Pengeélen táncoló béke – utazás a megfeszült Balkán mélyére

Demkó Attila írása a Mandiner hetilapban, a szerző az MCC Geopolitikai Műhelyének vezetője.

„Néhány hónapon belül egy olyan hatalmas katonai konfliktus robbanhat ki, amilyet a második világháború óta nem láttunk” – mondta szeptember végén Aleksandar Vučić szerb elnök. Egy veszélyes viszály november elején ki is robbant. A szerb haderő vadászgépeket emelt drónok lelövésére Koszovó közelében, miközben a szerbek és albánok egymásnak feszültek a rendszámtáblák miatt.

A szimbólumok fontosak. Okkal. Egy rendszámtábla, egy szobor, egy zászló bizony

Amikor az albánok szabadságot kaptak 1999-ben, a koszovói szerbektől elszakították a hazájukat. Lehetett volna igazságosabb határt húzni, de a nagyhatalmak inkább együtt tartottak együtt élni nem akaró népeket, akárcsak pár évvel korábban Bosznia-Hercegovinában. Nem is lett valódi béke.

Ha van ország, ami látott háborút, Szerbia az. Csak egy évszázadot visszanézve, ott van a két balkáni, a két világháború és a Jugoszlávia széthullását kísérő eddigi négy háború.

Vučić aggodalma nem alaptalan. A térség megfeszült az ukrajnai háború kapcsán.

és itt vannak a legnagyobb beépített aknák is. A történet persze nem most kezdődött, hanem az ottomán hódítással. Több mint hatszáz éve rázzák meg súlyos háborúk a félszigetet, és örökségük máig tart.

Ha valaki Magyarország felől tart a puskaporos hordó szívébe, Bosznia-Hercegovinába, akár Brčkót is választhatja a Száván való átkelésre. A minaretek jelzik, itt más világ kezdődik. A város a feszült Balkán instabil Boszniájának talán a legrobbanékonyabb pontja. Itt találkozna a bosznia-­hercegovinai Szerb köztársaság, a Repub­lika Srpska két része, ha 1995-ben nem tették volna salamoni döntéssel különleges státuszúvá a várost. A Banja Luka-i központú nyugati terület a fontosabb, de a háború alatt csak itt, a folyó mentén kapcsolódott a keleti részhez és Szerbiához. Az amerikai béketeremtők végül nem hagyták meg a szerbeknek, de a bosnyákok sem kapták meg.

Ha egyszer újra kirobbanna a háború Boszniában, ide biztosan elérne.

A Drina völgye felé dombos, emelkedő tájon vezet az út. A szerb rész szegényes, a falvakban sok az elhagyott ház. Az út egy-egy rövid szakaszon átmegy bosnyák területen: ott sem jobb a helyzet. Zvorniknál már szűk a Drina völgye, szemben a karnyújtásnyira magasba emelkedő hegyek alatt Szerbia van.

A völgyben sok bosnyák élt egykoron, a lakosság közel kétharmada. A szerb etnikai tisztogatás itt Bijeljinától Višegradig különösen keményen csapott le, ma már szerb a többség. A völgy gyönyörű, a sziklás ormok alatt, a zöldes vízen lakóhajók himbálóznak.

De sehol sem annyira keményen, mint a hegyek ölében fekvő Srebrenicában. A ma már szerb többségű Bratunacnál kanyarodik el az út a bosnyák város felé. A szerb zászlók mellett molinók figyelmeztetik az arra járót: a bosnyákok itt szerbeket öltek. Volt az is, egy történet sem fekete-fehér. De a szerb bosszú sokszorosra sikerült. Az ezernyi sír méltó emléket állít a szerb csapatok által lemészárolt nyolcezer bosnyák férfinak.

Kicsit odébb, Srebrenica belvárosában újra van muszlim élet, állnak a mecsetek és a minaretek. De nyomasztó a hely, az ütött-kopott parkban kóbor kutyák rohangálnak. A látnivaló kevés, a városka nem pusztult el, de nem is él igazán.

Bajina Bašta felé kanyargós hegyi út vezet, negyven kilométeren át két autó jön szembe fényes nappal.

az ember egy horrorfilm kezdőjelenetében érezheti magát. A határátkelőnél lézengenek páran, de nyomorában az is egy más kort idéz, vagy más kontinenst. A túloldalon viszont van élet. A Drina völgye itt még látványosabb, mint északabbra, a két oldalon ezer métert ugranak a magasba a hegyek nagyon hirtelen. A Tara nemzeti park csúcsairól lenézni a zöld Drinára egyszerre szédítő és lenyűgöző. Látni a kis lakóhajókat, a száguldó motorcsónakokat – egy kilométerrel alattunk. A boszniai oldalon, hihetetlen magasságban egy mecset karcsú minarettel. Vajon ki jár fel oda?

A bosznia-hercegovinai Višegrad felé a Rzav folyó nagyon szűk völgyében halad az út. Annyira vadregényes, hogy egy kamionsofőr elbámészkodhatott, mert keresztbe fordult az úton, és felborult. Az egyik oldalon a sziklafal, a másik oldalon a szakadék a zúgó folyóval. Hat-nyolc óra, mire szabad lesz az út, mondják a hatóságok. Átlagos autóval járható kerülő út nem nagyon van, pontosabban vagy három-négy óra, pedig Višegrad tizenöt kilométerre van. Bosznia kicsi, de valójában hatalmasak a távolságok a kanyargós hegyi utakon.

Nincsenek kerülő utak, sziklafalak vannak.

Višegrad egy jelkép az ottomán múltat idéző Drina-híddal és az Ivo Andrić íróról elnevezett, a szerb nacionalizmust ünneplő, modern Andrićgrad negyeddel. Emir Kusturica fejéből pattant ki a városrész ötlete, és hogy mi lehetett a cél?

A kis mesterséges negyed főterén ülve gyorsan szembeötlik Gavrilo Princip képe. Itt hős és ünnepelt forradalmár.

Talán ez a szerb válasz a méltóságteljes arab motívumokkal díszített kőhídra. Ma a szerbek közel kilencvenszázalékos többségben vannak itt, a háború előtt egyharmadnyian voltak. Az új lakók egy része persze maga is menekült, Szarajevóból vagy más, a bosnyák–horvát részhez kerülő vidékről űzte ide őket a háború.

Ma feleannyi lakója van a városnak, mint 1991-ben, talán tízezer. Az ország népessége is megcsappant, négymillió-négyszázezerről egymillióval esett a lakosságszám, és most is zuhanórepülésben van. Kevés gyerek születik, arányaiban is jóval kevesebb, mint Magyarországon, hatalmas a kivándorlás. Tíz éven belül hárommillió alá csökken a népesség, az ötvenezer négyzetkilométeres ország szinte üres lesz.

A nem messze lévő, Srebrenicához hasonlóan évekig ostromolt Goražde ma is bosnyák város. Valamivel több a fiatal, a Drina medrében játszanak jókedvűen. Apáik három évig ültek a szerb ágyúk árnyékában. A két város közötti szurdok megint csodaszép, ami pedig Goražde után jön, az egy kis Svájc. A sziklák szinte lebegnek az ember feje felett, a csúcsok, mint a gyönyörű Maglić, kétezer méter fölé emelkednek. 

Persze ez sem ilyen egyszerű. A montenegrói szerb testvérnép megosztott, sokan húznak Belgrád és Oroszország felé. Az emberek lelkébe persze nehéz belenézni, de sok ortodox templomon a szerb zászló lobog, az СсСс (SsSs) feliratok pedig azt üzenik: „csak az egység mentheti meg a szerbeket”. Valóban népakarat volt itt a NATO-tagság? Ha igen, akkor egy nagyon szűk többségé – a népet a kormányzat végül nem merte megkérdezni.

Vissza Boszniába a Piva völgyén át vezet az út. Egy újabb szurdokvilág ez, morcos és fenséges az esőben. A határ előtt hatalmas a dugó. Mint kiderül, a híd csak egysávos, fagerendákon gurulunk át egy olyan szerkezeten, ami sok mindent ébreszt, de bizalmat nem. A kitűnő montenegrói országút után Bosznia-Hercegovinában egy aszfaltot sokszor nélkülöző főút vár, újabb, de kisebb fagerendás hidakkal. Pedig van itt élet, a vadvízi evezés fellegvára ez.

Szarajevó felé közeledve javul az út, és egy újabb szurdokvilág után szerb zászlókkal köszönt az ország megosztott fővárosa. Elkülönült két világ ez, a külső szerb negyedek tágasak és rendezettek,

zöld fényben ragyognak a minaretek, és sok a kendős, sőt csadoros nő.

A megbékélés illúziónak tűnik, szabadon lehet közlekedni a két világ között, de a szerb részen egy állami zászlót sem látni.

Mi a népakarat? A szerbek részéről aligha az együttélés: nyugati kényszer ez,

A fővárostól északra lassan kinyílik a táj, a hegyek egyre alacsonyabbak. Az egyik utolsó magaslaton vár köszönt. Ez Doboj, egy ritka hely a Republika Srpskában, ahol az állami zászló is kint van.

De számunkra nem ez a lényeg, hanem a vár történelme. Első említése Magyarországhoz köthető, majd a déli végvárrendszer része lett az erőd. Itt, a Boszna észak–dél irányban jól járható völgyében próbálta megállítani a Magyar Királyság az Ottomán Birodalmat. Egy évszázadig sikerült távol tartani a túlerőt a magyar–horvát magterülettől. A közeli Jajcével 1527-ben esett el végleg a boszniai magyar védelmi vonal.

Doboj után ellaposodik a táj. Jön a széles autópálya, amin pár kilométer kivételével Budapestig lehet hussanni.

nem is gondoljuk, mennyire.

Nyitóképen: Muszlim nő a srebrenicai tömeggyilkosság emlékhelyén. Fotó: Shutterstock