Végre egy brüsszeli döntés, mely egy irányba mutat a magyar nemzeti érdekkel
A román-magyar gazdasági együttműködés egy újabb lendületet kap.
Románia rohamosan fogy, de küzdené magát fölfelé; pillanatnyi stabilitás van a belpolitikájában, de Magyarországnál is közelebb van az életveszélyes ukrajnai háború bugyraihoz. Körképünk!
Greczula Levente László írása a Mandiner hetilapban
Aligha van még egy olyan szomszédja Magyarországnak, amellyel annyira sokrétű, összetett és érzelmileg túlfűtött lenne a kapcsolata, mint Romániával. A magyar és a román nemzet közös története heves, gyakran véres konfliktusok sorozata;
Erdély szakrális térként speciális helyet foglal el a magyarországi közgondolkodásban, Románia Kárpátokon túli területeiről viszont általában keveset tudunk, amihez gyakran lenézés („Mordor”, „szőröstalpúak”) is társul. A román közbeszédben Magyarország és a magyarok megítélése kettős: hazánkra sokan tekintenek egyfajta mintaállamként, ahol a jelek szerint sok minden jobban működik, de az ottani magyar közösséget továbbra is bizalmatlanul, alkalomadtán ellenségként és bűnbakként kezelik, amit jó adag szorongás és kisebbrendűségi érzés is motivál.
Az elmúlt évszázadok, különösen az utóbbi száz esztendő súrlódásai nehézzé teszik a Romániával kapcsolatos higgadt értekezést. Pedig a második legnagyobb szomszédunkhoz fűződő viszonyunk önmagában is megkövetelné, hogy politikai preferenciáinktól eltekintve értelmezzük. Ez a cikk négy szempont vizsgálatával igyekszik képet alkotni Romániáról 2023 elején.
Dicstelen fejezete volt a magyarországi politikatörténetnek a baloldal 2001-es idegengyűlölő kampánya az Orbán–Năstase-paktum kapcsán. A megállapodás könnyebbé tette a román állampolgárok magyarországi munkavállalását, amivel kapcsolatban Kovács László MSZP-elnök azt mondta, az egyezmény lehetővé teszi, hogy 23 millió „román” munkavállaló érkezzen Magyarországra. Erre nem került sor, a múlt évben végzett romániai népszámlálás előzetes adatai alapján pedig úgy tűnik, az az idő is régen elmúlt, amikor keleti szomszédunk lakossága 20 millió felett volt.
akik közül körülbelül 1 millióan vallják magukat magyarnak. Ez azt jelenti, hogy Romániából az utóbbi húsz évben több mint 2,5 millió ember „tűnt el”, ami több mint 10 százalékos népességfogyásnak felel meg.
A csökkenésre – amellett, hogy a román a magyarhoz hasonlóan öregedő társadalom – a nyugatra vándorlás adja a legkézenfekvőbb magyarázatot. Az elvándorlás üteme a statisztikai hivatal becslései szerint a 2010-es évek közepén gyorsult fel, ami azzal áll összefüggésben, hogy a legtöbb nyugat-európai állam addigra oldotta fel a 2007-ben csatlakozó EU-országok állampolgáraira vonatkozó munkaerőpiaci korlátozásokat.
Bár a probléma iránti legnagyobb „érzékenységet” mutató magyarázatot nyilvánvalóan a 444-nek sikerült megadnia („ciki magyarnak lenni”), egy kolozsvári kerekasztal-beszélgetés január elején rámutatott arra, hogy közel sem egyértelmű az eredmények megbízhatósága. Az elektronikus népszámlálás folyamatába több ponton is hiba csúszott, ami miatt akár 1,5 millió érvénytelen kérdőív is születhetett. Veres Valér szociológus szerint a kimutatottnál legfeljebb pár tízezerrel élhet több magyar Romániában, még úgy is, hogy Székelyföld lakosságának negyede elsősorban nem is magyarként, hanem inkább székelyként tekint magára, s a népszámláláson ezt is be lehetett jelölni mint nemzetiséget. Mivel Magyarországra most már kevesebben települnek át, mint korábban, a szociológusok a magyar közösség fogyásának legfőbb okát a vegyes házasságokban születő magyar gyerekek arányának csökkenésében látják.
Amellett, hogy lassanként zsugorodik a népessége, keleti szomszédunk az utóbbi öt évben viszonylag kiegyensúlyozott gazdasági növekedésnek örvendhetett. 2017-ben 8,2 százalékos értékkel a román gazdaság nőtt a harmadik legnagyobb mértékben az EU-n belül, igaz, az ezt követő évek bővülése már valamivel visszafogottabb, 6, illetve 4 százalékos volt.
Az Eurostat szerint a 2020-as év lezárásai és leállásai kevésbé viselték meg a román gazdaságot, mint a magyart, viszont a 2021-es év 5,8 százalékos fellendülése is szerényebb volt, mint a magyarországi, ami 7,1 százalék.
hiába kerül elő ez az állítás időről időre a honi sajtóban és politikában.
Az viszont igaz, hogy a romániai háztartásokra az utóbbi időben jóval kisebb terhet ró a pénzromlás, mint a magyarországiakra. 2020 óta a román inflációs ráta mindig alacsonyabb volt a magyarnál, a statisztikai hivatal adatai szerint csak tavaly novemberre lépte át a 15 százalékos határt – a magyarországi mutató ekkor már 20 százalék felett volt. Jobban őrizte értékét a lej is: a złotyval együtt sokáig klasszikus „70 forintos” valutának számított, de ennek az időszaknak vége – az ősszel akár 85 forintot is elkérhettek egy lejért. A román fizetőeszköz nem gyengült számottevően az euróval szemben sem.
A fentebb vázolt eredményekben jelentős szerepe van annak, hogy
miután az Európai Bizottság már 2021-ben elfogadta az ország helyreállítási tervét. A közel 30 milliárd euró értékű csomagból – aminek körülbelül a fele kölcsön – az égetően szükséges vasút- és közlekedésfejlesztésre, a nehézkes közigazgatás digitalizációjára és az egészségügyi rendszer fejlesztésére is jut majd pénz.
De jól jellemzi a román belpolitikai húsdaráló működését, hogy Florin Cîțu miniszterelnök, aki Klaus Iohannis államfő oldalán végül is hazavitte a helyreállítási pénzeket Brüsszelből, csak néhány hétig örülhetett trófeájának. Cîțu alapvetően Iohannis protezsáltja volt, így akadt néhány ellensége a kormányzó Nemzeti Liberális Párton (PNL) belül, például közvetlen elődje, Ludovic Orban. A Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR) és a Szabadság, Egység és Szolidaritás Pártja (PLUS) alkotta balliberális politikai társulással, valamint az RMDSZ-szel közös Cîțu-kormánynak pedig az lett a veszte 2021 őszén, hogy a két román párt összeveszett egy befektetési programon, ami miatt a kabinet feje kivágta az egyik USR-s minisztert.
(AUR), hogy bizalmatlansági indítvánnyal megbuktassák Cîțut.
Ez a gyakorlatban nem bizonyult olyan egyszerűnek, mivel az alkotmánybíróság rábólintott arra, hogy a bizalmatlanságiról majd csak a PNL szeptember végi kongresszusa után döntsenek. A gyűlésen választották meg a párt következő elnökét, s mivel Cîțu mellett Orban is ringbe szállt, elképzelhető volt, hogy utóbbi győzelme esetén a kormányválság végül magától megoldódik. De nem így történt: Iohannis hathatós közreműködésével Cîțu nyerte meg a szavazást. Erre reagálva a Szociáldemokrata Párt (PSD) gyorsan benyújtott egy újabb bizalmatlansági indítványt, s így már sikerült kisiklatni a kormány vonatát, amelyen utastársak híján már csak a PNL és az RMDSZ zötyögött.
A következő kabinet felállása sem volt fáklyásmenet: Iohannis először a tapasztaltabb, magát félnáciból néhány év alatt jól fésült européerré fazonírozó Dacian Cioloșnak adott kormányalakítási megbízást, de ez a vállalkozás kudarccal végződött. Helyette – némi győzködés árán – végül
2021 novemberében a PSD-vel és az RMDSZ-szel közösen. Ez a kabinet pedig azóta is viszonylag stabilan teszi a dolgát – szöges ellentétben a megelőző évek kormányaival.
Ám a Ciucă-kabinet élete sem csak játék és mese. Hiába jönnek az uniós pénzek, és hiába nincsenek érdemi következményei annak, hogy a vezetés történelmileg hajlamos zsarnokoskodni az országban élő nemzetiségek felett, Románia az utóbbi hónapokban kénytelen volt benyelni néhány külföldről érkező mélyütést.
2022 utolsó nagy európai integrációs botránya kétségtelenül az volt, hogy
A bukaresti kormány tehetetlen dühvel reagált a döntésre – Ciucă indokolatlannak nevezte az osztrák vétót, Iohannis pedig az európai egységért aggódott –, mást persze nem is nagyon tehetett. A román nemzetgazdaságnak továbbra is súlyos versenyhátrányt jelent, hogy az ott készülő árut szállító kamionok és tehervonatok a hiányos vagy rossz állapotú infrastruktúra mellett a határellenőrzések miatt is lassabban érhetik el nyugat-európai célállomásaikat – még úgy is, hogy a határőrség az utóbbi években látványos technikai fejlődésen ment keresztül.
A szomszédban kitörő háború sem a helyzet magaslatán találta Romániát. Az ország elhelyezkedésénél és katonai erejénél fogva kulcsfontosságú amerikai szövetséges a régióban, az orosz–ukrán háborúban pedig még fontosabb szerep jut neki. Azaz csak jutna, mert – Iohannisszal szólva – a „jól elvégzett munka országa” továbbra is olyan infrastrukturális és szervezettségi problémákkal küszködik, amelyek jócskán megnehezítik az amerikai erők tevékenységét Romániában. Még mindig nagyon kevés az autópálya, a NATO-erők munkáját pedig a támaszpontokon tapasztalt folyamatos lopások is hátráltatják, ami az utóbbi hónapokban súrlódásokhoz vezetett Bukarest és Washington között.
Ironikus, hogy éppen az a Klaus Iohannis kritizálta nyilvánosan az ottani román kisebbséget is hátrányosan megkülönböztető ukrán jogszabályt, aki többször is hangsúlyozta, hogy szerinte a román kisebbségpolitikai modell „nagyon jó példa egész Európának”. Hogy erről az ottani kisebbségek hogyan vélekednek, az másik kérdés – de a Károly-díjas államfő már többször is bizonyította, hogy nagyszebeni szászként ez nem különösebben foglalkoztatja.
Nyitóképen: Bukarest látképe a parlamenttel. Fotó: Shutterstock