Házasság: áldás – sebesülés – gyógyulás

Az igaznak, a szépnek, a jónak HELY kell, tér, ahol testet ölthet, kibontakozhat és beteljesülhet. Ez a hely kezdettől fogva s mindenekelőtt két ember – férfi és nő – szövetsége. A teremtő Isten akarta így: „Megteremtette Isten az embert, a maga képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket. Isten megáldotta őket […], s lesznek ketten egy testté” (Teremtés könyve 1. és 2. fejezete).

„Megáldotta” – azt jelenti, hogy azoknak az ígé­reteknek a beteljesedésében, amelyeket a Teremtő az emberiségnek adott, itt, ebben a szövetségben részesülhet, s a feladatot, mellyel a teremtményt megbízta, e szövetség által viheti végbe. Az emberi élet e meghatározottsága annyira alapvető, hogy metaforaként más lényegi szövetségek jelentőségének és kapcsolatrendszerének kifejezésére is szolgál. A Biblia első felében a választott nép és Istenének kapcsolata a házasság. Isten, a féltőn, féltékenyen szerető fél haraggal és megdöbbenéssel látja, hogy választottja bűnös utakra téved, hamis istenekkel „paráználkodik”, s hűtlenül elhagyja szabadítóját. Az Újszövetség tanítói, élükön Pál apostollal, aki maga a párkapcsolat nélküli életet és szolgálatot választotta, mikor a házasság jelentőségét kívánják bemutatni, akkor azt Krisztus és egyháza kapcsolatával állítják párhuzamba. Van-e ennél nagyobb tisztesség, magasabb méltóság? – kérdezik azok, akik életüket krisztusi meghatározottságban élik. S azt is kérdezzük, hogyan lehetne leváltani ezt a kizárólagosságot bármely divatba jött együttélési formával.

De az áldás számára kijelölt hely gyakran lehet és lesz a sebesülés helye: a hiány, az adok-kapok, a reménytelenség helye. Két ember kapcsolata lehet börtön is. Nem lenne jobb ezt eltagadni, s minden embert azzal biztatni, hogy jó lesz? A Biblia és a kereszténység története nem tagadja el a megtépázott, megsebesült emberi kapcsolatokat, kiútként azonban nem Puskin Anyeginjének sorait kínálja: „A megszokás oly’ pótolék, mit boldogságért ád az ég.” Sokkal inkább Csoóri Sándor más összefüggésben írt sorai igazak a házasságra: „S ha sebesülésed ideköt, ideköt gyógyulásod is.” Azokból az alap­adottságokból, amelyeket teremtési rendnek, isteni rendnek tekintünk, nem elfutni kell, akkor sem, ha sebeket kaptunk. Nemzet, ország – erről ír Csoóri. Család, házasság – ez a keresztény emberkép szerinti hely, ahonnan nem menekülni kell, hanem belül keresni a gyógyulást. Vannak kiúttalan helyzetek, zsákutcák két ember kapcsolatában. Ki merné venni a bátorságot arra, hogy általános érvénnyel kijelentse, minden házasság megmenthető? De mennyi gyógyulás is van! Ha akarjuk. Ha vállaljuk a küzdelmet a másikért, magunkért, a gyermekekért, akkor részünk lehet a gyógyulásban. A meggyógyult házasságok, a jól karbantartott házasságok léte nem pusztán személyes ügy, két embert és még néhány másikat érintő dolog. Az ilyen szövetségek ereje kisugárzik környezetükre, s tud segíteni azoknak, akik gyógyulást keresnek. A mai magyar társadalmi és egyházi nyilvánosság üde színfoltja, katolikusok, reformátusok, evangélikusok közös tiszteletre méltó és örömteli kezdeményezése tizenöt éve minden év február közepén a házasság hete. Szakemberek, házasságterapeuták előadásai, istentiszteletek, szentmisék segítenek újra egymásra találni azoknak, akik távolodnak egymástól. A legfelemelőbb és legmeghatóbb mégis az, amikor húsz, harminc, ötven éve házasságban, nem mindig boldog házasságban élő párok beszélnek saját életükről: sebesülésekről, megbocsátásról, gyógyulásról, áldásról.

Milyen jó, hogy ez is Magyarország!