Háború kovácsolta egység

Charles Tilly amerikai történész és politikatudós szerint a nemzetek háborúban születnek. Mind­addig, amíg egy politikai közösség nem szembesül a létét közvetlenül és azonnal fenyegető veszéllyel, csak embrionális állapotát éli. Amikor ez a veszély jelentkezik, választ kell adni, amely el is dönti, hogy életképes politikai közösségről van-e szó.

A történelem jócskán szolgáltat példát mindkét esetre. Az alapítói által sokáig építgetett csehszlovák és jugoszláv nemzetről például minden válság alkalmával kiderült, hogy nem valós közösség, hanem az európai hatalmi egyensúly részeként szolgáló mesterséges konstrukció. Legyen szó a második világ­háborúról vagy a demokratikus átmenetek okozta rendkívüli állapotokról: a csehszlovák és a jugoszláv politikai közösség azonnal szétesett. Romjai alól virágoztak ki a valóban életképes közösségek, a cseh, a szlovák, a szlovén, a horvát, a szerb, a mon­tenegrói, a macedón és a boszniai nemzet, bár ez utóbbi létét sokan újfent kétségbe vonják.

Bőven van példa arra is, amikor a háborús helyzet éppen a nemzetek életképességét és egységét bizonyítja. Az említettek mellett ide hozhatjuk példának a balti nemzeteket, amelyek 1918-ban váltak politikai értelemben is nemzetté, és bár függetlenségüket egy emberöltővel később eltiporták a szovjet bakancsok, nemzeti öntudatukat és álmaikat gondosan ápolva és nemzedékről nemzedékre továbbadva, a szovjet utódállamok közül az első lehetőséget megragadva harcolták ki állami önállóságukat. Hasonló helyzetet láthatunk most, ha Ukrajnára pillantunk. Az ukrán nemzet nagy vizsgája az orosz agresszió elleni védelem. Akárhogy alakul is a küzdelem, az ukrán–orosz viszony már sohasem lesz olyan, mint ezt megelőzően évszázadokon keresztül volt, amit Ukrajna régi magyar elnevezése – Kisoroszország – is pontosan leírt.

A háború némileg váratlan módon egy másik egység megteremtéséhez is hozzájárult. Az európai integráció hívei régóta vártak arra a pillanatra, arra a külső fenyegetésre, amely egységbe tereli az egyébként számos területen különböző – sőt néha egymással ellentétes – érdekeket képviselő tagállamokat. Ezt remélték sokan az euróválságtól, amikor nem kevesebb, mint az Európai Unió közös valutája forgott veszélyben. Mások a migrációs válságtól várták az egységet, amely szerintük az Európai Unió egységes válaszát követelte volna meg. Ismét sokan a koronavírus-járványban látták azt a közös fenyegetést, amely az európai egységes álláspontot kikényszeríti a tagállamoktól. Ez azonban egyik esetben sem következett be, nem kis csalódást okozva az európai egység támogatóinak.