1956 és 2006 – Szó sincs relativizálásról!

A hétköznapi szemlélőben is könnyen megfoganhat a kérdés: nem erőltetett-e a párhuzam 1956 és 2006 között? Nem csak az utókor látja-e úgy egy választási hajrával feltüzelt időszakban, hogy párhuzam vonható a felkelők és a tüntetők, illetve a lesújtó karhatalom és rendőrség között? Relativizálásnak számít, ha például egy tömeges atrocitást irreleváns részletek kontextusában tárgyalnak azon célból, hogy az összkép pozitívabbnak tűnjön, például hogy Hitler épített szép autópályákat. A legkevésbé sem számít relativizálásnak, ha két hasonló jellegű incidenst – erőszakos baloldali erőszakszervezeti fellépést – tárgyalunk, melyből a második ráadásul az első fél évszázados évfordulóján történt, s az elszenvedői az elsőre emlékeztek.

Fontos látni, hogy a párhuzam nem mostani visszatekintés eredménye, hanem már a korszak szemlélőiben is megfogant. A Fidesz nem véletlenül bojkottálta az 1956-os megemlékezéseket, melyeken Gyurcsány Ferenc jelen volt. Szijjártó Péter „megerősítette, hogy a Fidesz nem vesz részt azokon az 1956-os megemlékezéseken, amelyeken Gyurcsány Ferenc miniszterelnök felszólal”. A  néhai KDNP-s Rubovszky György hasonlóan fogalmazott: „Semmilyen közösséget nem vállalunk azokkal, akik nem 1956, hanem 1957 örökösei.” Hangsúlyozta azt is, hogy a forradalom mártírjainak elárulása lenne, ha „Apró Antal örököseivel közösen emlékeznének”. (Magyar Nemzet, 2006. október 18.) Egészen futó gondolat, hogy a Jobbik 2006-ban még 1956 szellemiségét vállalva támadta Gyurcsányt, ma viszont már nyíltan és szó szerint Apró Antal örökösét támogatja a formáció elnöke. Hallgassuk meg az akkori – szélsőséges és vállalhatatlan, de legalább kijelentésében konzekvens – Vona Gábort: „[A]z 56-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulóján megszületett a Gyurcsány-diktatúra.” (Népszava, 2006. október 28.) Hogyan jutott ide a Jobbik, amelynek Vona ekkor még az alelnöke volt? Lehetett látni, hova fog jutni a párt? Pokorni Zoltán úgy fogalmazott az egy évvel később szimbolikusan 56 gárdistát felavató Vona kapcsán: „a gárda csak Gyurcsánynak jó”. (Népszava, 2007. augusztus 28.) Hozzátehetjük: a Jobbik is.

Pelle János történész voltaképpen már a Valóság folyóirat 2006/12. számában írt 1956 és 2006 összecsengéséről: a megszorított nép szorongásainak, az erőszakkal fellépő hatalomnak, a gőgösen nyilatkozó baloldali vezetőknek a párhuzamairól. „1956 fél évszázados évfordulóján a megszorításokkal sanyargatott, létbizonytalanságba taszított magyar társadalom elégedetlensége kitöréssel fenyegetett. A tömegek folyamatos tüntetésekkel reagáltak a fővárosban és vidéken Gyurcsány Ferenc cinikus, a tömegek iránti megvetést tükröző, nyilvánosságra került beszédére, mely sok tekintetben emlékeztet Gerő Ernő egykori rádiószózatára. 2006. szeptember 18-án éjjel a Parlament előtti tüntetés tisztázatlan körülmények között a Magyar Televízió »ostromához« torkollt. Láthattuk, hogy a forradalmárok egy rövid időre elfoglalták az épületet, s hátrálásra kényszerítették a rendőrséget, méghozzá »élő televíziós adásban«.” Pelle utóbbit fél évszázados emlékeket idéző médiaperformansznak nevezte.