Rálépett Bukarest a külhoni magyar értelmiség és munkásosztály torkára – Erdélyi '56
A zsugorodó, örökös kompromisszumoktól is felőrölt, de azért még élő erdélyi magyarság sorsa csak minket, magyarokat érdekel. Senki mást.
Nem tudom, mikor kezdődött. Talán amikor a tapolcai rokon először vitt fel a zöld Zsigulival a hegyre az őstörténeti korban, amikor a nyár még végtelen volt, az ég pedig összeért a bazaltorgonákkal. Soproni vagyok, de már a balladai homályból elődereng a gyerekkori sejtés: én inkább itt vagyok honn, ez az én hazám. Talán az előző életemben, valamikor Eötvös Károly korában voltam itt csősz, seregély vagy remete, ki tudja. Az nem adatik meg, hogy saját fészkem legyen itt, de ha szabadulni tudtam bármikor is a mókuskerékből, mindig a Szent György-hegyre vitt az utam. Megyek a hegytetőre szilveszterkor, kánikulában, aztán amikor a kezét odafent megkérni akarom, visz az út az első gyerekkel, majd nagycsaládosan, mintha itt lennénk igazán Isten színe előtt, fent a magasban.
Nem vagyok ezzel egyedül: sokan gondoljuk úgy, hogy a Szent György-hegy a világ köldöke, és minden évben akadnak olyanok, akiket el tudok kápráztatni az Oroszlánfejű-kúttól nyíló látvánnyal. És a hegy az indián nyárban a legszebb. Amikor vonyítanak a seregélyriasztók a szőlőben, és már rézsútosan süt a nap Szászi Endre nagy diófája felett. „Ez a hegy az otthonunk. Fiatalon kezdtünk el itt borászkodni, itt nőttek fel a gyerekeink, itt lettünk mi is igazán felnőttek. Több mint húsz éve minden napunk a hegyről, a tájról, a szőlőről szól. Igazi szerelemmunka ez, ami érződik minden korty borban” – vallja Szászi maga is, aki a világ egyik legszerencsésebb borászaként a nappalijából az ország legszebb panorámát látja. „Nem tudom, mikor borzongtam bele először a Szent György-hegy festményszerű látványába, a nyári levegő szőlőillatába, de az érzés máig tart. Egy pohár Szent György-hegyi bor még azt is elhiteti velem, hogy ha kell, le tudom győzni a sárkányt is!” – mondja Nyári Emese, aki édesapjával, Nyári Ödönnel és férjével viszi a családi pincét, és birtokolja az ország egyik legszebb lugasát. Ahol 2018 nyarán Térey Jánossal ülhettem utoljára… ha tudtuk volna, hogy János körül már ott ólálkodik az a bizonyos sárkány, talán komolyabban vettük volna Emese szavait.
Általában júniusban szokott lenni, de idén a járvány miatt szeptemberre csúszott a hegy kis fesztiválja, a Szent György-hegy hajnalig. Annak, aki már eleve a hegy szerelmese, alapból is kötelező, annak, aki még nem járt erre, a legjobb alkalom arra, hogy egy hétvége alatt megismerhesse a környék zseniális borászait és csodabogarait. Egy szó, mint száz: a szeptember leghangulatosabb boros rendezvényét rendezik 4-én Hegymagas és Kisapáti között, a hegy déli oldalán. Nyitva lesz vagy húsz pincészet ajtaja, és nyílnak alkalmi zugok is, hogy helyet adjanak az est jazz-, gitár- vagy akár rezeskoncertjeinek. A rendezvény nevében is szereplő időhatározót érdemes komolyan venni, és megvárni a hajnalt odafent, ahonnan az egykori Lengyel család festői kápolnája, a vulkanikus táj párás sziluettje, a végtelen szőlők, a Tapolcai-medencei jegenyesor a szigligeti várral és a balatoni ősnádas keretezi majd a napfelkeltét.
(4. Szent György-hegy hajnalig. Hegymagas és Kisapáti között 2021. szeptember 4-én)
Nyitókép: Nagy Gábor