A spektákulum valósága – újra kiadták Guy Debord filozófiai botránykönyvét

Prieger Zsolt jegyzete hetilapunkból

A francia szerző, Guy Debord szerint a tőke nem láthatatlan misztikum, hanem egy nagyon is aktív, „eldologiasító” intézmény, mely érzéki tárgyakkal eteti vagy vakítja el a társadalmat. Egy radikálisan feje tetejére állt világban, „ahol az igaz nem más, mint a hamis egy mozzanata”, ebből bizony fagyos elidegenedés lesz.

A spektákulum társadalma minden idők egyik leginvenciózusabban megírt kvázifilozófiai műve, de valahogy sokkal kézzelfoghatóbb és jelen idejűbb, hogy filozófiának nevezzük. Kíméletlen akcionista politikoszociológiával leöntött prepunkalkotásnak láttam már első olvasásra is.

És ahogy a múltban, úgy ma sem tudom eldönteni, hogy a kiismerhetetlen, a tragédia és a humor szószedeteivel oly magabiztosan zsonglőrködő Debord filozófus volt, vagy egy anarchista-aktivista költő, Poundhoz, Joyce-hoz, Prousthoz hasonló stílusművész, akinek nem volt jobb dolga 1967-ben, mint hogy betonbiztonságú kijelentésekből építsen izgalmas nyelvezetű posztmarxista katedrálist.

Debord azonban nemcsak anarchista evangélista, Feuer­bach-, Hegel- és Marx-remixer – aki ezzel a vékonyka könyvecskével már a párizsi felkelés előestéjén szétzúzta a korábbi évtizedekben egyre furfangosabbá váló, minden kreatív társadalmi aktivizmust torzsáig legyaluló kapitalista realista korszellemet –, de szupermagabiztos jós is, akinek minden egyes markáns prognózisa megvalósult azóta.

az egyre mohóbb illúziófogyasztással, a napi politika spektakuláris-látványpékséges kamujával. Mert a szerző szerint a spektákulum a pénz másik, ravaszabb arca, olyan pénz, amit csak nézni lehet, „mert benne már minden hasznosságot átváltottak az elvont reprezentáció teljességére”. Egyetemes hazugság és pszeudohasználat: az élet pszeudohasználata önvédelmi technikák nélkül, ismerős?

Guy Debord a nagypolitikával kacérkodó, olykor még napi tanácsokat is adó filozófusokkal összehasonlítva leginkább a megvesztegethetetlen jelzőt érdemli ki a független értékelőtől. Nagy debattőr volt: vagy ámulva hallgatni, vagy véresen összeveszni lehetett vele.

Nem volt azonban munkamániás, ellentétben a fordításra jó pár évet – majd húszat – szánó Erhardt Miklóssal, aki tavaly még kiállítást is rendezett az akkor éppen legfrissebbnek számító fordításból a legendás Liget Galériában. Azóta újra nekiállt, Sipos Balázs szerkesztőt is mondatról mondatra bevonva a sziszifuszi műveletbe, így az egész inkább több évtizedes önreflexív művészeti akciósorozattá vált, mintsem fordítási folyamattá. A társadalmi történésekre képző­művészként is érzékenyen reagáló Erhardt közben persze rájött, hogy a kor fejleményei a könyv legtöbb radikális következtetését már-már közhellyé változtatták, így a posztmarxista kódexmásolói tevékenység kicsit gyászmunkává is vált.

Mert a mű, amely most az Open Books Bázis Könyvek sorozatából első fecskeként kirepült,

Debord szerint ugyanis csak lent és fent van, a többi meg néma csend. Megfejtés nincs, ahogy hepiend sem, a szituacionista mozgalom alapítója magányosan vetett véget életének, a sokat emlegetett végső harc megnyerésének – vagy esetleges megvívásának – halvány reménye nélkül. Harc helyett csak csalás, elidegenedés, embernek embertől való elválasztása, a felelőtlen szuverenitás státuszába jutott piacgazdaság és hozzá simuló kormányzati stratégia maradt: akár egy 19. századi Jób könyvében.

A fiatal Debord talán még felemelné bizonytalanul borospoharát egy párizsi teraszon, és azt mondaná: innen szép nyerni.

A spektákulum társadalma - Kommentárok a spektákulum társadalmához

Guy Debord

Open Books, 2022

Nyitókép: Shutterstock