Ursula von der Leyen mindenképp a történelemkönyvek lapjára kerül. Hogy vajon főcím vagy lábjegyzet lesz belőle, illetve hogy pozitív vagy negatív példaként állítják majd az utókor elé, az nagymértékben függ a hivatali idejéből hátralévő két és fél év munkájától, eredményeitől vagy kudarcaitól.
A csillagok állása, valljuk be, nem kedvez neki, és – ne legyünk igazságtalanok – nem kedvezett az eltelt két és fél évben sem. A kedvezőtlen fejlemények, főként a koronavírus-válság és az orosz–ukrán háború kitörése természetesen felülírták az előzetes forgatókönyveket. A kérdés ezek tükrében az, hogy amikor kihívásokkal, váratlan fejleményekkel szembesült a bizottság, hogyan reagált mindezekre a testület és annak első embere.
Pedig olyan szépen indult minden. A volt német honvédelmi miniszter a kvázi ismeretlenségből az Európai Bizottság elnöki székében találta magát, és megfogalmazott politikai prioritásai csak úgy hemzsegtek a brüsszeli füleknek kedves kifejezésektől: zöldmegállapodás, digitális kor, emberközpontú gazdaság, európai demokrácia. Az élet azonban keresztülhúzta az eredeti elképzeléseket: az utóbbi két és fél év zöme a válságkezelésről szólt, illetve kellett volna hogy szóljon. Alig három hónappal a bizottság hivatalba lépését követően elérte Európát a koronavírus-járvány. És két évvel a pandémia európai megjelenését követően kirobbant az orosz–ukrán háború, amely nemcsak biztonságpolitikai, de energiaellátási és egyre inkább szociális válságot is jelent a kontinensen.