Nem mondhatja magát sikeresnek az a rendező, akinek legemlékezetesebb teljesítménye egy ugrálóvárakról és egy a fülébe teáskanalakat dugdosó emberről készített dokumentumfilm. A magyar származású angol író, Tibor Fischer Így urald a világot című regényének főhőse, Baxter Stone a negyvenkilencedik évéig ennyit ért el saját beszámolója szerint. A regény címében ígért világuralomra – legalábbis geopolitikai értelemben – receptet nem várhatunk a kiégésen túl vegetáló filmestől, legfeljebb az anekdotáin keresztül némi gyakorlati tanácsot ahhoz, miként érdemes a glóbusz meghódítása helyett önmagunkon úrrá lenni. Nem mintha a nyugalom szobra lenne a nagydarab, zsémbes rendező, aki már régen letett arról, hogy megvalósítsa magnum opusát. Az igazán nagy ötlet ugyanis hiányzik, inkább a tévés főnök Johnx megrendeléseit lesve tölti idejét a hol londoni köztéri szobrokról, hol szíriai műkincscsempészetről forgató rendező. Ötletek persze vannak, mint például a valódi édenkertnek tartott, törökországi Göbekli Tepe romjainak bemutatása vagy a 15. századi gyerek-sorozatgyilkos, Gilles de Rais története. De a karrierben áttörést hozó, mindent megváltoztató téma mégiscsak hiányzik, akármerre keresi is Baxter.
A Lengyelországban bevált forgatókönyv mentén ültetnének miniszterelnököt a magyarok nyakába. Ráadásul a kiszemelt politikust az elemzők szerint finoman szólva is „sakkban tudják tartani”.
A szegedi Háborúellenes Gyűlés után Szalai Zoltán, a Mandiner lapigazgató-főszerkesztője és Boros Bánk Levente, a Nézőpont Intézet politikai kutatási igazgatója a helyszínről értékelték a nap tanulságait.
Európa országai sokkal közelebb állnak egymáshoz történelmileg, mint sokan gondolják – mondta el Szalai Zoltán MCC-főigazgató kérdésére Miriam Cates brit műsorvezető.