Az ellenzéknek nincs víziója az ország jövőjéről – Mérő László a Mandinernek

Kacsoh Dániel interjúja a Mandiner hetilapban.

Tényleg Sárazsadányban jött rá arra, hogy a baloldali propaganda átmossa az agyát?
Nem pont erről van szó. Ráadásul valahol az agymosás is természetes, pláne egy választási kampányban. Arról az agyonhangoztatott ellenzéki narratíváról beszéltem, miszerint 2018-ban a Fidesz elcsalta a választást. Ezúttal mintegy húszezer önkéntes mondta, hogy ezt most nem hagyjuk, és jelentkezett szavazatszámlálónak. Engem az algoritmus egy zempléni kis faluba sorsolt ki. Ott azt tapasztaltam, hogy ha lett volna is csalás, azt a választási szisztémán belül könnyen jelenteni tudtam volna; halál profin volt megcsinálva az egész, a logisztikát egyetemen lehetne tanítani. Csakhogy csalás nem történt, sőt ahogy hallottam, másutt sem nagyon.

Az ellenzék agymosást emleget az újabb bukása okai között.
Ezzel sem értek egyet. Egyáltalán nem igaz, hogy vidéken csak a kormányzati álláspontot ismerik, vagy hogy csak az M1-et követik. Sárazsadányban kifejezetten tájékozott emberekkel is találkoztam, akiknek a többsége ugyan valóban Fidesz-szavazó volt, akadtak olyanok is, akik az ellenzékre húzták be az ikszet. Ők huszonöt százalékot adtak ki. Szerintem ők is csak azért tettek így, mert annyira utálják a Fideszt.

Miből gondolja?
Sem az egyesült ellenzék, sem az egyes pártok, sem Márki-Zay Péter nem mondott nekik olyat, amiért érdemes lenne rájuk voksolni. A Medián ezt már előzetesen meg is mérte, kapott is érte hideget-meleget. Persze az érintett pártok ezzel nem értenek egyet, de valójában az a legnagyobb problémájuk, hogy nincs vízió, nincs elképzelés az ország jövőjéről. Félreértés ne essék: mindezek miatt nem szerettem meg Orbán Viktort, nem felejtettem el a disznóságait, például a CEU elüldözését vagy 
az Index ellehetetlenítését.

Utóbbi kapcsán annak idején azt nyilatkozta, Orbán bukni fog 2022-ben.
Hát nem lett igazam. És lett egy Telex is.

Az ellenzék tétként a Kelet és a Nyugat közötti választást is megjelölte. Ez valós dilemma?
Annyiban igen, hogy ha a kormány továbbra is így viselkedik, kidobni ugyan nem fognak, de kiutálnak bennünket a közösségből. Az Európai Unióban kilencven százalékban Orbán vétózott, pedig e közösségben nem a betartás, hanem a megegyezés járja. Itthon plakáton üzenünk Brüsszelnek, de ott azért a pénzt elkérjük? Ilyen nincs.

A kormány azt mondja, az ország érdekeit érvényesíti a közösségen belül, ezért vitázik, hiszen ez nem a KGST. Ez nem fér bele?
Nem ez a helyzet, nálunk, Európában nem szokás így viselkedni. Sokat gondolkodom azon, miért olyan más eredmény jött ki megint Budapesten. Arra jutottam, hogy a főváros GDP-je az uniós átlag 140 százaléka, s a „Budapest-köztársaság” lakói alighanem EU-pártiak, ha külön ország lenne, pillanatokon belül euróval fizethetnének, sőt nettó befizetői lennének a közösségnek. Ennek én is nagyon örülnék. Aki ugyanígy van vele, jöjjön nyugodtan, aki viszont nem, legyen szíves nem felvenni az „állampolgárságot”! Kétségtelen, most még Budapesten is sikerült majdnem elszúrnia az ellenzéknek. Az összefogásnak a nyomát sem láttam, hiába mondták, hogy a kormányfőjelölt mögött állnak, valójában nem így volt.

Sőt, utóbb ezt maguk is bevallották.
Sumákolnak. Pedig már az előválasztási eredmény kapcsán is csak Horn Gábort tudnám idézni: „Nem azt mondták, Feri! Azt mondták, menj a p*csába!” Elég pontosan tudom, hogy például én miért szavaztam októberben is Márki-Zay Péterre.

Miért?
Mert valami mást akarok, mint Gyurcsány Ferenc vagy mondjuk Tóth Bertalan. Karácsony Gergellyel még kibékültem volna, de a pártjával, a Párbeszéddel már nem. Nekik sincs mondanivalójuk. Jellegtelenek. A DK utólag magyarázkodó elnökének meg azt válaszolnám: „Cicám, persze hogy nem te választottad, mi választottuk Márki-Zayt, százezerrel többen, mint a te jelöltedet!” Egyébként konkrétan megvizsgáltuk azt is, hogy a Fidesz érdemben megtrollkodta-e az előválasztást, és arra jutottunk, hogy nem. Álságos azt sugallni, hogy MZP emiatt győzhetett.

A kampány alatt elégedett volt a választásával? Nem zavarták Márki-Zay vitatható nyilatkozatai?
Azokat leginkább a propaganda nagyította fel, a Fidesz rosszindulatúan eltorzította a mondatait. Persze ez a dolga, nem vártam tőle egy percig sem fair playt. Ezért is mentem el szavazatszámlálónak.

Mint kiderült, valahol feleslegesen.
Ne keverjük a dolgokat! Az eljárás során valóban nem történt csalás, ettől még a választás egésze nem volt tisztességes és korrekt. Rendkívül egyenlőtlenek az erőviszonyok, például a kormány ellen szavazók adójából is fenntartott köztelevízió csak a Fidesz üzeneteit sugározta. Az ellenzéki listavezető is csak öt percet kapott a kampányban.

Ennek ellenére a minap ön is bement a köztévébe. Kapott érte?
Persze. Ez nagy vita, de beleállok. Tarkovszkij Andrej Rubljov című filmjének címszereplője a véreskezű cárnak nem hajlandó dolgozni, de telnek-múlnak az évtizedek, a követők lassan megtanulnak harangot önteni, és közben elfelejtik a sérelmeket. A harang a film végén már szépen cseng. Ez a Kádár-féle konszolidáció példája is lehetne, ne feledjük, 1985-ben Kádárt egy fair választáson is megválasztották volna – ahogy Hitlert is mondjuk 1935-ben. A mostani ellenzéken belül is két álláspont áll szemben. Az egyik a Rubljov-féle „ezeknek és ezekkel semmit”, a másik pedig abból a logikából fakad, hogy ha ilyen helyzetben nem megyünk el mondjuk a köztévébe, akkor úgy viselkedünk, mint Orbán. Vagyis nem vitázunk. Márpedig én bármit hajlandó vagyok csinálni, csak azt nem, amit ő, mert azt nagyon utálom. Tehát inkább a második álláspontot képviselem, ezért is mentem el a köztévébe, ahol elmondhattam a véleményemet, még a Fideszt is kritizálhattam.

Visszatérve a választásra: az ellenzék szerint Magyarország élhetetlen, ezért kellett volna szavazni a változásra, a kormány pedig az elmúlt évtized növekedését emelte ki. Melyik áll közelebb a valósághoz?
Bizonyos értelemben a második, hiszen nem vitás, rengeteget fejlődött az ország az elmúlt időszakban, ám ha a szomszédokat nézzük, sokkal többet is fejlődhettünk volna. Kár, hogy az uniós források egy részét ellopták vagy felesleges beruházásokra, térkövezésre és húszcentis kilátókra költötték. Disznóságok persze 2010 előtt is voltak, mára azonban üzemszerűvé váltak. Azzal sem értek egyet, hogy valamiféle nemzeti burzsoáziát kellene kialakítani, nem gondolom, hogy ezt ennyire erős állami segédlettel, a verseny szinte teljes kizárásával is érdemes kialakítani, mert így ellustulnak és elkurvulnak.

Uniós csatlakozásunk után a nyugati tőke és nagyvállalatok jelentős előnnyel indultak ebben a versenyben, a kormányzati érvelés szerint ez indokolja ezt a típusú protekcionizmust.
Ez azonban még nem magyarázat arra, hogy minden tendert ugyanazok nyernek. Felháborító, hogy például az OLAF által kifogásolt Elios-ügynek itthon nem lett következménye.

Az ügyészség nyomozást indított.
Igen, de aztán vádemelés nélkül lezárta. Szóval vannak tényleges csalások, Románia ebben előrébb van, ott akár minisztereket is lecsuknak. Másrészt a nemzetközi környezet tíz évig kifejezetten kedvezően alakult, nem volt pénzügyi válság és külső ellenség sem, pörgött a világgazdaság, miközben kétségtelen, Orbán valós társadalmi felhatalmazással kormányozhatott. De sajnos a balti országok meg Csehország és Szlovákia is lehagyott minket, sőt Románia is jobban felzárkózott. A magyarok ettől még azért szavaznak Orbánra, mert tényleg egyre jobban élnek. Viszont azt nem tudják, hogy élhetnének sokkal jobban is. Zárójeles megjegyzés: ennek a viszonylagos jólétnek én is a haszonélvezője vagyok, hiszen tizenkét éve nem tudtam volna pár ezer forintos belépőket szedni országszerte az előadásaimra, most viszont már van egy akkora fizetőképes réteg, amely megengedheti magának az ilyen kiadást.

Két éve sem voltak rosszabb anyagi helyzetben a magyarok, mégis azt mondta, most megbukik Orbán. Erősebb ellenzékben bízott?
Igen. Orbánnál nem nagy kunszt jobb ajánlatot tenni, tizenkét éve mégsem sikerül. Ebből is következik, mennyire lesújtó a véleményem a kihívóiról. Amúgy sosem állítottam, hogy a miniszterelnöknek ne lenne legitimációja, ettől én még a kisebbséghez tartozom, ellenzékben vagyok. Ott is kell lennie valakinek. Ennek kapcsán némi kitérő: a rendszerváltás óta szinte minden kormánynak, így a mostaninak is dolgoztam, csak pártoknak nem vagyok hajlandó.

Ezért Gyurcsány Ferenc hatalomra kerülve akár el is vitetné. Legalábbis valami hasonló olvasható ki a DK korábbi kommunikációjából.
Vigyen csak! Amikor egy kormány megbízásából dolgozom, a hazámat szolgálom, a munkám eredménye ugyanis a közé lesz.

Visszatérve a növekedés kérdésére: nehezítő körülményből, válságból azért az Orbán-kormánynak is kijutott, ott volt a koronavírus-járvány, most pedig itt van a háború.
Ezek csak az utóbbi évek kihívásai, ráadásul a háború éppen a választás előtt tört ki, még nem éreztette annyira a gazdasági hatásait. A 2010-et követő tíz évre értettem, amikor nyugodt körülményekről beszéltem. Egyébként én már akkor megírtam, hogy a kétharmados felhatalmazás azt jelenti, nem lehet kifogás arra, ha a Fidesz nem old meg valamit, amit a megelőző húsz évben a töketlenkedő kormányok nem tudtak megcsinálni mondjuk az oktatás vagy az egészségügy területén. Most is ez a helyzet: nincs kire mutogatni! Ez persze eddig sem akadályozta meg a Fideszt abban, hogy másra mutogasson, például Gyurcsányra.

Merre tovább, ellenzék?
Nem azzal kellene most foglalkoznia, hogy ki a hibás. Nyilván többen is azok. Ahogy most egymás torkának esnek, nekem is az jut eszembe: Jézus, Mária, mi lett volna, ha kormányra kerülnek?! Azért lett végül kétharmad, mert a nem meggyőződéses ellenzéki szavazók, látva az együttműködés totális hiányát, inkább a Fideszre voksoltak. Mindenesetre, ahogy említettem, le kell folytatni a vitát az esetleges kooperációról.

Üljenek be az ellenzéki képviselők a parlamentbe, vagy jöjjön a Hadházy Ákos által javasolt bojkott?
Nem tudom, attól függ, mit csinálnának a parlamentben, illetve mit azon kívül. Ha kinn is csak ücsörögnének, inkább menjenek be dolgozni. De erre nincs jó válaszom. Meglátjuk, mire jutnak, ám ez már legalább értelmes vita lehetne.

Azt már kipróbálták, hogy molinókat emelnek, megafonba üvöltenek, krumpliszsákot vagy száraztésztát pakolnak az asztalra a Házban. Bejött?
Ez így nem teljesen igaz, mert végül tőlem, illetve az adófizető támogatóiktól tarhálták össze a büntetésre a pénzt. Némelyik büntetést óriási disznóságnak tartottam, ahogy azt is, hogy most a népszavazáson való érvénytelen voksolásra való buzdítás miatt civil szervezeteket sarcolnak. Ez igazi ázsiai szemétség! Nem tudom, Orbán egyetért-e ezzel, mindenesetre nem állítja le. Érdekes hatalomgyakorlás ez amúgy, szokták Belaruszhoz vagy Oroszországhoz hasonlítani, az kétségtelenül látványos különbség, hogy itt nincs nyílt erőszak. Nincs is rá szükség. Én is mondhatok bármit, mégsem jön értem este a fekete autó.

Sőt, megjelenik a Mandinerben!
Igen. Szóba került Gyurcsány, akinek nyilván még ma is az őszödi beszédet róják fel sokan. Nekem abban nem a hazugsággal volt az igazi problémám, hiszen Orbánnak sem hiszem el, hogy ő még sosem hazudott. Egy kormányon lévő politikus számára elkerülhetetlen, hogy olykor hazudjon, ahogy egy papnak vagy egy orvosnak is az. Ez a hivatásukból adódik. Az őszödi beszéddel az volt a bajom, s itt visszakanyarodunk az ellenzék legfőbb hiányosságához, hogy nem volt benne vízió arról, mit akar csinálni az országgal. Vagyis Gyurcsány nem államférfi. A kiszivárgott szónoklat azzal ért véget, hogy ha nem sikerül, semmi baj, majd ír „k*baszott jó könyveket” a baloldalról. Nem sikerült. Hát akkor hol vannak azok a könyvek?

Szakácskönyvet adott ki Gyurcsány.
Vona Gábor ebből a szempontból nagyon tisztességes volt, a kudarc után lemondott, majd évekig nem igazán látszott a közéletben, az aktív politizáláshoz pedig azóta sem tért vissza.

Apropó, Jobbik: mit szólt, amikor Z. Kárpát Dániel náci karlendítéséről került ki videó?
Ugyan már, ez trágárság, nem rasszizmus! Ugyanezt gondolom, amikor a fradista ultrák azt skandálják, hogy indul a vonat Auschwitzba. Szó sincs róla, hogy egyetértenék az ilyesmivel, sőt, csak azért ezeket a helyükön kell kezelni. Egyébként talán azért, mert sok meccsen ültem már, az átlagnál megengedőbb vagyok. Nem vagyok oda azért a bizonyos politikai korrektségért sem!

A nyugaton hódító cancel culture-ért sem?
Nagyon nem szeretem! Az inga néha erre, néha arra leng, de azért ez nem akkora probléma, mint ahogy itthon egyesek próbálják lefesteni. Így volt ez korábban a bevándorlókkal való európai együttéléssel is. Lázár János Bécsből ecsetelte, milyen élhetetlen az arabok és a törökök miatt a Favoriten negyed. Csakhogy én éltem ott, tudom: annál biztonságosabb környék kevés van a világon.

Visszatérve a Jobbikhoz: MZP és mások szerint az ő korábbi támogatóiknak volt sok Gyurcsány, ezért nem szavaztak a közös listára. Ez reális elképzelés?
El tudom képzelni. Most már persze ők is tudják, hogy ez az összefogás így nem működik. Tetszettek volna korábban okosnak lenni! Egyébként a jobboldali–baloldali felosztás sem jelent már sokat, például jobboldaliak is mennek segíteni az Ukrajnából érkező menekülteknek. Vagyis bennük is működik az inkább baloldalinak számító szolidaritás.

A kormány is egyértelműen kiáll a menekültek mellett, és támogatja őket.
Ez dicséretes. Kár volt korábban olyan demagógnak lenni ebben a kérdésben.

Most mi vagyunk az úgynevezett első biztonságos ország. A jobboldal 2015-ben is azt mondta, azokban kell kezelni a helyzetet.
Van benne logika. De akkor is az az érzésem, hogy ez inkább magyarázkodás, mintsem magyarázat. Szomorúnak tartom azonban, hogy a Fidesz szavazóinak ötvenhárom százaléka Putyinnal ért egyet, nem Zelenszkijjel, s még a teljes társadalom húsz százaléka is az agresszor oldalán áll. Hiába vagyunk segítőkészek a menekültekkel, ez azért rémisztő arány.

Milyen közeljövőt jósol Magyarországnak?
Szerintem Orbán most tényleg belekezd egyfajta konszolidációba. Ahogy Kádár is annak idején. És én ebben bizonyos szinten partner vagyok. Úgy vélem ugyanis, hogy a kooperáció és a versengés nem zárja ki egymást. Sőt bizonyos szituációkban még jobban is tudnak együttműködni azok, akik egyébként versengenek. Ennek leginkább az Egyesült Államokban van kultusza, ott az általános iskola első osztályától erre nevelik a gyerekeket, és a sportban is megjelenik ez a hozzáállás. Sajnos úgy tűnik, itthon most megint az lett a jellemző, hogy a családokon belül is töréshez vezetnek az ideológiai ellentétek. Egészséges versenyszellemre lenne szükség a politikában is, nem durva megosztottságra. Vannak persze a szabályt erősítő kivételek. Ezt tapasztaltam meg kicsiben a szavazatszámlálás során is, ahol a fideszes küldöttekkel kölcsönös volt a bizalom, segítettük egymást, pedig tudtuk, nem ugyanarra a formációra szavazunk.

Említette korábban, nem szereti az „értelmiségi attitűdöt”. Mekkora felelőssége van az ellenzék politikai sikertelenségében az egyébként kormányváltást vágyó szellemi holdudvarnak?
Nem tartom helyesnek, amikor a tudomány szereplői ideológiailag elköteleződnek. A tudomány legyen ideológiamentes, a történelem is igazolta: csak így lehet sikeres. Egyébként az ellenzéki pártok nem is nagyon hagyják magukat meggyőzni az értelmiség által, mintha nem is tartanának igényt bármiféle szellemi alapozásra. Sajnos létezik egyfajta politikusi hübrisz, ez nem vitás.

Összegezve: április 3-án nem volt más választás, mint a Fidesz?
Úgy látom, hogy nem nagyon. Sárazsadányban azt értettem meg, miért így szavazott az ország, illetve a többség. Nem azért, mert sötétség és butaság lenne a fejekben, és nem is azért, mert csak a kormány látszik a médiában, hanem azért, mert az ellenzéknek nem volt olyan mondanivalója, amely kellőképpen vonzó tudna lenni. Ráadásul az ellenzéki pártok még egymást is utálják. Ezért valójában esélyük sem volt nyerni.

Noha a Mandinernek korábban azt mondta, eljön a pont, amikor besokallnak a magyarok. Ez akkor még várat magára.
Dehogy, pontosan ez történt: besokalltak az ellenzékre! Lehet, hogy lejtett a pálya, de idén a Fidesz akkor is jobban focizott.

Nyitókép: Földházi Árpád