Szüret a covid idején

Szüretelünk a vénasszonyok nyarában. A Balaton felett ilyenkor napkelte után még pára lebeg, a szüretelők beszélgetve, párban járják a sorokat, kezük alatt egészséges, érett fürtök hullanak a piros és kék szüretelőládákba. Sok évszázados idill ebben a Csopak és Paloznak közötti völgyben, ahol valamikor rómaiak éltek, ahol 1079-ben Szent László hadba vonuló vitéze, Guden birtokot hagyományozott a káptalanra, ahol Ranolder János, a Sissit megkoronázó veszprémi püspök kastélyt építtetett, és ahol lassan negyedszázada élünk és dolgozunk.

Mintha semmi nem változna errefelé. Igaz, kivételesen száraz és forró volt az idei nyár, a szokásosnak a fele sem volt a csapadék, rohamos tempóban csökkent alattunk a tó vízszintje, egyre fogytak a termőtalaj víztartalékai, és néhány hete még azt hittük, sörét vagy zöldborsó méretű szőlőszemeket fogunk szüretelni. Végül az olaszrizling újra meghálálta a gondos művelést, a Lőczedomb és a csopaki hegy megint bebizonyította, hogy nem véletlenül tartozik a híres borvidékek közé. Nemcsak hogy nagyszerű a minőség, de termése – ha kevesebb is – eltartja az embert, aki benne dolgozik. Aki meggazdagodni akar, az pedig ne szőlővel, borral foglalkozzék!

Majdnem minden olyan, mint a normális, covid előtti években. A szüretelők nem sokat érzékelnek a világ változásaiból. Nem nagyon bánták, hogy idén elmaradtak az éjszakáikat megzavaró leghangosabb nyári döm-döm és tuc-tuc fesztiválok. Talán ha az égre néznek, észrevehetik, hogy nem látnak egyidejűleg négy-öt kondenzcsíkot húzó utasszállító gépet – jó, ha félóránként egy elhúz a fejünk felett. Talán ezért is vannak többen a távvezetéken a déli vándorlásra gyülekező molnárfecskék.