Évtizedek óta feloldhatatlan megosztottság sújtja Ciprust, s a szigetnek ma migrációs útvonalak csomópontjaként új idők új kihívásaival is szembe kell néznie. Riport a mediterrán végekről.
Pénzváltó Nikolett írása a Mandiner hetilapban
„Nem mindenki olyan szerencsés, mint a közép-európai államok. Itt nem olyan, mint Magyarországon, ahol le tudod zárni a határokat. Itt jönnek. Jönnek a tengeren” – mutat rá a University of Nicosia oktatója, a ciprusi Migrant Information Centre koordinátora, hogy mennyire nem egyszerű szigetnek lenni. Erős felütése ez ciprusi tartózkodásunknak. Azért jöttünk ide, hogy a migrációs helyzetről tájékozódjunk.
Az utóbbi négy évben az Európai Unión belül lakosságarányosan Cipruson adták be a legtöbb első menedékkérelmet. A nemzetközi védelemben részesülők, illetve azért folyamodók száma a sziget lakosságának négy százalékát teszi ki. A Ciprusi Köztársaság számos alkalommal kért – és kapott is – segítséget az EU-tól menekültügyi rendszerének túlterheltségére hivatkozva. Megoldás azonban egyelőre nincs, sőt az általunk megkérdezett helyi civil szervezetek képviselői elképzelni sem igazán tudnak bármiféle megoldást.
A szigetre érkező migránsok száma folyamatosan nő. A legnagyobb arányban még mindig szíriaiak jönnek, ők az érkezőknek körülbelül a negyedét teszik ki. Sokan Dél-Ázsiából, illetve egyre nagyobb számban Afrikából – elsősorban Kamerunból, Nigériából, a Kongói Demokratikus Köztársaságból – indulnak útnak. Kiugró adat, hogy a menedékkérők harmada legálisan érkezik a szigetre, jellemzően diák- vagy munkavállalói vízummal, és annak lejárta vagy munkahelye elvesztése után adja be menedékkérelmét.
Táborban mindössze kétezren élnek. A többség a nagyvárosokban várja kérelmének elbírálását, ám a folyamat rendkívül hosszúra nyúlhat, az utóbbi időben átlagosan több mint két évet vett igénybe. A kiutasítások végrehajtása nehézkes, mindeddig alig néhány tucat embert sikerült visszaküldeni a kiinduló országba, ez a töredéke az érkezőknek.
A fentiek ellenére a ciprusi belügyminisztérium adatai azt mutatják – amit beszélgetésünk során a Cyprus Refugee Council és a Caritas Cyprus vezető munkatársai is megerősítenek –, hogy a hajón Törökország, Libanon és Szíria felől érkezők száma mindössze néhány százra tehető.
A legnagyobb kihívást a Ciprusi Köztársaságnak az északi, török fennhatóság alatt álló területekről a szárazföldön érkezők jelentik, közülük sokan repülőjárattal, Törökországon keresztül jutnak el a odáig. A sziget megosztottsága jelentősen nehezíti az illegális migráció elleni fellépést. A mindössze egytized magyarországnyi sziget fölött három entitás gyakorol ellenőrzést. Ciprus 1960-as függetlenné válása után a britek megtartottak két szuverén bázisterületet, Akrotirit és Dekeliát. Az egykori brit uralom több ponton tetten érhető: a szigeten a bal oldalon közlekednek a járművek, s több településnek is az angolos neve terjedt el, köztük a fővárosé, Nicosiáé (a görögök Lefkosziának, a törökök Lefkoşának hívják), illetve a legnagyobb városé, Limassolé (görögül Lemeszosz, törökül Limasol). Törökország 1974-es – az ott élő török kisebbség védelmével indokolt – katonai beavatkozása, az Atilla-hadművelet után, 1983-ban az északi szigetrészen kikiáltották az Észak-ciprusi Török Köztársaságot, amelyet ma is egyedül Törökország ismer el. Ankara nem tekinti a déli részt a sziget legitim képviselőjének, és csak dél ciprusi görög adminisztrációként hivatkozik rá.
A görög ciprióták közül sokan hiszik azt, hogy Törökország szándékosan küldi a jelentős részben muszlim migránsokat, így akarja „elfoglalni” a sziget egészét. A török ciprusi hatóságok mindenesetre nem engedik át csak úgy a déli szigetrészre az irreguláris migránsokat. A kihívást – az Ankara és a Ciprusi Köztársaság közötti együttműködés teljes hiánya mellett – a hosszú, nehezen ellenőrizhető zöldhatár, valamint a határőrizeti helyzetnek a sziget megosztottságából eredő sajátosságai jelentik. A tűzszüneti vonal, az úgynevezett zöld vonal által kettéosztott fővárosban több helyen előfordul – ahogy a Caritas Cyprus irodája felé tartva mi is tapasztaljuk –, hogy az egykori velencei városfal teteje még török, a fal lábánál a járda pedig már görög ciprusi fennhatóság alá esik.
A kerítésépítés körüli huzavona is a sziget megosztottságának fényében értelmezhető igazán. A kormány márciusban jelentette be, hogy a sziget északi részéről érkező illegális migráció megfékezésére kerítést húz fel. A mindössze tizenegy kilométer hosszan elkészült alkalmatosság azonban kritikák kereszttüzébe került. No nem elsősorban a jogvédő szervezetek részéről. Ellenkezőleg: sokan éppen azt kifogásolták, hogy a finoman szólva sem túl masszív szögesdrót akadály nem képes megállítani senkit. A lépés így inkább csak pr-fogásnak volt tekinthető a májusi választás előtt. A politikai ellenzék egy része azonban ennél is jobban nehezményezte a kerítés szimbolikus jelentését, szerinte ugyanis az építése üzenettel ér fel, amely elismeri a törökök által megszállt északi területek elvesztését, és bebetonozza a sziget megosztottságát.
Mi is megnézzük magunknak az északi szigetrészt. A bizalomerősítő intézkedések részeként 2003-tól több hivatalos átkelőt is nyitottak a fővárosban, átkelésünk a Ledra utcain mindössze néhány percet vesz igénybe. Először a görög, majd néhány méterrrel arrébb a török ciprusi hatóságok is megnézik a papírjainkat. Rutinprocedúra. Igazság szerint jóval egyszerűbben jutunk át a nemzetközileg el nem ismert Észak Ciprusba és vissza, mint ahogyan a pafoszi reptéren keresztül bejutottunk az országba. Ott ugyanis a repülőgép összes utasát meglepetésszerűen kötelező (bár ingyenes) pcr-tesztre irányították, két adag Pfizer-oltás és európai uniós védettségi igazolvány ide vagy oda.
A Ledra utca szimbolikus helyszín. Nicosia egyik fő sétálóutcáját még a hatvanas években, a görög és török közösségek közötti összecsapások kitörésekor választották ketté. Izgalmas időpontban érkezünk. Az észak-ciprusi kormányválsággal – amelyet csak tetézett a miniszterelnök előző nap kiszivárgó szexvideója –, valamint a török líra bezuhanásával összefüggő, éppen ottlétünkkor kirobbanó üzemanyagválság miatt hosszú sorokban állnak az autók az összes benzinkútnál.
A török részen az egyik magánegyetem kampuszára látogatunk. Útközben az intézmény ciprusi és mediterrán tanulmányokkal foglalkozó központjának igazgatóját kérdezgetjük a szigetrész mindennapjairól. Azt mondja, megtanultak együtt élni az el nem ismert államiságból fakadó helyzettel, hivatalos elismerést pedig reálisan nem is várnak a közeljövőben. Ankarától viszont minden szempontból nagymértékben függnek. Az egyetemen a Törökországban megszokott hatalmas, modern kampusz fogad rengeteg létesítménnyel. Pálmafákkal határolt sétányon haladunk át, a fogadtatás szívélyes, nem ússzuk meg a zaccos török kávét sem. Kísérőnk, az egyetem oktatója arról beszél: tizenötezer hallgatójuk nagy része Afrikából érkezett. Hogy ez mit is jelent, csak a helyszínen értjük meg: tízből szinte kilenc diák érkezhetett a fekete kontinensről. És ez csak egy az északon található magánegyetemek közül. A felsőoktatási ipar hatalmas üzlet, a turizmus mellett a török szigetrész legfontosabb és szinte egyetlen bevételi forrása. Nem kirívó az sem, hogy a diákok egy része menedékkérelmet nyújt be a Ciprusi Köztársaságban.
Szigetnek lenni sok esetben tényleg nem könnyű, megosztott szigetnek lenni pedig még kevésbé az, és nem csak az illegális migráció elleni fellépés szempontjából. A ciprusi rendezésre azonban továbbra sem mutatkozik sok esély. Erre emlékeztet minket visszafelé haladtunkban a görög ciprióta Szolomosz Szolomu emléktáblája, akit 1996-ban lőttek agyon, mikor egy tüntetésen megpróbált felmászni egy zászlórúdra, hogy letépje az észak-ciprusi török lobogót.
A repülőről még visszatekintünk a szigetre. Ki gépen száll fölébe, egy tájat, egy szigetet lát csak: fentről nem látszik a különbség.
Hogyan alakult ki Ciprus megosztottsága?
Ciprus 1571-ben került az Oszmán Birodalom fennhatósága alá. 1878-ban brit protektorátus lett, majd 1914-ben közvetlen brit fennhatóság alá került. Függetlenségét 1960-ban nyerte el. Az új állam alkotmányos berendezkedésének alapjait a london–zürichi egyezmények fektették le, melyek egyik központi eleme a sziget görög és török népessége közötti hatalommegosztás volt. A megállapodás betartását Görögország, Törökország és Nagy-Britannia garantálta. A rendszer azonban nem működött hatékonyan, emiatt a mindkét oldalon meglévő történelmi sérelmek hamar a feszültségek kiéleződéséhez, a közösségek közötti fegyveres erőszak kirobbanásához vezettek. A rend helyreállítása és fenntartása céljából hozták létre 1964-ben az ENSZ Ciprusi Békefenntartó Erőit, a misszióban 1993-tól magyar katonák is szolgáltak. A hetvenes években kiújult az ellenségeskedés. Görögországban a katonai puccs után hatalomra kerülő új rezsim az enózisz, vagyis Ciprus és Görögország egyesítésének kikényszerítése mellett döntött. Ennek egyik első lépéseként puccsal eltávolították a hatalomból az államfői hivatalt a függetlenség elnyerése óta betöltő Makariosz érseket. Helyére a törökellenes atrocitásairól hírhedt Nikosz Szampszon került. Törökország először Nagy Britanniához fordult, mivel azonban a britek elutasították a részvételre vonatkozó török kérést, Ankara – a szerződés 4. cikkére hivatkozva, megítélése szerint jogszerűen eljárva – egyoldalú katonai beavatkozásról döntött a török kisebbség védelmében és az enózisz megakadályozásáért. 1974. július 20-án indult meg az Atilla hadművelet, amely a sziget jelenleg is meglévő megosztottságához vezetett. A harcok miatt kétszázezer görög menekült a sziget déli részére, a déli enklávékból pedig negyvenezer török északra. A török fegyveres erők Ciprus területének több mint 36 százalékát vonták ellenőrzésük alá. A sziget északi részén ma is több mint harmincezer török katona állomásozik. Az 1983-ban kikiáltott Észak-ciprusi Török Köztársaságot ma is csak Törökország ismeri el. A nemzetközi közösség az északi szigetrészt a Ciprusi Köztársaság török megszállás alatt álló részének tekinti. Így az de jure része az EU-nak is, az uniós jog alkalmazása azonban a rendezésig fel van függesztve a területen.
***
Megoldhatatlan konfliktus az EU-ban
A múltban számos kísérlet volt a sziget helyzetének rendezésére, azonban egyik sem járt sikerrel. Az újraegyesítéshez 2004-ben az Annan-tervvel kerültünk a legközelebb. A Kofi Annan ENSZ-főtitkár nevével fémjelzett rendezési tervről, amely egy föderatív államot hozott volna létre, 2004. április 24-én tartottak népszavazást. A javaslatot – jelentős török nyomásra – a török ciprióták 65 százaléka támogatta a népszavazáson, a görög ciprusiak 76 százaléka azonban elutasította. A Ciprusi Köztársaságot ennek ellenére alig pár nappal később, 2004. május 1-jén felvették az EU tagjai közé. Az Európai Tanács még az 1999. decemberi helsinki csúcstalálkozón kimondta, hogy a Ciprusi Köztársaság felvételének nem lehet feltétele a helyzet rendezése, a görög ciprióták így nem voltak igazán érdekeltek a kompromisszumban. Törökország ezután joggal érezhette igazságtalannak, amikor a ciprusi helyzet miatt az Európai Tanács, majd a Ciprusi Köztársaság is blokkolta több tárgyalási fejezet megnyitását a török uniós csatlakozási folyamatban. Így az alighogy elkezdődött 2005-ben, gyakorlatilag azonnal meg is akadt. Az ilyen módon az EU-ba beemelt ciprusi konfliktus nemcsak az uniós–török, hanem az EU–NATO-együttműködést is nehezíti. Míg az EU-tag Ciprusi Köztársaság Törökország EU-csatlakozását, addig a NATO-tag Törökország a Ciprusi Köztársaság NATO-felvételét akadályozza. A két ország konfliktusa emellett egyes gyakorlati ügyekben is nehezíti a két szervezet hatékony együttműködését. A ciprusi helyzet összetettségét fokozta, hogy 2011-től jelentős földgázlelőhelyeket találtak a sziget partjainál. Ankara szerint az északi részen élő török, illetve török ciprióta lakosságnak is részesülnie kell az ásványkincsből, azonban senki más nem ismeri el az északi szigetrészt, így az ott élők erre vonatkozó jogait sem. Törökország emellett kontinentális talapzatának kiterjedésére hivatkozva olyan tengeri területekre is igényt tart, amelyeket a Ciprusi Köztársaság, illetve Görögország a nemzetközi jog szerint a sajátjának tekint. Ankara az utóbbi években több alkalommal is szeizmikus kutatóhajókat és fúróhajókat küldött a vitatott tengerszakaszokra. Az EU először 2019 júliusában vezetett be szankciókat Törökországgal szemben az illegálisnak minősített Ciprus környéki fúrások miatt. Az észak-ciprusi török elnök, Ersin Tatar, illetve Recep Tayyip Erdoğan török államfő ma már egyértelműen a kétállami megoldást propagálja Cipruson.
***
A senki földjén ragadva
A helyismeret hiánya miatt járt pórul nemrég három kameruni migráns: amikor a hivatalos átkelőhelyeket kikerülve, illegálisan akartak átjutni a görög ciprusi részre, véletlenül a fal rossz pontján, az ENSZ által felügyelt ütközőzóna területén ugrottak le. Közülük ketten immár öt hónapja vesztegelnek a senki földjén egy kék sátorban. A görög ciprusi hatóságok ugyanis nem engedik, hogy menedékkérelmet nyújtsanak be attól tartva, ez precedenst teremtene, a török részre pedig nem akarnak visszatérni, mert onnan a török hatóságok kitoloncolnák őket.
A szerző a Migrációkutató Intézet kutatója
Nyitókép: Migránscsalád a ciprusi Kokkinotrimithia település gyűjtőtáborában. Fotó: Reuters / Yiannis Kourtoglou
Michael Kyrath szerint aggasztó kérdéseket vet fel, hogy Szász-Anhalt Alkotmányvédelmi Hivatala az AfD minősítésénél a „meggyilkolt gyermekekre való hivatkozást” is kifogásolta.
„Pontosan ezt szeretnék az ukránok is” – jelentette ki az unió migrációs biztosa.
Pénteken 17:00 órától békés vonulásos tiltakozás lesz a migrációs paktum ellen.
Átfogó kutatást készítettek Franciaország migrációs adatairól: a francia népesség 34 százaléka – alig több mint egyharmada – vagy bevándorló, vagy bevándorlók gyermeke vagy unokája.
Henry Nowakot egy szikh férfi szúrta meg, aki azt kiabálta, hogy a fiatal éppen őt támadta meg; a rendőrök nem hittek az áldozatnak, majd ahelyett, hogy ellátták volna, hagyták elvérezni. Most pedig Keir Starmer miniszterelnök is előkerült.
Az egyetlen túlélő egy Olaszországban működő nagy pakisztáni maffiáról is beszélt.
A román állam védelmi képességeinek súlyos hiányosságaira figyelmeztet Balogh Levente újságíró, aki szerint csak a szerencsén múlt, hogy a közelmúltbeli drónincidensek nem követeltek emberéleteket.
Elhangzott, a kormány célja egy olyan szabályozási környezet kialakítása, amely egyszerre garantálja az ország digitális biztonságát, és támogatja a hazai vállalkozások működését.
