Ha a nyugati világ úgy dönt, hogy Marxot és Lenint követi, lelke rajta. Csak minket hagyjon a saját utunkon menni.
A Mandiner-elődlap Utolsó Figyelmeztetés (UFi) szerzőinek rovata a hetilapunkból
Vannak emlékek, amelyek mélyen beleivódnak az ember emlékezetébe. Nálam ilyen bevésődés az általános iskola november 7-ei ünnepségei. A nyolcvanas években persze még a „nemzeti ünnepek” is mások voltak. Kötelezően „ünnepeltük” például a nagy októberi szocialista forradalom győzelmét. A koreográfia szinte mindig ugyanaz volt. A félszuterén, zöld linóleumos tornateremben gyűlt össze a csapat apraja-nagyja, azaz mindenki, aki az iskola tanulója volt. Az alsósok kisdobosként, a felsősök úttörőként, ünneplőben. Könnyű volt megkülönböztetni, hogy ki kicsoda: az előbbieknek kék, az utóbbiaknak piros színű háromszög nyakkendő dukált.
Az esemény a szovjet himnusz eléneklésével kezdődött, majd a csapatzászló előtt tisztelgett a publikum, és utána jött a kultúrműsor. Vers Majakovszkijtól: Beszélgetés Lenin elvtárssal („Ketten vagyunk most: / Lenin meg én, / Lenin mint fénykép / szobám falán.”) Esetleg egy rövid kis színdarabrészlet Lenin életéből. Majd az iskola énekkara elénekelte a Lenin-dalt.
A később születetteknek írom, hogy a dalt halkan, szinte suttogva kellett kezdeni, majd egyre hangosabban énekelni.
Így az utolsó strófákat szinte már üvöltötte az énekkar: „Lenin! [levegővétel, negyedszünet] Feláldozta hű életét!”
Aztán szerencsére vége lett a dalnak és a korszaknak is. Jött a rendszerváltás. November 7-e kitörlődött a naptárból. Marx gondolatai a kommunizmus elméletével és Lenin útmutatásai a kommunizmus gyakorlatával oda kerültek, ahová valók: a történelem temetőjébe. Azt hittük, hogy örökre elfelejthetjük őket.
De nem így lett. Az elhantolt kommunista gondolatok woke zombiként újra felébredtek. Harminchárom évvel a rendszerváltoztatás után újra meg kell küzdeni a kommunizmus kísértetével, amely most tényleg bejárja Európát. Annyi csak a különbség, hogy régen keletről hódított, most pedig nyugatról támad. Ahogyan azt Schmidt Mária írja: „Marxnak az Istent tagadó filozófiája, radikális ateizmusa, radikális materializmusa, radikális relativizmusa és a tudományizmus leplébe burkolt radikális utópizmusa, ami később a szexizmussal is kiegészült, teljes behódolásra késztette a Nyugatot, annak hivatalos világnézetévé, valláspótlékává vált.”
De nem csak Marx forradalmi elméletei éledtek újjá. Lenin forradalmi gyakorlata is itt van velünk. Az Alinsky-módszerként ismert utcai nyomásgyakorlás vagy Srđa Popović forradalmi útmutatója Lenin módszerein alapul.
Vlagyimir Iljics ezeknek a módszereknek az alapjait már az 1902-ben megjelent, Mi a teendő? (Что делать?) című röpiratában lefektette.
nem elég csak a spontán szerveződésre várni. Kifejti, hogy fizetett, hivatásos forradalmárokra is szükség van, mert a munkások egy idő után megunják, és hazamennek. Leírja a sajtó szerepének fontosságát és azt is, hogy az újságíróknak elkötelezett propagandistáknak kell lenniük. Szükség van még emellett agitátorokra, akik felkeresik az elégedetlenkedőket, és felerősítik a hangjukat. Megfogalmazza benne, hogy folyamatos agitációra van szükség a társadalom széles rétegei között.
Ugye ismerős? A nyugati elit a woke-marxizmus és a woke-leninizmus bűvöletében él, és ezt nem is rejti véka alá.
Persze ha a nyugati világ úgy dönt, hogy Marxot és Lenint követi, lelke rajta. Nem velünk kell hogy elszámoljanak emiatt.
Mi ugyanis már jártunk a lenini úton, és bizton állíthatjuk, hogy az az út járhatatlan.
Nyitókép: Shutterstock
Igen, az identitáspolitikának továbbra is nagy jelentősége van, aminek egyik legfrissebb példája Zohran Mamdani sikere. Hajdú Tímea írása.
Norvégia már részben újraindította a 2021 óta befagyasztott alap civil részét, amit korábban a baloldali NGO-k a jobboldali kormánnyal szembeni nyomásgyakorlásra fordított.
A lényeg az állandó dráma, hogy minden harang hangosabban verjen körülöttem, hogy mindig rólam legyen szó.
Egy volt olimpikonból lett városvezető neve merült fel az ellenzéki oldalon.
Mert az világos volt, hogy egyszer veszteni fog a Fidesz, csak az nem volt világos, hogy mikor és hogy ki ellen. Szilvay Gergely írása.
A hatalom mindent felülír Bukarestben.
A NATO minket elsősorban nem az oroszoktól védett meg, hanem a német, francia, angol álmodozásoktól.
Vizsgálat indult az odeszai hadkiegészítő parancsnokság munkatársai ellen, miután egy videofelvétel tanúsága szerint erőszakosan léptek fel egy nemrég orosz fogságból kiszabadult ukrán katonával szemben. Az incidens hatalmas felháborodást váltott ki, tovább szítva a toborzási módszerekkel kapcsolatos társadalmi feszültséget.
