„Verhofstadt a népem szégyene, elnézést kérek miatta!” – üzente hazánknak a belga EP-képviselő
Gerolf Annemans szerint Verhofstadt egy fanatikus és megszállott emberré vált, aki az EU hatalmával akar létrehozni egy birodalmat a semmiből.
Orbán Viktor miniszterelnök a Fidesz XXIX. kongresszusán az alábbi megjegyzést tette: „A magyar politikának van egy sajátossága: időről időre természetes módon létrejön egy olyan nagy párt, amely nemcsak valamely elv és ideológia képviseletét, hanem az egész nemzet szolgálatát tűzi zászlajára.” Hogy jól értsük a kormányfő szavait, el kell mélyednünk a magyar politika törvényszerűségeiben.
Amikor legutoljára Bibó Istvánról írtam itt, amellett érveltem, hogy érdemes árnyaltan olvasni a 20. század egyik legnagyobb magyar politikai gondolkodóját. Különben elkoptatott politikai szlogenekké silányulnak legfontosabb gondolatai. Így járt a „Demokratának lenni mindenekelőtt annyit tesz, mint nem félni” idézet is, amely értelmétől megfosztva vált a kormánnyal szembeni kiállást demonstráló szlogenné.
Ez teljes félreértés, hiszen Bibó pont a nemzeti eszme és a széles tömegek igényeit becsatornázni képes demokrácia szerves egységének hiánya miatt jut erre a megállapításra. Ez okozza a Bibó által annyit emlegetett eltorzult magyar alkatot. A torzulás oka épp az, hogy bár a kiegyezést követő magyar politikatörténetben mindig kialakult egy nagy, domináns erő (Tisza-párt, Bethlen-párt – ilyen lehetett volna a háború utáni kisgazdapárt), ezek demokratikus legitimitása alacsony szintű volt. A hatalmon lévők nem a polgárok valódi problémáival foglalkoztak, az ellenzék pedig nem rendelkezett a politikához szükséges gyakorlati érzékkel.