Veczán Zoltán írása a Mandiner hetilapban.
Csattan a pofon a kamaszarcon. Egyszer, többször, sokszor. Nem mindig amolyan „büdös nagy pofon”, néha csak emlékeztető, bájosan-pestiesen: csicskalángos. Csak hogy tudd, hol a helyed. A kivégzés a kemény diktatúra kommunikációs eszköze, a pofon a puháé. Szimbólum, melynek ereje nem a befektetett kilogrammban vagy kilométer per órában lakozik, mert lényege az egyoldalúság: a pofon visszaadhatatlan. A besúgó című sorozat főhőse, Geri (Váradi Gergely), zömmel ilyen pofonokban részesül, hiszen a hierarchia csúcsán a párt áll, vagyis ökle, a „háromperhárom” zsíros bajszú képviselője, Kiss Imre (Thuróczy Szabolcs játssza zseniálisan), aki jól beszéli ezt a pofonnyelvet, és igen kommunikatív alkat. De vannak kisebb, elviekben visszaadható pofonok is: a tóparti vagány sráctól, vagy a kollégiumi ellenzéki gyűléseket szervező fenegyerek jobbkezétől, Barnától (Lengyel Benjámin), ám taktikai okokból itt sem lenne szerencsés.
Ugyanis a rendszer, mint a filmbéli Lukács tanár úr (Hajdu Szabolcs) kifejti, „ott van tízmillió ember reflexeiben”, meg a fontoskodó KISZ-titkárban (Jéger Zsombor), a beszervezett íróban, Józsefben (Mácsai Pál – mintha rá írták volna a szerepet), a disszidensek emlékezetében. De mindezt a rendszer nem bízza a véletlenre: kiválaszt a tízmillióból pár tízezer pofonosztót, s velük beszervez további tízezreket, hogy jelentsenek az előbbi milliókról. „Csak amit a szüleidnek is elmondanál” – biztatja a megszeppent Gerit Imre elvtárs, miután kezébe nyomja a megfigyelendő ellenzéki diákvezér, Geri volt osztálytársa, Száva Zsolt (Patkós Márton) fényképét – Gerit a rendszer aljasságára jellemző módon beteg öccsének államilag kiutalt gyógyszerével zsarolják. Munkába áll, őrlődve félelem, féltés, önundor, a Száva iránti szimpátia, Száva barátnője, az író lánya (Szász Júlia) iránti plátói érzelmek között, titka magányával a pesti társas forgatagban. A besúgónak nem rójuk fel, hogy lényegében a Moszkva térből csináltak egy kis Köbli Norbert-es titkosszolgálati főszállal sorozatot – nem baj az. Megbocsátjuk, hogy a karakterek alig vannak árnyalva; noha Szávával mertek kicsit kísérletezni, a többiek sokszor megrekedtek félkarikatúra-szinten, főleg az idegesítő külkeres-seftes kádergyerek (Varga Ádám) figurája, némi hollywoodi importszószba mártva. Bántóan sok a direkt kikacsintás (nahát, 1985-ben nem tudják, mi az a ketchup meg a gírosz), az apró hibák (például Magyarország ekkor még 11 milliós), s a történetszövés sem túl bonyolult, de ez is elnézhető, hiszen induló sorozat, bemutatkozó részek satöbbi.
Ezt a sorozatot ugyanis elragadó hangulata és mindannyiunk egykori érintettsége – az erre hajlamos monomániásoknál persze a mai berendezkedésre való asszociáció kényszerbetegsége – viszi el a hátán. Meg azért tény, jólesik, amikor a KISZ-titkárnak azt mondja Száva, hogy „te meg húzz a picsába”, ahogy mi ma azt hisszük, hogy tettük volna a szüleink helyében. Mintegy utólag visszaadott pofon, tőlünk, akik sokan meg sem születtek ekkor. Csak a traumáink.
Magyar Péter a korábbi baloldali elit által használt kommunikációs stílusra állt át, vélhetően azt remélve, hogy ez majd kihúzza a pártot a gödörből. Ez azonban egy kétélű fegyver.
Ahogy azt Veczán Zoltán a Mandineren megírta, most kellene a jobboldaliaknak eleganciát tanúsítaniuk, és függetlenül a politikától együtt örülni annak, hogy van egy új magyar Nobel-díjasunk.
Veczán Zoltánt, a Mandiner rovatvezetőjét kérdezték.
Az Átlátszótól a Mandinerig és az MCC-ig: Hont Andrással és Szilvay Gergellyel indít politikai marketing és kommunikációs tanácsadó-képzést az egyetem.
Ismét Kovács Elvirát, a Vajdasági Magyar Szövetség parlamenti képviselőjét választották a belgrádi törvényhozás európai integrációs bizottságának elnökévé. Nem könnyíti meg a munkáját, hogy a Vajdaságban és Szerbia más részein is némiképp ellentmondásos az Európai Unió megítélése.
Több katonakorú férfi hagyta el az országot, mint amennyi jelenleg összesen a fronton harcol. Somkuti Bálint szerint akár száz (!) dandárt is fel lehetne állítani belőlük. De van egy kis bökkenő.
Nem vicc: a Gólyában hétfő este Kommunista Mozgalmi Filmklubot tartottak. Hiába, a forradalom permanens, de azért időnként meg kell állni, hogy megünnepeljük önmagunkat. Veczán Zoltán írása.
Ismerős dallamok szólnak, visszatérnek a jól bevált receptek, ugyanazokat a történeteket meséljük el – és ugyanazokat a filmeket nézzük.
A korábbi amerikai elnök Oroszországot a Nyugat részének nevezte, Putyin pedig sérelmezte, hogy mégis ki vannak rekesztve a NATO-ból – és ez csak a jéghegy csúcsa a nyilvánosságra került dokumentumban.
