Kiegyezhet Washington Moszkvával?

2021. november 10. 00:38

Kívülről úgy tűnhet, hogy Biden és Putyin nyári találkozója után mintha semmi nem változott volna az Egyesült Államok és Oroszország kapcsolatában – ez azonban csak a látszat.

2021. november 10. 00:38
Bendarzsevszkij Anton
Bendarzsevszkij Anton

Közel öt hónap telt el Joe Biden és Vlagyimir Putyin június 16-ai genfi találkozója óta. A két elnök akkor többek között stratégiai stabilitásról szóló párbeszéd elindításáról, kiberbiztonságról és a fegyverkezés korlátozásáról egyezett meg. A találkozó után azonban a kétoldalú kapcsolatok nem változtak: Biden továbbra is mérsékelten agresszív retorikával kritizálta az orosz külpolitikát, a demokrácia helyzetét vagy az ellenzék üldözését. Moszkva közel ugyanezt tette visszafelé – bírálva az amerikai demokráciaexportot, a mások belügyeibe való beavatkozást és Ukrajna katonai és politikai támogatását.

A felszín alatt azonban az utóbbi hónapokban egészen más zajlott: a különböző szintű orosz–amerikai találkozók száma megtöbbszöröződött a korábbiakhoz képest. A The New York Times belső forrásokra hivatkozva november elején írta meg, hogy a Biden-adminisztráció képviselői legalább háromszor jártak titokban Moszkvában az utóbbi időszakban, és semleges területen, Finnországban és Svájcban is találkoztak a felek. Mi sem illusztrálja a helyzetet jobban, mint Victoria Nuland októberi oroszországi látogatása. Victoria Nuland Barack Obama alatt külügyi szóvivő volt, jelenleg politikai ügyekért felelős államtitkár-helyettes. Moszkvában oroszellenes héjának tartották, feketelistára is került, hivatalosan nem utazhatott Oroszországba. Most mégis mehetett, és nagyon produktívnak minősítette a látogatását, amelyen még az is felmerült, hogy feloldják a diplomáciai képviseleteket érintő összes eddigi orosz–amerikai korlátozást. Egy ehhez hasonló váratlan vizit volt William J. Burns CIA-igazgató moszkvai útja november 2-án, aki az Orosz Föderáció Biztonsági Tanácsának titkárával, Nyikolaj Patrusevvel találkozott. A látogatás részleteit nem ismerjük, a rendkívül szűkszavú sajtóközlemény szerint a felek megtárgyalták a kétoldalú kapcsolatokat, valamint az oroszországi amerikai nagykövetség alapján tudjuk, hogy a találkozót Joe Biden szorgalmazta.

Az orosz–amerikai kapcsolatokban beálló pozitív fejleményeket október végén maga Putyin is elégedetten nyugtázta. Az államfő a Valdaj Klub előtt beszélve kiemelte, hogy a két ország együttműködése jó úton jár, a Genfben megbeszélt kérdésekben folyamatosan egyeztetnek. Ezek fényében pedig már egyáltalán nem meglepő, hogy az orosz elnök szóvivője, Dmitrij Peszkov két hete azt is felvetette, hogy Biden és Putyin akár még az év végéig újra találkozhatnak.

Az amerikai közeledést látva jogosan vetődik fel a kérdés, hogy vajon változott-e valami Orosz­ország politikájában az utóbbi időszakban. Moszkva nem adta vissza a Krím félszigetet, a fegyverkezés folytatódik, a szankciók már hét éve változatlanul érvényben vannak, az ország elnöke pedig továbbra is Vlagyimir Putyin – és ez valószínűleg a következő években sem fog változni.

Ez a tartalom csak előfizetők részére elérhető.
Már előfizetőnk?

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!