Keresztény civilizációnk ad nekünk holnapot

Sándor Lénárd interjúja a Mandiner hetilapban.

Az Atlanti-óceán mindkét oldalán láthatunk erőfeszítéseket annak a keresztény életmódnak az újbóli felfedezésére, amely egykor felemelte a nyugati civilizációt. Mikor és hogyan veszítettük el ezt az életmódot?
A kereszténység története során számos olyan pillanat volt, amikor letértek az általa kínált útról, és mellette valami mást, újat próbáltak ki. Kezdetben volt például a gnoszticizmus. A kereszténységen belül többször is kifejlődtek olyan mozgalmak, amelyek megpróbálták meghaladni és legyűrni. Ezek közül talán a felvilágosodás volt a legerősebb, amely azt hirdette, hogy világnézetünk alapja egymagában az észre építhető. Vannak, akik amellett érvelnek, hogy még mindig a felvilágosodás korszakában élünk, én azonban úgy vélem, ma a kereszténységgel szemben inkább a posztmodern mozgalom akar alternatívát kínálni.

Milyen következményekkel járt, hogy megjelentek a kereszténységtől eltérni törekvő mozgalmak?
Pál apostol a leveleiben, illetve Szent Ágoston az írásaiban többször rámutat, hogy az ember olyan teremtmény, aki lázad Isten ellen, és abban az illúzióban él, hogy szabadsága ebből a lázadásból fakad. Végül persze rájön, hogy a dolgok nem végződnek jól, amikor lázad. Sokan látják, hogy a felvilágosodás, a francia, majd a marxista forradalom, jelenleg pedig az identitáspolitika térnyerése a kereszténységtől való eltérést hozta el, és ennek következményei egyre súlyosabbá válnak. Az egyik kedvenc újszövetségi példabeszédem a tékozló fiú története. A fiú elhagyja az apját, mert úgy gondolja, nélküle is tud élni, azonban lassan, de biztosan eltéved az élet útján; végül már disznókkal alszik. Aztán végtére rájön, hogy haza kell mennie az apja házába.

Hogyan válhatott a woke és az identitáspolitika ilyen domináns erővé a nyugati társadalmakban?
A woke mozgalomként is ismert identitáspolitikát hirdető progresszív baloldal valójában a kereszténység rendkívül torz változatát gyakorolja. Az 1830-as években Tocqueville vélekedett úgy, hogy a francia forradalom tulajdonképpen egy „bevégzetlen kereszténység”, egy „hiányos vallás”. Ehhez hasonlóan én úgy vélem, a marxista forradalom, ami bizonyos értelemben az „idők végezetét” akarta elhozni, szintén a kereszténység torzója.

Hogyan kapcsolódik az identitáspolitika a kereszténységhez?
A kereszténység azt tanítja, hogy Isten báránya most és mindörökké elvette a világ bűneit. Véget vetett a pogányságnak, amely abban hisz, hogy a dühöt és a haragot a más isteneket imádó emberek ellen lehet irányítani. A pogányok úgy vélik, hogy elpusztításukkal a világ tisztasága helyre­állítható. A pogányság ezért olyan áldozati bárányban hisz, amely korunk világában megtalálható. A kereszténység ezzel szemben azt tanítja, a bűn olyan mélyen gyökerezik, hogy nem lehet kitörölni a világból azzal, ha feláldozunk más embercsoportokat.