Párhuzamos életrajzok – Putyin és Zelenszkij

Kohán Mátyás írása a Mandiner hetilapban.

Bár úgy tűnhet, hogy a tévénéző ukránok kedvenc játék elnökéből valódi elnökké avanzsált Zelenszkij semmiben nem hasonlít a KGB-ből a korai kilencvenes évek Orosz­országának felvilágán keresztül a hatalmi vertikum csúcsára repített Putyinra, valójában nincs új a keleti szláv nap alatt: aki hasonlóságokat keres közöttük, jócskán talál.

Pénz, pulpitus, populizmus

Ott van mindjárt a két tömörülés, Zelenszkij A Nép Szolgája (Szluha narodu) pártja és a Putyin-féle Egységes Oroszország (Jegyinaja Rosszija), melyek hasonló utat jártak be: alig tartja őket össze más az államelnök személyi kultuszán kívül, mindegyik csak Zelenszkij és Putyin megválasztása után vált releváns szereplővé a parlamentben, majd pedig a legalitás határán billegő eszközökkel magára szabta a politikai rendszert. A Nép Szolgájának 2019-ben sikerült az, ami korábban egy ukrán pártnak sem: miután a májusban beiktatott Zelenszkij feloszlatta a parlamentet, a 450 fős Verhovna Radában 254 mandátumot, azaz abszolút többséget szerzett. A választást gyakorlatilag az államfő nyerte meg neki: amerikai szaknyelvvel élve bully pulpitról politizált, úgy kampányolt, mint fiatalkorában a belarusz elnök, Aljakszandr Lukasenka. Helyi tisztségviselőkhöz rohangált be, leteremtette őket a korrupció és a vidék cudar állapota miatt, majd futott a következőhöz – kampányuk attribútuma pedig a döner levantei változata, a savarma volt. Kaja, pénz, populizmus – zabálták A Nép Szolgáját az ukrán szavazók.

Az egység persze nem tartott sokáig: a kampányban Zelenszkij mögött álló oligarcha, a leendő elnök filmjeit és sorozatait a tévéjében vetítő Ihor Kolomojszkij is bevitette a pártlistán a maga embereit a Radába, akik aztán idővel összevesztek az elnökkel. Így a Szluha Narodu-frakcióban az utóbbi két évben egymást követték a kizárási hullámok, mára rendszeresen csak 211 képviselő szavazatára lehet számítani, ezért a többséget a híres kijevi politikai marhapiacon kellett összevásárolni – ami nem tesz jót az államfő korrupcióellenes imázsának. Egyáltalán nem ártott tehát a pártnak, hogy Zelenszkij a háború apropóján betiltott tizenegy ellenzéki tömörülést, a legfontosabb párt elnökét pedig le is tartóztatta.

Személyi kultuszból az Egységes Oroszországban sincs hiány. A párt Putyin hatalomra lépése után szűk két évvel, 2001 decemberében állt össze három kisebb mozgalomból, hogy az elnök hatalmi bázisa legyen, s azóta is a „Putyin pártja” szlogent használja – bár maga a politikus hivatalosan sosem lépett be. A kormánypárt leginkább a választási berendezkedéssel sakkozott kreatívan: miután 2003-ban a magyarhoz hasonló vegyes, pártlistákból és egyéni választókerületekből álló rendszerben több mint száz körzetet nem az ő jelöltje nyert meg, és a választáson épp csak sikerült többséget szereznie, 2007-re megszüntette az egyéni választó­kerületeket. 2011-re aztán az ellenzéki pártok kiismerték a tisztán listás rendszert, és Putyinéknak már abban is alig sikerült nyerniük, így 2016-ra, az ellenzék helyi beágyazottságának kiirtása után visszajöttek a választókörzetek s velük egy újabb, brutális Egységes Oroszország-győzelem.