Az én demokráciám, nem a tiéd

2021. december 01. 09:26

2021. december 01. 09:26
Navracsics Tibor

Márki-Zay Péter, a Fidesszel szemben álló pártok egy része által létrehozott együttműködés önmagát jobboldali konzervatív-liberálisként meghatározó miniszterelnök-jelöltje rövid időn belül másodszor volt kénytelen felháborodni. Először bő egy hónappal ezelőtt kellett ezt megtennie, amikor a sokak számára meglepetésszerű előválasztási győzelmét követően döbbenten megállapította: lesz még induló rajta és közös listáján kívül az általuk kijelölt játéktéren. A Magyar Kétfarkú Kutya Párt ugyanis nem kívánt közösséget vállalni a szélsőjobbtól szélsőbalig nyújtózó szivárványkoalícióval. Itt húzódik a demokrácia határa – gondolta –, hiszen a versengés az ellenzéki oldalon csökkenti a kormányváltás esélyét. Csatába indult hát, ám veszített: érvei nem győzték meg a viccpártot a visszavonulásról.

Nem volt elég ez a kudarc, Márki-Zay Péternek ismét harcba kellett szállnia. Történt ugyanis, hogy Gattyán György milliárdos vállalkozó – aki az élet kétségtelenül sok oldala iránt érdeklődött anyagilag jövedelmező módon, ám a politika iránt eddig nem – bejelentette, hogy úgymond megelégelve az elmúlt harminc év politikusait és politikai életét, pártot alapít, és elindul az országgyűlési választáson. Márki-Zay kommentárja rögtön kérlelhetetlen: Gattyán az ellenzéki szavazók megosztására törekszik, tehát ne legyen. Szűnjön meg, ha lehet. Gattyán Györgynek nincs joga pártot létrehozni. Illetve van, de csakis abban az esetben, ha ezzel a kormánypárti szavazókat osztja meg – mondhatjuk, követve az ellenzék gondolatmenetét.

Valójában nincs ebben a logikában semmi meglepő. Hézagmentesen illeszkedik a jogállamiságról és demokráciáról alkotott azon elképzelésbe, amelyben az alkotmányos előírások betartásával megalkotott Alaptörvény és az abból származó sarkalatos törvények minden további nélkül akár sima többséggel vagy akár anélkül is eltörölhetők. Ahol a jogszabályoknak megfelelő eljárás keretében megválasztott vezető tisztségviselők leváltása, eltörlése a világ legtermészetesebb, sőt legprogresszívebb dolga.

Márki-Zay Péter egyfajta egyszemélyes Szövetséges Ellenőrző Bizottságként dönt arról, hogy mely pártoknak kellene elindulniuk”
Ez a tartalom csak előfizetők részére elérhető.
Már előfizetőnk?

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!