Titán

A meghatározó, ámbár nyilván téves benyomás az, hogy a járvány első évében durvult el igazán a helyzet. Emlékezetes, hogy a korlátozások részleges feloldása után, amikor még relatíve kevesen voltak az utcákon, hirtelen láthatóvá váltak azok, akiket nem akar az ember látni, túlzás nélkül minden egyes út a négyes-hatoson tartogatott valami meglepetést, felszálltál a Moszkván, és vártad, hol áll meg a balszerencsekerék, amit mintha valami nagyon nyers, szociós auteur perdített volna meg újra meg újra, kicsit kíváncsi is voltál, ezúttal mit kapsz a nyakadba, nyöszörgő, cefre- és szarszagú csöveseket, erőszakos kéregetőket, párkapcsolati drámáikat ordítva kitárgyaló prolikat. Karácsony Gergely minden képzeletet felülmúló alkalmatlanságában megnyitotta volna a poklok kapuját? Azokban a rezignált, posztkaranténos napokban, úgy rémlik, szimplán tudomásul voltak csak véve, mint egy furcsa társadalmi-biológiai jelenség, aminek véget vet majd a járványt követő normalizálódás. Mire kitört a balhé, már megszűntél jelen lenni, blútúszos fejhallgatódból szólt valami finom muzsika, Bill Evans mondjuk, éteri, szép zene, a szépség az egyetlen effektív védvonal az életet felforgató erők ellen, ezt mintha olvastad volna valahol, persze úgy kellett hozzá ülni, hogy ne vonódj be az eseményekbe, de azért észrevegyed, ha valaki a záruló ajtón kilibbenve még le akarná kapni a fejedről a fülest. Láttál ilyen videót, azóta tartasz tőle, illetve tartasz ettől is, készenlétben vagy, hogy bármi történhet, jobb félni, mint megijedni, habár valós, húsba vágó „félelemről” természetesen nincs szó, Magyarországon, ahol általában nem nagyon történik semmi, nincs ok félelemre, ahogyan persze túlzott bizalomra sem.

Szóval a négyes-hatos; van az a szituáció, amikor jöttök ki a Zeneakadémiáról, mint például a Concerto Budapest minapi évadnyitó koncertjéről, visz magával a zenekedvelők özöne, közéjük keverednek maguk a zenészek is, hátukon, kezükben a hangszereikkel. A Király utcán keresztül eljutni a villamosmegállóig, toporogni­sodródni a zebrákon át, a tömegben találni egy lyukat, ahol a nyugdíjasokat kikerülve előresprintelhettek, már ez sem egyszerű; a villamos tele van, és hirtelen belecsöppensz, a kicsit lötyögő, zarás zakódban, konfekciós értelmiségi, egy másik világba, mintha lemaradtál volna valamiről, így, fél tíz felé, valaki már biztosan nagyon hangos, és részeg az utasok uszkve ötöde, ez az arány az idő előrehaladtával egyre magasabb lesz, végül megjelennek a cingár biztonságiak is láthatósági mellényben, akik csak ásítoznak majd, amikor egy lecsúszott nő rekedt hangon Jimmyt kezd énekelni, az egyetemisták meg adják alá a lovat, és rötyögve videóra veszik. De talán fölösleges is ecsetelni, milyenek a pesti éjszakák (szebbek, mint ezer tündérvilág).