A Békás-szorosért küzdenek a székelyek

Veczán Zoltán írása a Mandiner hetilapban

Gyergyószentmiklós alpolgármestere és jegyzője elé papírokat raktak. Helyrajzi számok voltak rajtuk: a szomszédos, már a moldvai Neamț megyében fekvő Bicaz-Chei (magyarul Almásmező) és Gyergyószentmiklós közötti, település­határbeli területek rendezéséről volt szó. A kilencvenes évek végén járunk Romániában, s a jobbra-balra csatolt, közbirtokosságból államosított, majd félig visszaadott földek, erdők országában egyáltalán nem szokatlan, hogy valami rosszul van lepapírozva – ekkor zajlik a nagy kataszteri rendezés is.

Az akkori városvezető-helyettes és a jegyző, Romfeld János és Benedek Csaba sem gondolt semmi rosszra, amikor rápillantott az alig kétoldalas jegyzőkönyvön sorakozó helyrajzi számokra, aláírta, majd rányomta a város pecsétjét a dokumentumokra.

Nem sejtették, hogy

ezt a páratlan turisztikai kincset. „Sajnos figyelmetlenségből az akkori alpolgármester aláírta, de ezt törvény szerint nem tehette volna meg” – mondja megkeresésünkre Hargita megye tanácsának elnöke, aki maga is gyergyói születésű. Borboly Csaba rámutat: több okból sem jöhetett volna létre a terület átadása. Egyrészt mert az alpolgármester nem volt jogosult aláírni a jegyzőkönyvet, csak a polgármester; másrészt, és ez valószínűleg fontosabb, mert a két település közötti határ egyben megyehatár is, amit nem lehetett volna az érintett megyék tanácsának meghívása nélkül kiigazítani.

„Amikor 2008-ban tanácselnökké választottak, eldöntöttem, hogy ezt a történelmi hibát ki kell javítani, és meg­győztem Gyergyószentmiklós akkori polgármesterét, Mezei Jánost, hogy indítson pert a jegyzőkönyv megsemmisítésére; ebbe szálltunk be mi is 2010-ben” – idézi fel. Tíz évig pereskedtek (egy alkalommal amiatt, mert 2012-ben egyszer elutasították a gyergyóiak keresetét).

érvénytelenítette az 1998-as jegyzőkönyvet, és kijelentette, hogy a közigazgatási határ Gyergyószentmiklós és Almásmező között a 32-es kilométernél húzódik, ahogy egyébként azt a 2000. évi 540-es számú kormányhatározat is rögzíti.

A moldvaiak – Almásmező, a Neamț megyei önkormányzat, a prefektusi, valamint a kataszteri és ingatlan-nyilvántartási hivatal – fellebbeztek, a per a ploiești ítélőtáblához került. „Itt hihetetlen módon kizárták a megyei tanácsot azzal az indoklással, hogy nem közvetlenül érintett, noha a törvény egyértelműen fogalmaz, és egyértelmű, hogy nem tartották be” – véli a tanácselnök. Holott papíron, feketén-fehéren ott van, hogy ez a terület sosem tartozott Almásmezőhöz – sőt, az eredeti határ még jóval lejjebb volt.

„Nem elsősorban a turisztikai bevételekért akarjuk visszakapni – a sziklaomlások miatt most amúgy sem tudnak oda kitelepülni a korondi árusok –, hanem mert a Békás-szoros a Gyilkos-tóval együtt egy természeti csoda, és sok olyan történelmi pillanatnak volt helyszíne, amely meghatározta őseink életét, ezért is tartjuk továbbra is fontosnak kereszthatáraink ügyét” – fejtegeti Borboly.

érvénytelenítve a prahovaiak döntését. Elméletileg így a 700 hektáros terület a Békás-szorossal együtt jogerősen a moldvai megye közigazgatási részét képezi. 2021-ben viszont Hargita megye perújítási kérelmet nyújtott be arra hivatkozva, hogy kizárták az eljárásból, de az ítélőtábla elutasította, s további 8000 lej (600 ezer forint) perköltség megfizetésére kötelezte a magyar megyét.

Az ítélt jog ereje nevű elv miatt Romániában nehéz megtámadni egy bírói ítéletet – sorolja a nehézségeket a megyeelnök –, ezt az alperesek jól tudják használni, csak rá kell mutatniuk, hogy az ügyben már született ítélet, ezen az alapon elutasítást kérhetnek. „Rengeteget gondolkodtunk, hogyan kellene fellépni, végül úgy döntöttünk, hogy önállóan indítunk pert, megtámadtuk a jegyzőkönyvet amiatt, hogy kihagytak minket a határrendezésből.” Ez meg is történt novemberben.

Bár, mint mondja,

s „valószínűleg a bírák is tisztában vannak azzal, hogy ez egy jogtalanul elvett terület, ugyanakkor nálunk az igazságszolgáltatás árgus szemekkel figyeli a sajtót, hogy mit ír az ügyről, és sajnos román nacionalista politikusok is úgy viselkednek, mintha az ország határait akarnánk arrébb tolni, vagy szét akarnánk szakítani Romániát az ország mértani közepén – mutat rá a helyzet abszurditására a politikus. – Az a kérdés csupán, hogy mennyire lesznek hidegfejűek, racionálisak a bírók”.

Borboly kifejti: ha netán most elutasítják a keresetüket, akkor sem esik kétségbe:

kivéve a megtévesztéssel aláíratott kilencvenes évekbeli jegyzőkönyv.

„Ritka fekete-fehér történet ez” – szögezi le. Ugyanakkor, mint mondja, szerencsére megyei szinten sokkal jobb a viszony: megegyeztek, hogy nem kezdenek táblakihelyezési háborúba, sőt közös fejlesztési társulást is létrehoztak, amelyben kerékpárutak, vasalt ösvények, menedékházak épülhetnek, részben magyarországi támogatásból.

Már csak azért is kell a jó viszony, mert a ’68-as megyerendezésnél Háromkút falu magyarjait átcsatolták Neamțhoz, az itteniek viszont hargitai identitásúak, s ezért is Gyimesközéplokra vannak bejelentve; az ő életüket egy csapásra megnehezíthetnék a moldvaiak. Hát szőr mentén, ügyesen kell harcolni a magyarok igazáért – valahogy úgy, mint az anyaországnak az erdélyiekért.

Nyitókép: Shutterstock