Oravecz Imre azt a régi rendet keresi és vágyja, miközben tudja, hogy ebben a világban már hiába kutat utána. Győrffy Ákos írása.
Győrffy Ákos írása a Mandiner hetilapban
Február 15-én ünnepli nyolcvanadik születésnapját Oravecz Imre író, költő. Bár az ünneplés szó ebben az esetben talán nem a legszerencsésebb. Mert Oravecz életművére tekintve minden eszünkbe juthat, csak nem az ünneplés.
Komor, szikár, a veszteségeket, az elmúlást számba vevő és lajstromozó versei nem arra sarkallják az olvasót, hogy pezsgőt bontson. Sokkal inkább arra, hogy maga is szembesüljön a modern világ, a huszadik század történelmi kataklizmáival, minden mértéket felülmúló pusztításával és környezeti katasztrófáival.
Oravecz költészete már a kezdetektől, az 1972-ben megjelent Héj című kötettől ennek az illúziótlan szembenézésnek a jegyében áll. Mintha egy régi cserépedény apró szilánkjait keresné egy kopár szántóföldön, de annak reménye nélkül, hogy valaha is megtalálja az összes darabját. Viszont ha mégis rábukkan egy-egy cserépdarabra, abból már képes összerakni egy teljes világot. Ebben rejlik Oravecz művészetének titka, és ez az, amire rajta kívül csak nagyon kevesen képesek.
Fő művében, a minden túlzás nélkül remekműnek nevezhető Halászóemberben rekonstruálja ezt a teljességet, egy mára letűnt világot varázsol az olvasó elé. Ez a világ egyáltalán nem idilli, nem az égi Jeruzsálem, mégis áthatja egyfajta rend, megvannak a maga ősrégi törvényei.
Nincs, elveszett. A régi, hatalmas erdők eltűntek, a földek gazzal felverve, parlagon hevernek, a patakpartok tele szeméttel. A hajdani parasztporták összedőltek, legjobb esetben is romosan állnak, csupán a lakók szelleme bolyong a romok között. Komor költészet ez, írtam feljebb, ami mégsem azt jelenti, hogy ne találnánk meg benne a vigasz, a remény visszfényeit. Igaz, távoli visszfények ezek, és nem is egészen emberi léptékűek.
A hegyek megmaradtak, a hegyek fölött feszülő égbolt is megmaradt, ahogy a csillagok is. És az énekesmadarak, amelyek Oravecz szerint néha a régen eltávozottak szellemei is egyben. A rög gyermekei című regénytrilógiája váratlan, de annál emlékezetesebb állomása az életműnek. Ez az egy évszázadot felölelő családregény a kivándorlásnak, a haza elvesztésének megrendítő emlékműve.
Oravecz maga is többször megpróbálta maga mögött hagyni a múltat, a szülőföldet, de valami mindig visszahúzta. Leginkább az anyanyelv és annak belátása, hogy rajta kívül mindezt senki nem tudja megírni.
„Adott szót azoknak, akik nem tudnak beszélni”
– írta róla Esterházy Péter, és valóban ebben áll Oravecz költészetének nagysága. Ebben is áll.
Mert van itt még valami. A szépség rejtett pillanatainak megidézése, a ránk kiszabott szűkös időn túlmutató jelenségek felmutatása. Egy madár röptének íve. A lemenő nap sugaraiban felizzó fák a hegygerinceken. Egy szarvas nyomai a hóban.
Oravecz versei szinte egy buddhista – vagy keresztény – szerzetes tekintetével láttatják a megmaradt világot. Ennek egyik legszebb példája a születésnapra időzített, új kiadásban megjelent A megfelelő nap című verseskötete is. Ebben szerepel például az Ejtendő én című verse, amelyben fokozhatatlan egyszerűséggel és pontossággal beszél arról, hogy merre vezet az egyetlen kiút ebből a világból: „Fordulj el magadtól, mint unt, csikorgó szerkezettől. / Összpontosíts a cinkékre, a cseresznyefára, a fény fehérjére, / a hegyélre, a fűszálak hajladozására, / az árnyékok araszolására a havon.”
Igaza van. Isten éltesse!
Nyitókép: MTI / Kollányi Péter
Nagy tervezgető vagyok. Tervezgető és álmodozó. Ez az álmodozás nem egy jó hírű kifejezés, mert leginkább valami olyasmit értenek alatta, ami felesleges, értelmetlen és hiábavaló. Elálmodozgat az ember, na persze. De nagyon ráérsz!
Az elmúlt százhúsz évben öt államalakulathoz tartozó Csallóközben már a klub puszta működése is csodának számít, ám a DAC a megmaradás és a nemzeti összetartozás szimbóluma lett. Dunaszerdahelyi beszélgetés Tősér Ádámmal, a kerek születésnap alkalmából a sportklubról készült egész estés dokumentumfilm rendezőjével és Nagy Krisztiánnal, a DAC kommunikációs vezetőjével.
Hogyan lehetséges, hogy a történelem összes kultúrája észak, dél vagy kelet felé orientálódott, és sohasem nyugat felé? Az égtájak kultúrtörténete színesebb és tanulságosabb, mint azt a GPS korában bárki gondolná – állítja Jerry Brotton, a reneszánsz professzora.
„Nem tudtam mindenkinek elmondani, hogy ne haragudjatok, de akit láttatok a filmvásznon, az nem én voltam” – idézi fel a művész, akit a '80-as években Beri Ary-ként ismert Magyarország.Interjúnk.
„Ha otthon maradunk, annak beláthatatlan következményei lesznek a jövőre nézve. December 1-jén menjünk szavazni a magyarságunkért!”
Realista vagyok, kulturális misszióra nem vállalkozhatunk, nincs rá se kapacitás se igény.
A Meta arra kéri az Egyesült Államok kormányát, hogy akadályozza meg az OpenAI átállását profitorientált működésre.
Kijev szerint hiányzik az erő, és a nyugati támogatás a béketárgyalásokhoz.
