India előz, Kína zsugorodik, Nigéria robban – így alakul a világ óriásainak népessége

Demkó Attila írása a Mandiner hetilapban

Ma a négy legnépesebb ország Kína, India, az Egyesült Államok és Indonézia. A 8 milliárdosra becsült emberiség közel felének, 3,4 milliárd főnek adnak otthont, az első két helyezett,

2050-ig a dobogó átalakul: India még idén, talán már áprilisban átveszi az első helyet, és a század közepére 350 millióval lesz több lakosa, mint Kínának. Esélyes, hogy az USA marad a harmadik, de nem zárható ki, hogy beéri, sőt megelőzi a demográfia szupernóvája, Nigéria. Az afrikai óriás lakossága ma még 60 millió fővel kisebb Indonéziáénál – nos, nem kell három évtized, és 90 milliót ver a szigetországra.

Ha tehát nem a jelenről, hanem a jövőről beszélünk,

Ez egyébként a projekciók szerint így marad 2100-ig, csak akkor már Nigéria lesz a világ második legnépesebb országa 791 millió lakossal, megelőzve az önmagát alig több mint 700 millióra felező Kínát és a mai lakosságára visszaeső Egyesült Államokat. 2100 persze annyira messzi jövőben van, hogy legfeljebb érdekességként lehet az akkori népességszámok becsléséről beszélni. Nem tudjuk ugyanis, hogyan alakul egy esetleges orvostudományi forradalom után az átlagéletkor, milyen háborúk és népvándorlások lesznek – nyolcvan évre nem lehet igazán előretekinteni.

A 2100-as számok nem légből kapott projekciók ugyan, pontosan aligha fognak megvalósulni, hiszen pusztán a mai demográfiai trendeken alapulnak. 2050 viszont jóval közelebb van, egy emberöltőnyire. Mivel pedig

felvázolhatjuk azt az utat, amelyet a jelen és a jövő négy óriása be fog járni. Különböző utak ezek a lassú csökkenéstől az óvatos növekedésig, a bevándorlás generálta hízástól a robbanékony duplázódásig.

Kína lassú demográfiai hanyatlása

Az írott történelemnek kevés pillanata volt, amikor ne Kína lett volna a világ legnépesebb országa. A Római Birodalom egy-két évszázadra lehetett az első, bár ez sem biztos, de 1000-ben és 1500-ban a Szung-, majd a Ming-dinasztia kínai birodalma messze a Német-római Birodalom vagy a legnagyobb indiai államok fölé tornyosult lakosságszámban. De

Peking maga döntötte el, hogy visszafogja a népesség növekedését. Az egygyermek-politika 1979-től egészen 2015-ig keményen betartatott családtervező program volt. Mentességet kaptak a nemzeti kisebbségek, és voltak engedmények is, de a rendszer alapvetően működött. Ma sokan kritizálják, de aki járt Kínában, és egyszer is érezte a mindenhol jelen lévő tömeg erejét, látta a szennyezéstől sokszor szürke eget, az tudja, az ország mennyire túlnépesedett. Kína kontinensnyi területen fekszik, de a fele magashegység vagy sivatag, az egy főre jutó megművelhető terület szempontjából a 140. a világon – Magyarország a 21.

Vajon létrejöhetett volna a kínai gazdasági csoda, és élhető lenne ma Kína az egykepolitika nélkül? A megtakarított erőforrás a gazdaságba áramlott, és a megapoliszok Pekingől Sanghajig, Tiencsintől Kantonig nem sokkal nőttek túl a húszmillión.

Ha nincs az egykepolitika, ma 1,8 milliárd lakosa lenne az országnak és 8,4 milliárd lakosa a túlnépesedett bolygónak.

Az árat persze meg fogja fizetni Peking. Hiába szüntette meg az egygyermek-politikát 2015-ben és jött a háromgyermek-politika 2021-ben, a lakosság sokkal előbb állt csökkenő pályára, mint az a korlátozás nélkül történt volna. Ráadásul a fiú örökösök preferálása miatt jóval kevesebb lány született, ami a nemi arányok eltorzításával kedvezőtlenül hatott a jövőre. Demográfiai szempontból a nők jóval fontosabbak a férfiaknál, és az aránytalanság miatt sok millió család egyszerűen nem tudott és még egy ideig nem tud létrejönni. Ma a nők válogathatnak Kínában: az a férfi, aki házasodni akar, nem árt, ha összeszedi magát.

De ahhoz azért a koronavírus-járvány kellett, hogy 2022-ben 1960 óta először csökkenésbe forduljon a kínai népesség. Tavaly 9,56 millió születésre 10,41 millió halálozás jutott, ez 850 ezer fős mínusz. A járvány miatti korlátozások a születésszámot csökkentették drasztikusan, a covid maga pedig a halálozást növelte jelentősen. Az a demográfiai adatok rövid elemzéséből is erősen valószínűsíthető, hogy sokkal, de sokkal többen haltak meg a betegségben Kínában, mint a bevallott 5272 fő.

A környezetet kevesebb terhelés éri majd, egyes szakmákban pedig az automatizálás átveheti a terheket, de az elöregedés bizonyosan rosszul fog hatni a gazdasági dinamizmusra. A csökkenő lakosságnak kevesebb lakás kell, az öregebb társadalom kevésbé innovatív, és betegebb is. Kérdés az is, hogy az egészségügyi költségeket egy még mindig csak közepesen fejlett társadalom hogyan fogja kitermelni, amikor ez a leggazdagabb országoknak is nehézséget okoz.

Megakadályozza-e önmagában a demográfia, hogy Kína a világ legnagyobb gazdasági, politikai és katonai hatalma legyen két-három évtizeden belül? Önmagában aligha.

Ráadásul ez egységes népesség lesz, hiszen a 90 százalékos han többség várhatóan megmarad. Ahhoz, hogy ez a súly ne konvertálódjon további hatalmi potenciállá, nagy geopolitikai hibák kellenének – azaz Kína csak elrontani tudja elsőségét.

India mérsékelt dinamizmusa

Kínához hasonlóan az indiai szubkontinens is mindig demográfiai óriás volt. Sőt összességében az 1700-as évekig több ember élt ezen a területen, mint bármely más régióban, de a brit hódításig egy állam sem tudta egyesíteni ezt a hatalmas, változatos vidéket. Amikor az angolok indiai birodalma széthullott, két, majd három nagy népességű állam is keletkezett. Ma India, Pakisztán és Banglades lakossága együtt az 1,8 milliárdot közelíti, és ebből majdnem 1,4 milliárd egyedül Indiáé. De azért az is szerénységre int, hogy

A szubkontinens területe alig nagyobb az EU-énál, India pedig kisebb, de közel 3,3 millió négyzetkilométerén nagyobb az átlagos népsűrűség, mint Belgiumban. Ami nagyon megkülönbözteti Indiát Kínától, az a domináns nyelv és nemzet hiánya. A hindi és az angol mellett még majd két tucat hivatalos nyelv van, és több száz kisebb nyelv.

Indiáról máig az a kép él, hogy a nagy családok és a féktelen népességnövekedés országa. Ez erős túlzás; egyes régiókra igaz a sztereotípia, de más régiók, különösen délen, már bőven a 2,1-es reprodukciós ráta alatt vannak.

A születésszám-csökkenés trendszerű, bár a korábbi nagy generációk hajtóereje miatt a népesség még egy jó ideig növekedni fog. India ma még fiatal ország, az átlagéletkor 28,7 év – összehasonlításul: az amerikaiak átlagéletkora 38,5, a kínaiaké 38,4 év –, bár Nigéria 18,6 évével ő sem versenyezhet. A másik véglet Japán 48,6 évvel, ami az alacsony születésszámmal együtt már demográfiai összeomlást jelez.

Sok jel mutat arra, hogy a legnagyobb népességű országok közül

Nem lesz szüksége bevándorlásra, de nem is népesedik kezelhetetlenül túl. A 2050-re előre jelzett 1,67 milliárd ember soknak tűnik, és a kihívás a munka­helyek megteremtésére, iskolák, az infrastruktúra felépítésére hatalmas, de a dinamikusan fejlődő gazdaság várhatóan venni tudja majd az akadályokat. India ráadásul nagy nyertese lehet az USA és Kína fokozódó harcának, ügyes hinta­politikával kihasználva mind a két felet – és már ezt is teszi az orosz–ukrán háború kapcsán.

Az USA-t már csak a bevándorlás hajtja

Az amerikai népesség növekszik, és növekedni is fog még sokáig. 2050-re a bevándorlás mértékétől függően lehet 370 milliós, de akár 430 millió feletti lakossága is, ez utóbbival megmaradna az ország harmadik helye. Ez a növekedés ellenben már több szempontból sem a régi.

A hasonló kultúrájú emigránsok között hatékonyan működött az olvasztótégely, angolok és olaszok, írek és németek viszonylag könnyen és gyorsan egy néppé forrtak – bár ez a folyamat sem volt probléma- vagy diszkriminációmentes. A rabszolgaként behurcolt feketék jórészt kívül maradtak az integráción, sorsuk máig seb a társadalmon.

Az olvasztótégely 1929-ig szinte töretlen gazdasági növekedés közepette működött, de alapvetően a 20. század nagy része is gazdasági sikertörténet volt.

Az amerikai demográfiai sikerhez hozzájárult a háborús veszteség csekély száma és a sokáig magas születésszám is, amelyet a vallás erős szerepe is magyaráz. Az USA ma is vallásosabb, mint Nyugat-Európa vagy Kelet-Ázsia, de a születésszám erősen csökkent, már a hetvenes években benézett a bűvös 2,1-es szám alá. A kilencvenes évek végétől aztán visszaerősödött, és 2006–07-ben egy pillanatra újra 2,1 fölé került.

De az amerikai álom és a családalapítási kedv is megkopott a 2007–09-es nagy recesszióban, és nem is igazán tért magához. A fiatalok nehézségei, a középosztály szenvedése a termékenység jelentős csökkenéséhez vezetett. A születések száma még mindig magasabb, mint Európában, de nem sokkal. 2021-ben a természetes növekedés csak 200 ezer fő volt, 2017-ben még 1 millió. Ebben az adatban benne van az 1 millió fölötti covid-­halálozás, de az általános trend is a születésszám csökkenése és a halálozások növekedése felé mutat.

Amerika ugyan még mindig nagyon gazdag ország, ez az egészségügyén nem látszik meg. A nők várható élettartama már csak egy évvel magasabb, mint Magyarországon, a férfia­ké kettővel. A fiatalabb generációkban a drog és az alkohol, az idősebbekben az elhízás pusztít.

A költségek pedig az egészségügyi rendszer torzulásai miatt különösen nagyok lesznek, ahogy a társadalom elöregszik.

Persze továbbra is működik a bevándorlás, amely ugyan lelassult 2007 után, még mindig jelentős.

A legális bevándorlást a mexikóiak vezetik, ez nem meglepő, az talán igen, hogy utánuk a kínaiak és az indiaiak jönnek. Az első tizenöt kibocsátó országban nincs európai, az Ázsiából és Amerikából érkezők létszámának pusztán a tizedét adták 2021-ben az európaiak. Abban az évben egyébként 707 ezer ember vándorolt be az USA-ba. Az illegálisan érkezők nagy többsége dél- és közép-amerikai, és ez vélhetően a jövőben is így marad, a legálisan bevándorlók körében azonban folyamatosan növekszik Ázsia súlya.

Problémát jelenthet-e ez az átalakulás? Valamekkorát mindenképpen, mert a spanyol ajkúak egyre több régióban fognak többséget alkotni, és nem biztos, hogy ezeken a helyeken működik majd az olvasztótégely. A nagy diverzitás válság esetén nem erő, hanem gyengeség, az ellentétek például egyre erősebbek az amerikai nagyvárosokban az ázsiai és a fekete közösségek között. De összességében

Nigéria – a katasztrófa felé?

Több dolog is van, ami miatt Nigéria helyzete nagyon nehéz. Az első az, hogy az óriások között viszonylag kis ország, területe kevesebb mint a tizede Kínáénak vagy az Egyesült Államokénak. Ez a 923 ezer négyzetkilométer ráadásul nem olyan termékeny, mint India földje, és nem művelhető olyan intenzitással, mint Kínáé. India területének a fele művelhető, Nigériának alig több mint a harmada. Ez persze nem kevés – csak több mint 200 millió embert kell ellátnia. Az USA területének ugyan csak ötöde művelhető, de az is 1,6 millió négyzetkilométer.

Nigéria tehát lakosságához és eltartóképességéhez képest elég szűkös ország ma is. Népességnövekedése viszont nem­­­csak a jelenben elképesztő, az marad a jövőben is. Az 1950-ben 36 milliós ország 2022-ben 218 millió lakosúra nőtt, tavaly 5 millióval többen éltek ott, mint tavalyelőtt.

és a következő évtizedekben – a mai trendek alapján egészen 2100-ig – nincsen megállás. Ráadásul a nemzetiségileg és vallásilag mélyen megosztott ország jelen határai között teljesen mesterséges képződmény – a brit birodalmi megfontolások terméke.

Nem szabad persze lebecsülni a nigériaiak tehetségét és rugalmasságát, de kérdés, hogy országuk miként éli túl a következő negyedszázadot, hiszen 2050-ben már további 200 millió embert kell eltartania. A demográfia nem végzet – de itt nem látni azt az áttörést, amivel ez a hatalmas népesség fenntartható lenne. Ha valahol lesz egy nagy katasztrófa a demográfiai robbanásból, akkor az Nigériában lesz.

Nyitókép: Pillanatkép az indiai Patnából.
Forrás: Shutterstock