Így szállt el a török infláció

Kohán Mátyás írása a Mandiner hetilapban

Aki a 2021-es év gazdasági viszontagságai és általános hiány­gazdasága miatti bánatát eddig Nutellába fojtotta, annak van egy rossz hírünk: záros határidőn belül hiány lesz belőle. A világ mogyorótermésének hetven százalékát előállító Törökország farmjainak kibocsátását ugyanis drasztikusan csökkentette az infláció. A hatalmas műtrágyadrágulás globális jelenségét a magyaroknak sem kell bemutatni, de Törökországban, ahol a pénzromlás mértéke december végéig meghaladta az 50 százalékot, a gazdáknak most ugyanennyire nincs pénzük magra, gyomirtóra, csomagoló­anyagra és természetesen munkaerőre sem. A Nutellát gyártó Ferrero a török mogyoró szűk harmadát vásárolja fel minden évben – bár a cég egyelőre nem nyilatkozott e tárgyban, nem nehéz kitalálni, mi lesz a Nutella árával, ha nem lesz hozzá mogyoró.

Inflációs nyomás a világon mindenhol van, mert a covidlezárások a termelést és a szállítást időről időre ellehetetlenítették, a kereslet viszont az állami támogatásoknak is köszönhetően magas maradt. De a nálunk magasnak számító 5-6 százalékos infláció eltörpül azzal a viharral szemben, amit a török líra 2021 utolsó negyedévében megélt. A több mint 50 százalékos értékvesztés oka, bármilyen meglepő is, a Korán 2. szúrájának 275. versében keresendő. „S kik az uzsorát elnyelik, nem állnak fel csak úgy, mint ahogy az áll, akit összetört a Sátán érintésével. […] Mígnem Allah megengedte a kereskedést, megtiltotta az uzsorát” – írja Mohamed próféta,

azaz semmilyen gazdasági környezetben nem hajlandó eltűrni a jegybanki alapkamat emelését.

Mindez egy nagyobb játszma része. Törökország Kemal Atatürk vezetésével az első világháború elvesztése után fénysebességgel alakult át muszlim teokráciából modern, szekuláris állammá, Erdoğan alatt viszont épp az ellentétes irányba mozog. A Korán diktálta elvek egyre inkább prioritást élveznek az államszervezés modern alapelveivel szemben – bizonyos kérdésekben kevésbé okoznak zavart, de a közgazdaságtan vonatkozásában éles konfliktushoz vezetnek.

Törökország gazdasága Erdoğan szűk húsz éve alatt rendkívüli fejlődésen ment keresztül, a bruttó hazai össztermék 2002 és 2013 között megnégyszereződött, óriási infrastrukturális beruházások és az elsősorban exportra termelő ipar soha nem látott mértékű fejlődése törökök millióit emelte fel a globális középosztályba. E folyamat során Erdoğan hű társa volt az egyre alacsonyabb alapkamat, amely ösztönözte a hitelezést, a befektetést, a gazdasági növekedést – s az inflációs nyomás eközben jellemzően nem is volt jelentős.

Amikor azonban magas az infláció, a jegybankok emelni szokták az alapkamatot, hogy befektetés helyett jobban megérje takarékoskodni, s a pénzbőséggel, de áruhiánnyal küzdő, túlfűtött gazdaság lecsillapodjon valamelyest. A külső körülmények okozta infláció miatt idén a sokáig a török­országihoz hasonlóan alacsony kamat mellett iparfejlesztő, beruházásösztönző gazdaságpolitikát folytató Magyarország is kamatemelésbe kezdett, hogy megfékezze az inflációt. Erdoğan viszont erre vallási okokból nem hajlandó –

„Nem érti a gazdaságot, és az őt körülvevő emberek sem értik. Másik bolygón van, másik univerzumban” – fogalmazott az elnökről Ahmet Davutoğlu, aki 2009 és 2014 között külügyminiszter, 2014 és 2016 között miniszterelnök és a kormányzó párt elnöke volt, 2019-ben azonban Erdoğan ellen fordult, és új pártot alapított.

Az államfő körömszakadtáig kitart a másik univerzum mellett, és minden skrupulus nélkül kirúgja azokat, akik nem hajlandók magas infláció mellett kamatot vágni. 2018-ban pénzügyminiszternek kinevezett vejét, Berat Albayrakot is ezért váltotta le, és ezért kellett december elején távoznia ugyanezen pozícióból Lütfi Elvannak is. 2018 óta emellett három jegybankelnököt is elfogyasztott Erdoğan, és kirúgta a központi bank monetáris tanácsának két tagját. Az elnöki akaratnak engedelmeskedve a nemzeti bank tavaly a száguldó infláció ellenére négyszer vágta meg az alapkamatot, amely így 19-ről 14 százalékra csökkent, s a kormány a befektetések növekedését várja tőle. „Amit árfolyamnak hívnak, az ma nő és holnap csökken. Amit inflációnak hívnak, az ma nő és holnap csökken. A termelés és a foglalkoztatás viszont állandó” – indokolta a stratégiát az elnök december elsején, hangsúlyozva, hogy a magas infláció ideiglenes része egy nagyobb exportfejlesztési stratégiának. A kamatcsökkentésekre vonatkozóan hozzátette: „ne várjanak tőlem mást, muszlimként azt fogom tenni, amit Allah szava előír”, népét pedig türelemre intette.

Olybá tűnik azonban, mintha a törökök türelme erősen a végét járná, miután csak novemberben harmadával csökkent a valutájuk értéke. Ez ugyanis az eddig megszokott Erdoğan-élményük gyökeres ellentéte. Az elnököt a lakosság az ugrásszerű gazdasági fejlődést és infrastrukturális beruházásokat hozó mágusként ismeri, nem az elszegényedés menedzsereként. A törökök ezért még a további drágulások előtt szárazra tankolják a benzinkutakat, hosszú sorokban várnak az államilag szubvencionált alapvető élelmiszerekre, túlvásárlásukkal fejadagok bevezetésére kényszerítik a szupermarketeket, ahol időközben megjelentek a rendkívül gyenge lírát kihasználó bolgár vásárlók is.

Utóbbi különös népszerűségnek örvend, így decemberre előállt az a helyzet, hogy a törökök bankbetéteik kétharmadát dollárban tartják. Ez különös sérülékenységet jelent az ország bankrendszerére, mert a jegybank dollártartaléka jelenleg negatív: miután 165 milliárd dollár ment el az utóbbi években a líra mesterséges erősen tartására, a nemzeti bank a bankjainál és a nemzetközi pénzpiacokon most nagyobb dolláradóssággal bír, mint dollártartalékkal. Ha a törökök egyszerre rohamozzák meg a bankokat, hogy dollárbetétjeiket készpénzre váltsák, a bankok kénytelenek lesznek a jegybankhoz fordulni, s visszakérni tőle a dollárt. Ebben az esetben a központi bank szinte biztosan nem tudna fizetni, és a török bankrendszer összeomlana.

Nem csoda, hogy Erdoğan most a hátországában, az általa polgármesterként világvárossá fejlesztett Isztambulban és családjának szűkebb pátriájában, a teatermesztéssel foglalkozó Rize tartományban is rendkívüli módon meggyengült. Pártja 2018-ban a parlamenti választást 42, ő pedig az elnökválasztást 52 százalékkal nyerte meg, a kormányközeli MAK kutatóintézet most példátlanul alacsony, 30 százalék alatti népszerűséget mér a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártjának.

Erdoğan ezért most igyekszik minden eszközt bevetni a líra értékvesztésének megfékezésére – kivéve persze a jegybanki alapkamat tabunak számító emelését. 2022-ben 50 százalékkal emelkedik a minimálbér, és állami lírabetétprogram indul: aki három, hat, kilenc vagy tizenkét hónapra vállalja, hogy megtakarítását dollár helyett lírában tartja, az állami garanciát kap arra, hogy a hozam a dollár­­­beté­t­e­kével egyenlő lesz, s az állam kompenzálja a betét jegyzése és lejárta közti inflációt. Ez bátor lépés, szerencsejáték a javából: ha a líra az eddigi ütemben havi tíz százalék körül veszít értékéből, ez a lépés havi 1,4 milliárd dollárba kerül majd a kormánynak. Szerencsés esetben viszont az államra háruló pluszköltség nélkül sikerül helyreállítani a líra iránti bizalmat.

A jelek egyelőre nem túl biztatók: folytatódik a líra szabadesése. A decemberi adatok tovább rontották az éves inflációs számokat. A líra értéke 44 százalékkal csökkent, a fogyasztói árak 36 százalékkal emelkedtek. Erdoğan ennek ellenére lapot húz tizenkilencre: ha az egyszerre a világ­piac és saját maga teremtette inflációs nyomás alól a Korán rendelkezéseit követve kirángatja valahogy Törökországot, 2023-as, alkotmányos szempontból kissé aggályos újra­választása szinte garantálható. Ha ez nem sikerül, vigasznak marad a Nutella.

Nyitókép: Shutterstock