Az első néhány sor idén, amit a szabadban írok. A reggeli fagy elmúltával kiülök a kertbe. Tündökletes kék ég, olyan görögféle, amilyet Szantorini felett láttam egyszer, amikor felébredtem a fedélzeten, az Atlantiszt keresve. Tényleg, a szabadban alvás, az is jön hamarosan, a következő lépcsőfok.
Kerouac százéves lenne. Úton lenni maga az élet, de most itt is jó. Süt rám a nap. Világítanak a fehérre meszelt házfalak. Úgy egyméternyire tőlem mozgolódás támad a madáretetőben. A fenyő ágán két pinty hintázik. A Nagyfejű házaspár, felismerem őket. Felismerés. Ha majd egyszer megvilágosodom, az attól lesz, hogy a fejemre esik egy toboz. Elvesztett fékeket keresgélő dharma hobó a fa alatt. Az elmúlás kísértetei visszahúzódnak a tükrök mögé.