Spanyolország más, sajnos

A szerző az MCC Európai Tanulmányok Központjának vezetője, korábbi uniós köztisztviselő

„Spanyolország más” – a hatvanas években ez az ikonikus szlogen hirdette Spanyolország gazdasági robbanását, amelyben egy radikális változás eredményeként az elszigetelt állam hirtelen turisztikai nagyhatalommá, egyszersmind teljes értékű európai országgá vált. Olyanná, amilyennek ma is ismerjük. Ez a kétszavas mottó felülmúlhatatlan progressziót jelöl – elvégre egy olyan országról van szó, amely a 20. századnak egy polgárháború legrosszabb kilátásai­val vágott neki, hogy aztán a felvirágzás és a megbékélés ígéretével búcsúzzon tőle.

A szlogen ma is érvényes, évtizedekkel azután, hogy Spanyolország diktatúrából demokráciává vált. Attól tartok azonban, hogy más okból:

s az ösvényt keményvonalas woke-izmus, gazdasági összeomlás és a polarizáció szegélyezi. Ezek a tényezők pedig mind az européer politikai korrektség harsogó csendjében bontakozhatnak ki.

2019 óta Spanyolország fokozatosan a társadalmi mérnökök, az állami revizionizmus, a cenzúra és a szakszerűtlen gazdasági kormányzás disztópiájává vált. Néhány napja a kormány diktátumban szabta meg a polgárháború hivatalos olvasatát – egy manicheus, gyerekes, hamis vízióról beszélünk, miszerint a vörösök a jók, a kékek pedig egész egyszerűen a rosszak. Isten mentsen bárkit a részletektől, hiszen a diktátumtól eltérő bármilyen, akár akadémiai értelmezés is jogellenes.

Kell ennél több? A napokban a parlament a transztörvényről szavaz, miszerint a kiskorúak tizenkét évesen bírói jóváhagyással, tizenhat év felett pedig saját jogon is nemet válthatnak. Miközben az egészséges szervezetek megcsonkítása és a depressziós tinédzserek pubertásblokkolókkal való ellátása más országokban is lassan realitássá válik,

Nem beszélve az egyre megengedőbb abortuszszabályozásról, az állatok szent és sérthetetlen jogairól vagy éppen a férfiak büntetéséről pusztán amiatt, mert férfiak.

Gondolhatná az ember, hogy eközben a média­szabadság és a jogállamiság sértetlenül érvényesül. Micsoda naivság volna! Egy nyári kormány-­előterjesztés értelmében a bizalmas információkról szóló törvény büntetné az újságírót, ha titkos adatot hoz nyilvánosságra. Hogy ki szerint bizalmas az információ? A bírósági kontroll nélkül működő közszolgák szerint. A spanyol sajtószövetség szavaival élve ez közönséges cenzúra.

Ami a hatalommegosztás kérdését illeti, a kormány ezen a téren sem tud különbet felmutatni. Nemrég a kormányzat pusztán politikai okokból megtagadta egy, a katalán nyelvtörvényre vonatkozó legfelsőbb bírósági döntés végrehajtását. Arra a kabaréra pedig még az Európai Bizottság is felhúzta a szemöldökét, amelyben az országos bírói tanács tagjait a parlament nevezte ki. Jóindulatú figyelmeztetésről beszélünk, holott Lengyel­ország igen hasonló ügy miatt vár még mindig a koronavírus-helyre­állítási alapból őt megillető 35 milliárd eurónyi összegre.

Ez csak néhány példa arra a demokráciahanyatlásra, amely egyébként a háttérben teljes titokban zajlik. A patológiásan narcisztikus és kényszeres hazudozó

s közben politikai és médiaimmunitást élvez. Akik fennhangon kritizálták Magyarországot, amikor az Országgyűlés különleges jogosítványokkal ruházta fel a kormányzatot a pandémia idején, furcsamód hallgattak, pedig a spanyol alkotmány­bíróság kétszer is alaptörvény-ellenesnek nyilvánította Sánchez korlátozásait.

Kettős mérce a javából! Csakhogy ez olyannyira elfogadottá vált, hogy már fel sem kapom a fejem. Mégis a leginkább az szomorít el, hogy Magyar­ország annyira különbözik Spanyolországtól: előbbi még ebben a változékony időszakban is előre­halad, és erősödik, miközben

Szóval igen, Spanyolország más. Csakhogy ma ez nagyon rossz hír.

Fotó: Az Elesettek Völgye Spanyolországban (forrás: Wikipedia)