Elvont értelemben

Kéri Gáspár írása a Mandiner hetilapban.

A 20. századi modern magyar képzőművészet egyik legizgalmasabb időszakát jelentették a második világháborús infernó és az 1945 utáni impériumváltás évei. A mindenkori hivatalos művészetpolitikától független polgári gondolkodású festő- és szobrászművészek, valamint művészetteoretikusok a háború után, a világégés kataklizmájából eszmélve megalakították az Európai Iskolát. A szürrealizmus és a nonfigurativitás határmezsgyéjén, a nemzet­közi művészeti tendenciákhoz számos módon kapcsolódó csoportosulás a negyvenes évek végéig, a kultúrát is behálózó, a képzőművészetet a szocreál szolgálatába állító sztalinizációig szerény anyagi körülmények között, de szabadon alkotott. Az Európai Iskolától idővel eltávolodó Elvont Művészek Csoportja az ábrázolásmódban már a teljes nonfigurativitásra törekedett, egyúttal a tiszta absztrakciót hirdető hazai művészeket is össze kívánta fogni. A gazdag képzőművészeti anyaggal rendelkező debreceni Antal–Lusztig-gyűjtemény az elvont művészek alkotásaiból számos festményt, grafikát és kisplasztikát őriz. Az alkotók közül Barta Lajos, Fekete Nagy Béla, Gyarmathy Tihamér, Jakovits József, Lossonczy Ibolya, Marosán Gyula, Vajda Júlia és Zemplényi Magda munkáit tekinthetjük meg a budapesti Hegyvidék Galéria kiállításán, a tárlat kurátora Nagy T. Katalin művészettörténész. A kiállítás címét – A művészet rejtett arcai 1947–49 – a művészetteoretikus Kállai Ernő 1947-ben megjelent programadó kötete, A természet rejtett arca inspirálta, melyben sok más mellett azt hangsúlyozta, hogy az absztrakt művek a természet valóságos, rejtett arcát ábrázolják. A Hegyvidék Galéria tárlata újabb lehetőség arra, hogy a nagyközönség is megismerkedjen a modern magyar művészet egyik rövid, de annál jelentősebb korszakával.

(A művészet rejtett arcai 1947–49. Válogatás az Antal–Lusztig-gyűjteményből. Hegyvidék Galéria, június 11-éig)