Rólatok beszélek, az élet önjelölt nyerteseiről, Siófok éjszakai királyairól és királynőiről, akik a bulifőváros ütemére rezegtek megállás nélkül. És rólatok, családos csókákról és anyukákról, akik fáradt hajszoltsággal vegyes boldog elégedettséggel pátyolgatjátok egy-két-há-négy-satöbbi gyermeketeket a strandon, a szálláson, a vurstliban és mindenhol. S rólatok, jó magyar kispolgárokról, akik örökölt vagy a Kádár-korszak mélyén összefusizott telkeken, Balaton-hátsón élvezitek az élet arany alkonyát, kertészkedve, horgászkodva, egy szál trikóban, gatyában, strandpapucsban kibekkelve egész nyarakat. Meg rólatok, sufniárusokról, szállásadókról és egyéb vállalkozókról, Zimmer Feri gyermekeiről és unokáiról, akik örökjegyes utasai vagytok az ország elmúlt harmad évszázadnyi hullámvasútjának.
És rólatok, innen elvándorlókról és ide visszatérőkről, akik hisztek abban, hogy bármi is történik határainkon innen vagy túl, a ropogós lángos, a túrós palacsinta, a naptej íze,
a Balaton szaga, az aranyhíd és a finom iszap a lábujjak között a legnehezebb korszakokban is jutalmatok lehet
– ha van érzéketek rá.
Ahogy a régi tóparti fasorban, egy tarka Barkas-karosszéria előterében a helyi zeneiskola növendékei a Macskafogó hungarolatin jazzslágerét játsszák kedvesen-sután, míg körülöttük zajlik a kistérségi sörfeszt, s egymáshoz tapadunk mi, nézők a kánikulában, a háttérben pedig a Balaton hullámai csillannak, már mind érezzük: ott vagyunk, ahol kell – és jó feloldódni a létezés e kismagyar minőségében.