A klímacélok szabályai, a zöldpolitika és a tagállami törvények akadályozzák az uniót abban, hogy ritkaföldfémeket bányásszon. Kína közben nevetve uralja az elektromos átállás alapanyagainak piacát. Bemocskoljuk a kezünket egy újabb függőség elkerüléséért, vagy finnyásan félrenézünk, ahogyan szoktunk?
Révész Béla írása a Mandiner hetilapban.
A 2035-ös zöldátállásra, amely a belső égésű motorral hajtott járművek gyártásának alkonyát jelenti, az Európai Unió zsinórban gyártja a szép, ízlésesen csomagolt határozatokat. Hiányzik azonban az infrastruktúra megteremtése az e-jármű-ipar és az átállás megsegítésére. Akár a töltőpontok számát tekintjük, akár az uniós támogatások hiányát, fényévekkel vagyunk lemaradva Kínától, de még a szintén nyögdécselve, keservesen araszoló Egyesült Államoktól is.
Az olyan kritikus ritkaföldfémek, mint a lítium vagy a kobalt, az elektromos járművek akkumulátoraitól a szélturbinákon át a napelemekig mindenhol elsődleges alapanyagok. Vagyis Európában éppen az nincs, ami a 2050-es végleges átálláshoz nélkülözhetetlen. A fél világ arra az afrikai bányákból kipréselt lítiumra, kobaltra, nikkelre vagy palládiumra pályázik, amely elengedhetetlen az elektromosautó-gyártáshoz. Az erőviszonyok nem egészen egyenlőek: Peking letarolta a piacot, felvásárolta a bányászati jogok döntő többségét, és nem is enged a közelükbe senkit. Kína a globális kobaltkészletek 60 százalékát, a világ kobaltfinomító kapacitásának pedig 80 százalékát tudhatja magáénak. A Debrecenben éppen gyárat építő CATL a globális akkumulátorpiac egyharmadát birtokolja – és ez csak egy a kínai gyárak közül. Az EU pedig nem tud mit tenni, függővé teszi magát a kínai elektromosautó-ipartól és a szükséges nyersanyagoktól is. Egészen abszurd helyzet: az orosz energia szankcionálása mélypontra repíti az európai gazdaságot, a sárga-kékbe burkolódzó európai bizottsági tagok közben diadalittasan üvöltik, hogy „megszabadultunk a függőségtől”, és a következő mozdulattal fejest ugornak egy újabb addiktív kereskedelmi viszonyba, ezúttal Kínával, amely a kontinens ritkaföldfém-ellátásának 98 százalékát biztosítja. Már ameddig biztosítja. Mert ne legyenek illúzióink: a ritkaföldfémek piaca egyáltalán nem úgy működik, ahogyan a földgázé. Ha az USA Kínával is háborúba keveredik, és ráerőlteti agresszív gazdasági akaratát az Európai Unióra, akkor lehet majd nézelődni a romok tetején, és hangosan sóhajtozni. „A lítium és a ritkaföldfémek hamarosan fontosabbak lesznek, mint az olaj és a gáz. 2030-ra megötszöröződik irántuk a keresletünk” – mondta néhány hete Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke. De azért csak felmerül a kérdés: hogyan fordulhatott az elő, hogy az EU a 2000-es évek végén vázolta fel az első terveket a nyersanyagok vetületében, Kína pedig az 1980-as évektől szisztematikusan kezdett térhódításba a piacon, mára pedig a világ legnagyobb beszállítójává vált? Olyannyira, hogy zsarolási potenciálja könnyedén roppanthat össze gazdaságilag bármit, ami az általa biztosított technológiára vagy nyersanyagra épül.
Egyre távolodik egymástól az Egyesült Államok és az Európai Unió. Előbbi ráadásul egy merőben új kontinens képzel el, ahol egyes országokkal működne csak szorosabban együtt.
A kínai gyártók egyre inkább vezető szerepet töltenek be azokban az ágazatokban, amelyeket a közelmúltig német vállalatok uraltak – és ez mostanra a németeknek is feltűnt.
Idén jóval kevesebbe kerül az ünnepi menü elkészítése, mint tavaly. A kormány meghosszabbította az árrésstopot, és újabb tizennégy élelmiszer-kategóriára terjesztette ki.
A két ázsiai ország kapcsolata hetek alatt olyan mélypontra zuhant, amilyet évtizedek óta nem láttunk. Tokió katonai választ helyezett kilátásba, Peking erre visszahívta a nagykövetét.
Baritz Sarolta Laura közgazdász szerint a profit helyett az emberközpontúságra kell helyezni a hangsúlyt. Mennyire tudják ezt megvalósítani a gazdaság szereplői? Van-e közgazdasági összefüggés a kapcsolatok és a boldogság között?
Beindul a gazdasági növekedés, egyre több pénze lesz az embereknek és a beruházások is felfuthatnak. Ha sikerül az orosz-ukrán háborúban békét kötni, akkor még inkább kilőhetnek a mutatók Magyarországon. Ezt várják a magyar gazdasági elemzők.
Kiszivárgott dokumentumok részletesen ismertetik a Trump-kormány tervét, amelynek célja az Európában befagyasztott orosz pénzeszközök feloldása és Moszkva visszavezetése a nemzetközi közösségbe.
Moszkva szerint vagy tárgyalással, vagy erővel, de cél érnek Ukrajnában.
Megnéztük, miként válik a „kontextusba helyezés” gazdasági értelemben jelentéseltolássá, és mit olvas bele a HVG a miniszterelnök gazdasági állításaiba.
