Lenin él

A Mandiner-elődlap Utolsó Figyelmeztetés (UFi) szerzőinek rovata a hetilapunkból

Vannak emlékek, amelyek mélyen beleivódnak az ember emlékezetébe. Nálam ilyen bevésődés az általános iskola november 7-ei ünnepségei. A nyolcvanas években persze még a „nemzeti ünnepek” is mások voltak. Kötelezően „ünnepeltük” például a nagy októberi szocialista forradalom győzelmét. A koreográfia szinte mindig ugyanaz volt. A félszuterén, zöld linóleumos tornateremben gyűlt össze a csapat apraja-­nagyja, azaz mindenki, aki az iskola tanulója volt. Az alsósok kisdobosként, a felsősök úttörőként, ünneplőben. Könnyű volt megkülönböztetni, hogy ki kicsoda: az előbbieknek kék, az utóbbiaknak piros színű háromszög nyakkendő dukált.

Az esemény a szovjet himnusz eléneklésével kezdődött, majd a csapatzászló előtt tisztelgett a publikum, és utána jött a kultúrműsor. Vers Majakovszkijtól: Beszélgetés Lenin elvtárssal („Ketten vagyunk most: / Lenin meg én, / Lenin mint fénykép / szobám falán.”) Esetleg egy rövid kis színdarabrészlet Lenin életéből. Majd az iskola énekkara elénekelte a Lenin-dalt.

A később születetteknek írom, hogy a dalt halkan, szinte suttogva kellett kezdeni, majd egyre hangosabban énekelni.

Aztán szerencsére vége lett a dalnak és a korszaknak is. Jött a rendszerváltás. November 7-e kitörlődött a naptárból. Marx gondolatai a kommunizmus elméletével és Lenin útmutatásai a kommunizmus gyakorlatával oda kerültek, ahová valók: a történelem temetőjébe. Azt hittük, hogy örökre elfelejthetjük őket.

De nem így lett. Az elhantolt kommunista gondolatok woke zombiként újra felébredtek. Harminchárom évvel a rendszerváltoztatás után újra meg kell küzdeni a kommunizmus kísértetével, amely most tényleg bejárja Európát. Annyi csak a különbség, hogy régen keletről hódított, most pedig nyugatról támad. Ahogyan azt Schmidt Mária írja: „Marxnak az Istent tagadó filozófiája, radikális ateizmusa, radikális materializmusa, radikális relativizmusa és a tudományizmus leplébe burkolt radikális utópizmusa, ami később a szexizmussal is kiegészült, teljes behódolásra késztette a Nyugatot, annak hivatalos világnézetévé, vallás­pótlékává vált.”

De nem csak Marx forradalmi elméletei éledtek újjá. Lenin forradalmi gyakorlata is itt van velünk. Az Alinsky-­módszerként ismert utcai nyomásgyakorlás vagy Srđa Popović forradalmi útmutatója Lenin módszerein alapul.

Vlagyimir Iljics ezeknek a módszereknek az alapjait már az 1902-ben megjelent, Mi a teendő? (Что делать?) című röpiratában lefektette.

nem elég csak a spontán szerveződésre várni. Kifejti, hogy fizetett, hivatásos forradalmárokra is szükség van, mert a munkások egy idő után megunják, és hazamennek. Leírja a sajtó szerepének fontosságát és azt is, hogy az újságíróknak elkötelezett propagandistáknak kell lenniük. Szükség van még emellett agitátorokra, akik felkeresik az elégedetlenkedőket, és felerősítik a hangjukat. Megfogalmazza benne, hogy folyamatos agitációra van szükség a társadalom széles rétegei között.

Ugye ismerős? A nyugati elit a woke-marxizmus és a woke-leninizmus bűvöletében él, és ezt nem is rejti véka alá.

Persze ha a nyugati világ úgy dönt, hogy Marxot és Lenint követi, lelke rajta. Nem velünk kell hogy elszámoljanak emiatt.

Mi ugyanis már jártunk a lenini úton, és bizton állíthatjuk, hogy az az út járhatatlan.

Nyitókép: Shutterstock