Moldova György szociográfiái, mély és alapos riportjai hosszú hónapok munkájával mutatták be teljes szakmák világát, és ami a lényeg: a bennük élő emberek, kultúrák sorvadását.
Ha pár évtizede körbenéztünk egy magyar háztartás könyvespolcán, két szerzőtől könnyen találhattunk valamilyen kötetet. Berkesi András ÁVH-őrnagy, a Kádár-kori ideológiai ponyva sztárja ma már ismeretlen az ötven év alattiak körében, és ez nem is baj; a másik szerző, a szombaton elhunyt Moldova György viszont várhatóan a jövőben is ott lesz nem egy olvasó fejében.
Moldova ugyanis a Kádár-kori magyar kultúra utolsó mohikánja volt, aki nagy hatást gyakorolt a közgondolkodásra, és tekintélyes méretű életművet hagyott hátra. A konzervatív olvasótábor persze igazából sosem szerette, sőt általában utálta. A vád szerint Moldova, akárcsak Hofi Géza, a kommunista rendszer levezető szelepeként működött, és amíg az igazi tehetségeket elnyomták vagy elüldözték az országból, addig ők kivételezett státuszban, kvázi udvari bohócként mondogattak oda a hatalomnak. Ez részben igaz – éppen mostanában hallgatom újra Hofit, aki még büszke is volt arra, hogy ő a rendszer mellett kritikus, úgy szólt be egyébként gyakran elég keményen a pártállam közép- és alsó vezetőinek, és ez az „érted haragszom, nem ellened” attitűd végigkísérte egész pályafutásán.
Csakhogy Moldova és Hofi rendelkezett legalább két olyan képességgel, amely kiemelte őt a kontraszelekcióra és a megúszásra épített kádári posvány világából, ez pedig a tehetség és a munka iránti alázat. A tehetség van vagy nincs; a tudást fel lehet hozni valameddig, de csak egy szintig: Hofinak születni kellett. Mégis hónapokig írta egy számát, és bár nagyképűnek tartották, tisztelte a közönségét. Nagy tehetség volt Csurka István is, aki tizenöt nappal Moldova után született, Hofi pedig két évvel utánuk. Ez a nemzedék még megtanult beszélni, írni, és a békebeli, majd halálba gyötört legnagyobbak sarkában rohant felszedni tudást, műveltséget, humort. Megtanult túlélni is. Sokaknak sikerült, ők lettek a nagy generáció, nagyobbak, mint a tíz-tizenöt évvel utánuk jövők, akik szerényen magukat hívták annak. Az igazi nagy generáció fénykora a hetvenes és a nyolcvanas évek fordulójára esett.
A „konvergencia-programként” elhíresült dokumentum az élet minden területére kiterjedne. A Nézőpont Intézet azt is kimutatta, hány emberre lennének hatással a Tisza megszorításai.
A Mandinernél pár éve nem járt sikerrel, amikor igyekezett „kicsit pozitívabbra hangolni” a vele készült interjút.
A Mandiner jelentős növekedést ért el az elmúlt időszakban, és most ismét szintet lép: új videós műsorstruktúrával bővíti kínálatát. Ezekről, továbbá a Mandiner őszi díjátadó gálájáról és a kárpátaljai adománygyűjtés eredményeiről tartott sajtótájékoztatót Szalai Zoltán főszerkesztő.
Hofi Géza Kádár rossz vicce volt; Moldova pedig telehazudta a könyveit.
Valójában fogalma nincs se neki, se a csapatának arról, mit is kezdenének az országgal.
A több mint négyszáz olvasó kvízjátékon vehetett részt, meghallgathatta, mit gondol Schmidt Mária a világról és élvezhette Lotfi Begiék szenzációs koncertjét.
Athénba egyszer el kell menni, hogy értsük, mi volt, mi van és hogy mi vár ránk.
A férfi szinte a semmiből sétált fel a miniszterelnök mellé.
Még Ukrajnában is elismerték a szomorú tényeket.
