A Ludovika Egyetemi Kiadó nemrég megjelent, Beszélgetések Roger Scrutonnal című kötete nemcsak a 2020 januárjában elhunyt konzervatív filozófus ismerőinek jelenthet üdítő, anekdotákban bővelkedő olvasmányt, hanem azoknak is, akik szinte semmit nem tudnak róla.
Sem filozófiai előképzettség, sem a brit politika behatóbb ismerete nem szükséges ahhoz, hogy csatlakozzunk azokhoz a beszélgetésekhez, amelyeket Scruton az összegyűjtött esszéit is szerkesztő Mark Dooley-val folytatott wiltshire-i birtokán. Az angol filozófus némi iróniával üdvözölte a 2015 márciusában háromnapos vendégségbe hozzá érkező Dooley-t, amikor azt mondta neki: „tehát eljött hozzám, hogy megmutassa a világnak, végül is én is ember vagyok”. A felütés nem véletlen: bár a konzervatív gondolkodó az egykori keleti blokk országaiban nagy népszerűségnek örvend, a munkái iránti érdeklődés töretlen a visegrádi országokban, személyét szülőhazájában még két évvel a halála után sem övezi osztatlan tisztelet, sem értelmezői jóhiszeműség.
A 2016-ban lovaggá ütött Scruton felemás szigetországi elfogadottságának csak egyik oka lehet a liberális fősodortól igencsak távol eső témavilága, ami Burke-től Kantig, a vadászattól a zöldfilozófiáig, a zeneesztétikától az építészetig igen sokszínű. Scruton elutasítottságában jóval nagyobb szerepet játszik az, hogy sosem rejtette véka alá a baloldali–neomarxista gondolkodókról alkotott véleményét, és az öncélúan túlburjánzó nyelvhasználatuk mögött rejlő felszínes gondolataikért olyan dédelgetett szerzőket is élesen bírált, mint Derrida, Foucault vagy Lacan. Jellemző, hogy a támadások többnyire nem értékközpontú, konzervatív filozófiai művei miatt érték őt, hanem az újbaloldal szent teheneit leleplező írásai, illetve a nagypolitikához vagy a családi pr-cégéhez kapcsolódó ügyek miatt. Scruton figurája a magukat progresszíveknek nevezők számára igazi botránykő volt, hiszen filozófiai teljesítménye nem az analitikus filozófiai kánon szerint íródott, ráadásul rendszeresen közölt könnyed, jól érthető és befogadható, mérhetetlen derűt sugárzó esszéket is, amelyek kifejezetten vonzó színben tüntetik fel a vidéki életet vagy éppen a jó bor élvezetét, mindenféle sznob pozőrködés nélkül.
Ez utóbbi távol áll a Dooley-féle beszélgetésektől is; Scruton az évek során szisztematikusan kialakított, Malmesburyhez közeli, Scrutopiának is nevezett birtokán ritka közvetlenséggel beszél családi hátteréről, apja sikertelenségéről és a közösségért tett erőfeszítéseiről, illetve a pályáját meghatározó fordulópontokról is, közben pedig hajlandó saját múltbéli döntéseiről nyíltan, akár önkritikusan fogalmazni.
A beszélgetések során nemcsak egy konfliktusokban, kísértésekben és kihívásokban gazdag életpálya bontakozik ki a szalonba invitált olvasó előtt, hanem egy sokoldalú ember gondolkodói programja is, amelynek egy emberközeli, tradíciókon nyugvó esztétika kidolgozása éppúgy része, mint a szent fogalmának feltárása vagy a vadászat lényegének vizsgálata. Megismerhetjük Scruton Közép-Európához való kötődésének okait, megtudhatjuk, hogy mennyiben tekint magára szépíróként a regényeket is jegyző gondolkodó, s arról is olvashatunk, hogyan viszonyul a zenéhez, és miért kezdett orgonálni a helyi templomban. A kötetet Molnár Attila Károly Scruton munkásságát áttekintő tanulmánya teszi teljessé.
A konzervativizmusnak ma ellen-kulturális mozgalommá kell válnia. Csak így mentheti meg azokat az értékeket, amelyeket Roger Scruton is fontosnak tartott.
A Mandinernél pár éve nem járt sikerrel, amikor igyekezett „kicsit pozitívabbra hangolni” a vele készült interjút.
„A magyar gazdaság jövője a jól képzett, felelősen gondolkodó fiatal vezetőkön múlik” – hangsúlyozta Szalai Zoltán, az MCC Alapítvány elnöke, a Mandiner lapigazgatója.
Fotók a cikkben!
A Mandiner jelentős növekedést ért el az elmúlt időszakban, és most ismét szintet lép: új videós műsorstruktúrával bővíti kínálatát. Ezekről, továbbá a Mandiner őszi díjátadó gálájáról és a kárpátaljai adománygyűjtés eredményeiről tartott sajtótájékoztatót Szalai Zoltán főszerkesztő.
Konferenciát rendeztek Arthur Koestler emlékére, amelyen többek között arról is szó volt, mit gondolna az író, ha látná, mi történik ma a világban.
Magyar Péter maradt „a legnagyobb fényforrás”, tizennégy címlapanyagból három a Tiszát emelte, hat a kormányt nyomta le, egy pedig egyszerre teljesítette mindkét feladatot. Veczán Zoltán írása.
A mai siker különösen fontos volt a nagyképű salzburgi edzői nyilatkozat és az osztrák hatóságok minősíthetetlen eljárása, a Fradi-vonat visszafordítása után.
