Rálépett Bukarest a külhoni magyar értelmiség és munkásosztály torkára – Erdélyi '56
A zsugorodó, örökös kompromisszumoktól is felőrölt, de azért még élő erdélyi magyarság sorsa csak minket, magyarokat érdekel. Senki mást.
Ég a tűz a templom előtt, beragyogják a lángok a Place Victor Hugót. Egész éjjel virrasztunk a Párizs tizenhatodik kerületében levő Saint-Honoré-d’Eylautemplomban. 2008-at írunk. Épp ott élünk. Két élet van mellettem. A feleségem és hasában a fiam a hetedik hónapban. Nem tudok semmit a gyerekről, csak annyit, hogy fiú, és szereti a fényt. Gomolyog a tömjén a kis templomban, szép gregorián énekeket szólaltatnak meg latinul és franciául a fehér ruhás apácák. Valami nem tetszik a fiúnak. Vadul rugdalózni kezd, megfordul, beáll a szülőcsatornába. A feleségem hazasétál a szomszéd utcába, én maradok reggelig, míg el nem hangzik, hogy „Christ est ressuscité, il est vraiment ressuscité” (Krisztus feltámadt, valóban feltámadt). A mosolygós apácák piros tojással kínálnak kifelé menet.
Néhány évvel később húsvétkor repülőre ülünk, Párizsból Budapestre, onnan Erdélybe megyünk. Felmegyek a havasra. Megállapítom, hogy míg a világot jártuk, felnőtt egy erdő. Leülök a patak mellé. Az esszénusokról olvasok, a Krisztus korabeli aszkétákról, akik szigorú böjtöt tartottak. Én is szigorú böjtöt tartok, megfürdök a jéghideg, kristálytiszta patakban. Nem tudom még, hogy mennyi türelemre lesz szükségem az életben, de készülök valamire, amiről még nem tudok semmit. Gondolkodom, hogy miért jött vissza Jézus. Egyetlen rossz szava nincs az őt keresztre feszítőkhöz, csak Istennel beszél: „Éli, Éli…” Mit élhetett akkor át a kereszten? Azon a nyáron derül ki, hogy a fiunk autizmussal él.
Még sok évig Erdélyben van a húsvét. Az az állandóság az életünkben. Megszületik a lányunk is. Nagyanyám töri a diót, begyújtok a kemencébe, kalács sül, és kenyér. A gyerekek friss tavaszi hajtásokat gyűjtenek, harisnyába kötözik a tojásokat, és piros hagymahéjjal megfestik. Egy kis bárányka vár minket a pincében. Az áldozati bárány. Némán tűri az áldozattá válást. Bárányaprólék, bárányfejleves készül belőle, és töltött bárány. Az aprólékot szereti nagyanyám. Fiatalon meghalt az anyja vakbélgyulladásban, félárván maradt öt gyermek, s akkor az apjuk bárányt vett, levágta, a húst eladta, abból kijött a bárány ára, s a belsőség a fejjel megmaradt nekik. A fejből leves lett, a belsőségeket ledarálták, és abból lett a bárányaprólék. Hagymával, kakukkfűvel. Puliszkával persze. Ezeket a recepteket én viszem tovább. A gyerekek visítva rohannak ki a házból, amikor meglátják, hogy a fazékból kinéz a bárány, de tudom, hogy ez a történet elkíséri őket egész életükben. Az áldozati bárány tekintete.