Casablanca

Az írás a Mandiner hetilap november 24-i számában jelent meg.

Hatvan éve szolgálja ki Közép-Európa országainak kőolajigényét a Barátság vezeték. A korabeli filmhíradókban könnyezve számoltak be a szovjet olaj sikeréről, a magyar mérnökök és munkáskezek valóban emberfeletti munkájáról. A világ leghosszabb, mintegy 5000 kilométeres vezetékének elemei szó szerint szövetségbe forrasztották a keleti blokk „baráti” országait.

Persze a Barátság elnevezés hamis, mint az egész szocializmus: nem voltunk mi országos cimborák a Szovjetunióval, nem is haveri alapon jöttek be 1956-ban. Mégis, as time goes by,

olyan infrastruktúrává, amit nem érhet baj. Ha esik, ha fúj, az olaj jön – karcolások nélkül vészelt át eddig mindent bolond világunkban.

Mint Kertész Mihály Oscar-díjas filmjében Casablanca a remény városa, amely a nácibarát Vichy-kormány fennhatósága alatt van, mégis otthont ad amerikai­nak, kommunistának, fekete bárzongoristának, pitiáner és nagystílű bűnözőknek egyaránt. A Barátság vezeték is ez volt eddig: magyarországi átadóépületénél, Fényeslitkénél például a földszinten az oroszok, az első emeleten a magyarok, a másodikon az ukránok dolgoznak egyetértésben. Ez az idill omolhat össze a múlt heti orosz rakétatámadás után.

Az Északi Áramlat felrobbantása után a Barátság jön? Térdre imához, Közép-Európa! Ezt nem ússzuk meg. Pedig lehetett tudni, hogy nem jó egy vezeték függésében élni, nem jó minden tojást egy kosárba tenni, mert ha egyet döccen, törik mind. De

Lehet, hogy most jött el az idő? A gazdasági, de a hétköznapi életben is van megoldás az ilyen egyoldalú függésekből eredő kockázat csökkentésére, mégpedig a biztosítások piaca. Fizetjük szépen a díjakat, hogy ha beüt a váratlan, a kárunk részben ellentételezve legyen. Persze ellátásbiztonságra nem igazán lehetséges ilyen biztosítást kötni. A mi iparágunkban ezt diverzifikációval oldjuk meg. Érdemes mindig több vasat tartani a tűzben, és lehetőleg egymással versengő infrastruktúrákat kiépíteni.

Persze ez sok pénz és idő. Így épültek ki a közép-európai országokat összekötő földgázvezetékek, és így épült meg a Barátság alternatívája, az Adria vezeték. Hála Istennek, eddig nem kellett kizárólag az Adriára támaszkodni, mindig back-up volt a tengeri szállítás – de legalább van valami. Legyünk azért derűlátók: a Barátság vezeték újra működik, így megkönnyebbülhet sok 
tízmillió közép-európai polgár.

A vezeték körüli bizonytalanságok pedig talán ráébresztik a régió országait, hogy a kelet–nyugati függés helyett észak–dél irá­nyában orientálódjanak; ne kelet vagy nyugat felé, hanem egymás felé kacsintsanak.

Sokfélék vagyunk, és jó szokás szerint fúrjuk is egymást, mégis: lehetnénk akár barátok is. Egymásra utalt, egymást segítő barátok. És akkor létrehozhatjuk az igazi barátságvezetékeket, amelyek érdemi szövetségbe forraszthatják a közép-európai népeket. Nincs más esélyünk ugyanis, csak az együttműködés. Ahogy ezt láttuk a Casablancában is. A cinikus Rick, a csalfa Ilsa, a korrupt (de nem kapzsi) főfelügyelő, a bűnöző Ugarte, a naiv kommunista – mind-mind jó és rossz egyszerre. Mégis ennek az ellentmondásos, de szerethető társaságnak az együttműködésére van szükség ahhoz, hogy Ilsa és Victor László sikeresen elmeneküljön a nácik elől. Mert a közös érdek is lehet alapja egy barátságnak, és egy barátság alkonya új barátságok kezdete is lehet. Louis, I think this is the beginning of a beautiful friendship.

A szerző a Mol elnök-vezérigazgatója.

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd