Minden segítséget megadunk az ukrán olimpikonoknak

Csisztu Zsuzsa írása a Mandiner hetilapban.

Mit tehet a Magyar Olimpiai Bizottság elnökeként egy ilyen súlyos, háborús helyzetben?
Hátborzongató még a szót is kiejteni. Mi viszonylagos békeidőben nőttünk föl, noha a délszláv válság közel volt hozzánk. Személyesen írtam most levelet az Ukrán Nemzeti Olimpiai Bizottság elnökének, a korábbi olimpiai és világbajnok rúdugró Szergej Bubkának, és minden segítséget felajánlottam, amivel az ukrán sportolókat támogathatjuk. Például azzal, hogy edzéslehetőséget, szállást, ellátást adunk nekik a magyarországi edzőtáborainkban. Csatlakoztunk továbbá a Híd Kárpátaljáért programhoz, mert a Sportegyesületek Országos Szövetségével és a magyar sport meghatározó szervezetei­vel közösen azt valljuk, nekünk is kötelességünk részt venni az Ukrajnából, különösen Kárpátaljáról a háború elől menekülők megsegítésében.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság erős politikai véleményt nyilvánít azzal, hogy kitiltja a nemzetközi sporteseményekről az orosz és a fehérorosz zászlókat és himnuszt. Ez helyes út?
Úgy érzem, hogy Thomas Bach elnök a pekingi téli olimpia alatt igyekezett mindent megtenni, hogy eljuttassa a világ vezetőihez a sport egyetemes üzenetét a békéről, a szolidaritásról, az egymás iránti tiszteletről; nem véletlenül volt és lehetett ott Vlagyimir Putyin orosz elnök a megnyitón, ezzel is oldva a feszültséget az érintett országok konfliktusában. Nekem úgy tűnt, hogy Thomas Bach úgymond kimaxolta a lehetőségeit, azt mindenesetre meg kell érteni, hogy most arra szólítja fel a nemzetközi sportági szövetségek vezetőit, hogy haladéktalanul keressenek új helyszíneket az ez évben Oroszországba és Ukrajnába tervezett nemzetközi sporteseményeknek, hiszen a világ sportolóinak biztonságát szavatolni kell. Nem is várhat most mást a nemzetközi sportvilág, ilyen rizikót senki nem vállalhat a NOB nevében.

MOB-elnöksége első hónapjában összeakadt Thomas Bachhal; nyilván nem ilyen bemutatkozást tervezett a téli olimpián.
Valóban kissé zajosra sikerült ez az első hónap, de úgy érzem, sporto­lóink és a magyar olimpiai arany védelmében mindenképpen kifogást kellett emelnünk mindaz ellen, ami abban a bizonyos 1000 méteres döntőben történt Liu Shaolin Sándorral és a többi szereplővel.

Milyen gondolatok cikáztak önben, amíg vártuk a videózás utáni ítélethirdetést?
Először is amikor a futam felénél megállították a versenyt, majd újraindították, megszólalt bennem a sportoló: láthatóan az egész mezőny besavasodott. Wladár Sándorral, a Magyar Úszó Szövetség elnökével egyetértettünk abban, hogy úszásban vagy atlétikában egy ilyen újraindítás elképzelhetetlen volna. Gondolja el, mondjuk egy 400 méteres vegyes szám alatt 150 méternél visszafújják a mezőnyt, vagy egy 400 méteres futót 200-nál leállítanak, hogy pihenés nélkül kezdje újra az egészet. Ez kizárt dolog. Itt a versenyzők mégis fegyelmezetten vették tudomásul, de a középfutamokban, amikor a koreaiakat kiszórták és a kínaiakat továbbjuttatták, már sejthető volt, hogy erősen lejt a pálya.