A klímacélok szabályai, a zöldpolitika és a tagállami törvények akadályozzák az uniót abban, hogy ritkaföldfémeket bányásszon. Kína közben nevetve uralja az elektromos átállás alapanyagainak piacát. Bemocskoljuk a kezünket egy újabb függőség elkerüléséért, vagy finnyásan félrenézünk, ahogyan szoktunk?
Révész Béla írása a Mandiner hetilapban.
A 2035-ös zöldátállásra, amely a belső égésű motorral hajtott járművek gyártásának alkonyát jelenti, az Európai Unió zsinórban gyártja a szép, ízlésesen csomagolt határozatokat. Hiányzik azonban az infrastruktúra megteremtése az e-jármű-ipar és az átállás megsegítésére. Akár a töltőpontok számát tekintjük, akár az uniós támogatások hiányát, fényévekkel vagyunk lemaradva Kínától, de még a szintén nyögdécselve, keservesen araszoló Egyesült Államoktól is.
Az olyan kritikus ritkaföldfémek, mint a lítium vagy a kobalt, az elektromos járművek akkumulátoraitól a szélturbinákon át a napelemekig mindenhol elsődleges alapanyagok. Vagyis Európában éppen az nincs, ami a 2050-es végleges átálláshoz nélkülözhetetlen. A fél világ arra az afrikai bányákból kipréselt lítiumra, kobaltra, nikkelre vagy palládiumra pályázik, amely elengedhetetlen az elektromosautó-gyártáshoz. Az erőviszonyok nem egészen egyenlőek: Peking letarolta a piacot, felvásárolta a bányászati jogok döntő többségét, és nem is enged a közelükbe senkit. Kína a globális kobaltkészletek 60 százalékát, a világ kobaltfinomító kapacitásának pedig 80 százalékát tudhatja magáénak. A Debrecenben éppen gyárat építő CATL a globális akkumulátorpiac egyharmadát birtokolja – és ez csak egy a kínai gyárak közül. Az EU pedig nem tud mit tenni, függővé teszi magát a kínai elektromosautó-ipartól és a szükséges nyersanyagoktól is. Egészen abszurd helyzet: az orosz energia szankcionálása mélypontra repíti az európai gazdaságot, a sárga-kékbe burkolódzó európai bizottsági tagok közben diadalittasan üvöltik, hogy „megszabadultunk a függőségtől”, és a következő mozdulattal fejest ugornak egy újabb addiktív kereskedelmi viszonyba, ezúttal Kínával, amely a kontinens ritkaföldfém-ellátásának 98 százalékát biztosítja. Már ameddig biztosítja. Mert ne legyenek illúzióink: a ritkaföldfémek piaca egyáltalán nem úgy működik, ahogyan a földgázé. Ha az USA Kínával is háborúba keveredik, és ráerőlteti agresszív gazdasági akaratát az Európai Unióra, akkor lehet majd nézelődni a romok tetején, és hangosan sóhajtozni. „A lítium és a ritkaföldfémek hamarosan fontosabbak lesznek, mint az olaj és a gáz. 2030-ra megötszöröződik irántuk a keresletünk” – mondta néhány hete Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke. De azért csak felmerül a kérdés: hogyan fordulhatott az elő, hogy az EU a 2000-es évek végén vázolta fel az első terveket a nyersanyagok vetületében, Kína pedig az 1980-as évektől szisztematikusan kezdett térhódításba a piacon, mára pedig a világ legnagyobb beszállítójává vált? Olyannyira, hogy zsarolási potenciálja könnyedén roppanthat össze gazdaságilag bármit, ami az általa biztosított technológiára vagy nyersanyagra épül.
A kínai vállalatok uniós üzleti környezetre vonatkozó minősítése az ötödik egymást követő évben romlik. A beruházók és a kereskedők elsöprő többsége szerint az EU-s piac már se nem tisztességes, se nem nyitott.
A megválasztott amerikai elnök szerint Európának kell vezető szerepet vállalnia Ukrajna védelmében és a háború lezárásában.
Az európai akkumulátorgyártás fellegvárának szánt Northvolt összeomlása kijózanító pofon volt a merész tervek szószólóinak. A történet visszatért önmagába, a világ legnagyobb gyártója, a CATL pedig máris bejelentette, hogy új beruházásba kezd – ezúttal Spanyolországban.
Ráébredtek arra, hogy Európa nehezen tart lépést az Egyesült Államokkal és Kínával.
Az Oroszországot sújtó szankciók miatt az orosz repterek bezártak az európai légitársaságok előtt, így az Európa és Kína közötti légi forgalom a kínaiak kezébe került.
Kína új irányvonalat hirdetett: 2025-től radikálisabb élénkítő lépésekkel kívánja támogatni a növekedést. Bár a bejelentések rövid távon optimizmust hoztak a tőzsdékre, a szakértők óvatosságra intenek: a szavak mögötti valódi tettek és azok hatékonysága még mindig kérdéses marad.
Travis Timmerman arról is mesélt, milyen volt hónapokig az Aszad-rezsim börtönében ülni.
A volt amerikai házelnök, Nancy Pelosi egy hivatalos luxemburgi út során szenvedett balesetet, de állapota stabil, és a kórházból is folytatja munkáját.
