„Sarokba szorított patkányok!” – így fakadt ki az ukrán újoncokra egy toborzó
Nem egyszerű a vágóhídra küldeni embereket – erről beszélt Artem, a toborzótiszt a The Telegraph című lapnak, aki pontosan tudja, mennyire gyűlölik az emberek.
A hazugságokat senki ne tegye magáévá.
Magyarországon és talán a nyugati világban is rég látott módon szét van szakadva a társadalom. Végletek vannak: a másként gondolkodó sokszor gyorsan „megvett ember”, „hasznos idióta” vagy simán „ostoba”, „gonosz” lesz. Ez alapvetően a progresszív–konzervatív harcban jelenik meg globálisan és Magyarországon is. De az utóbbi időben itthon, elsősorban Ukrajna kapcsán, a jobboldalinak nevezhető táboron belül is szakadékok nyíltak.
Egy nagy lélegzetre van szükség, és először annak elfogadására, hogy mennyire keveset tudunk valójában. Mert keveset tudunk. Az ugyan biztos, hogy a Nyugaton és a „nyugatos” körökben megszokott narratíva a jó és rossz ukrajnai küzdelméről karikatúra. Nem, szó sincs arról, hogy csillogó szemű demokraták harcolnának orosz „orkokkal”. Mély megosztottság van az ukrajnai társadalmon belül is, csak az „oroszpártiak” (az orosz nyelvükhöz és kultúrájukhoz ragaszkodók többmilliónyian lehetnek) most nagyon csendben vannak. Akit ugyanis kollaboránsnak bélyegeznek, kíméletre nem számíthat.
De vajon a „puccsista, szélsőjobboldali kijevi bábkormány”, a „több ezer oroszt mészároltak le ukrán nácik” narratíva helytállóbb? A 2014 és 2022 közötti nyolc évben tényleg ennyire egyszerű volt a képlet? Nem lehet, hogy az igazság sokkal bonyolultabb? Hogy vannak jogos sérelmei az ukrán népnek, mint ahogy 2014 után sok sérelmük van az ukrajnai kisebbségeknek is? Vagy hogy az oroszokat tényleg rosszul kezelte, lenézte és még gazdaságilag is sok pofonnal büntette a Nyugat 1991 óta? Ezernyi árnyalat van ebben a háborúban, nem lehet rövid szavakkal lerendezni ekkora, ráadásul jórészt lezáratlan és egyes esetekben a dolgok jellegéből adódóan nehezen megismerhető témákat.