Karanténban néztem meg a filmet feleségemmel egy késő este. A karantén egyébként is befogadóbbá tesz lelki tartalmak iránt, kivon a pörgésből, segít máshogy szűrni az ingereket, jobban figyelni arra, ami fontos, és nem leragadni annál, ami lényegtelen.
A Magyar Passió is ezt teszi – az örökkévalóra tereli a figyelmünket. Valós szenvedéstörténet – nem pusztán a perjelé, a vértanúság emberéé, de Krisztusé is; a film szimbolikájának bibliai párhuzamai Jézus passióját vetítik elénk. Az utolsó vacsora jelenete, az olajfák hegyén elmondott imádság, az elfogatás, a vallatás, a gőg kézmosó gesztusa, a kínzás, a megfeszítés, a kereszt tövében megtérő százados, a feltámadás mennyei öröme – hol áttételesen, hol egészen nyíltan –mind elénk tárul, a film azonban egyetlen másodpercre sem lesz érzelgős, sem túlzó.