Napjában ötvenszer figyelmeztetnek rá, hogy percenként kihal egy állatfaj, a műanyag mikrorészecskék már megmérgezték a legmélyebb óceánokat is, antibiotikum-maradványok találhatók a Himalája forrásvizeiben is, olvadnak a gleccserek és a grönlandi jég, a napsütés életveszélyes, a levegő mérgezett, az ételeink egészségtelenek, ciklonokra és árvizekre számíthatunk ott, ahol eddig nem voltak ilyen jelenségek, ehhez képest nekünk, magyaroknak már nem is olyan megrázó hír, hogy hamarosan elsivatagosodik a Kárpát-medence. Az atomfegyverekkel már senki sem törődik: nukleáris háború nélkül is feltartóztathatatlanul közeleg a világvége.
Abban a tudatban élünk, hogy élhetetlen világban élünk. Megszoktuk, már meg sem halljuk. Belefásultunk. Unjuk.
Mit tehetünk?
Semmit. Az ember ilyen. Róma kapuit szőrös arcú, szőrös mellű, mosdatlan barbárok döngetik, és a római nép a vezetőivel együtt a Circus Maximusban és a Colosseumban dőzsöl. Az elsüllyeszthetetlen Titanic oldalát már elnyírta a kegyetlen jég, másodpercenként tonnányi jeges víz ömlik a hajótestbe, de a zenekar bécsi keringőt játszik. Az utolsó utáni pillanatig reménykedünk: Hitler is csak akkor szánja el magát a nősülésre, amikor az amerikaiak, hónuk alatt a Little Boyjal, befordulnak az utcasarkon. Már lávaként hömpölygött feltartóztathatatlanul az acélt, betont és minden ismert és ismeretlen anyagot magába izzító, háromezer fokos kórium, már Skandinávia fölött is radioaktív felhő lebegett, amikor beismerték végre, hogy üzemzavar van, igaz, akkor aztán „az illetékesek” kormánybizottságot hoztak létre a károk felszámolására.
Mindig így volt ez, miért most lenne másképp? Majd ha Amszterdamot és New Yorkot elöntötte a víz, majd ha drónokkal próbáljuk beporozni a növényeinket, majd ha szlovák, magyar, ukrán, román, szerb Őrült Maxik rongyos portyázó csapatai öldöklik egymást (és minket) a Kárpát-medence utolsó iható forrásvizeiért, majd ha…
Nem igaz! Nem lehet, hogy nem tehetünk semmit! Nem lehet, hogy ész, erő és elszánt akarat semmire sem jó! Ettől vagyunk ember! Képesek vagyunk kommunikálni. Képesek vagyunk együttműködni. Családi szinten? Törzsi szinten biztos. Utcaszinten?Városi szinten? És globálisan?
Az emberkép alapvető megváltozása nélkül az emberiség bármilyen jövőképéről beszélni „nem egyéb, mint szentimentális, tünékeny álmodozás.” Kocsi Lajos írása.
A Mandinernél pár éve nem járt sikerrel, amikor igyekezett „kicsit pozitívabbra hangolni” a vele készült interjút.
Feladatunk, hogy újra felfedezzük létezésünk alapélményét: az örökkévalóság hatókörében élünk, és az élet teljességének távlatai nem pusztán földi, egzisztenciális jelentőségűek, hanem azokat felülmúlóak. Kocsi Lajos írása.
A Mandiner jelentős növekedést ért el az elmúlt időszakban, és most ismét szintet lép: új videós műsorstruktúrával bővíti kínálatát. Ezekről, továbbá a Mandiner őszi díjátadó gálájáról és a kárpátaljai adománygyűjtés eredményeiről tartott sajtótájékoztatót Szalai Zoltán főszerkesztő.
Valójában fogalma nincs se neki, se a csapatának arról, mit is kezdenének az országgal.
Nem ő volt az egyetlen, aki vasút helyett a luxust választotta.
A magyar válogatott játékosa értékelt az újabb kudarc után.
A francia, a brit és a német vezetők hétfőn Londonban találkoznak Zelenszkijjel, hogy megtárgyalják az amerikai tárgyalások fejleményeit.
