Mert a Debord-univerzum itt riaszt bennünket egyre elviselhetetlenebbül a hazugság árubőségével,
az egyre mohóbb illúziófogyasztással, a napi politika spektakuláris-látványpékséges kamujával. Mert a szerző szerint a spektákulum a pénz másik, ravaszabb arca, olyan pénz, amit csak nézni lehet, „mert benne már minden hasznosságot átváltottak az elvont reprezentáció teljességére”. Egyetemes hazugság és pszeudohasználat: az élet pszeudohasználata önvédelmi technikák nélkül, ismerős?
Guy Debord a nagypolitikával kacérkodó, olykor még napi tanácsokat is adó filozófusokkal összehasonlítva leginkább a megvesztegethetetlen jelzőt érdemli ki a független értékelőtől. Nagy debattőr volt: vagy ámulva hallgatni, vagy véresen összeveszni lehetett vele.
Nem volt azonban munkamániás, ellentétben a fordításra jó pár évet – majd húszat – szánó Erhardt Miklóssal, aki tavaly még kiállítást is rendezett az akkor éppen legfrissebbnek számító fordításból a legendás Liget Galériában. Azóta újra nekiállt, Sipos Balázs szerkesztőt is mondatról mondatra bevonva a sziszifuszi műveletbe, így az egész inkább több évtizedes önreflexív művészeti akciósorozattá vált, mintsem fordítási folyamattá. A társadalmi történésekre képzőművészként is érzékenyen reagáló Erhardt közben persze rájött, hogy a kor fejleményei a könyv legtöbb radikális következtetését már-már közhellyé változtatták, így a posztmarxista kódexmásolói tevékenység kicsit gyászmunkává is vált.
Mert a mű, amely most az Open Books Bázis Könyvek sorozatából első fecskeként kirepült,