Nézzünk szembe a tényekkel akkor is, ha épp jólesik.
Hát persze, hogy nem az a harc lett a végső, amelyet a századelő vörös vegykonyháin kikotyvasztottak. Nemcsak a világpolitika nem vágott hátra(h)arcot, de 125 éve De Coubertinék középiskolai sorversenyek világába oltották át a nemzetek versengési vágyát. A sportoló valahol gyerek marad, helyesebben diák, akinek bár azonosítható feladatai vannak, valamint csapatsportágban többiek iránti felelőssége is, ha nyer, ha veszít, körüllengi a nemes próbálkozás szelleme, a mindenképpen méltánylandó erőfeszítés ethosza. Tehát nem, nem és nem olyan, mint az élet, ahol a sorozatgyilkos kirendelt védőjét senki nem süvegeli meg, és piaci versenyben legyűrt cégek elszegényedett részvényesei sem szoktak szívből parolázni a győztes multi tulajdonosi körével.
Bizony, az élet mégsem olyan, mint a sport, főképp pedig nem sport-szerű. Habár értő szemnek a versenyek minden lényeges emberi karakterjegyet felmutatnak, csak a pályákon mondhatják azt: holnap újra megmérkőzünk, ott és akkor teljesen egyenlő feltételek között.
Ez tetszik nekem a sportban: a hic et nunc azonos feltételrendszere. Mert annak előtte itt sincs balansz: magyar és svájci síző edzési lehetőségei éppúgy különböznek, mint a noname vietnámi teniszező és Nadal szponzorpénzei, vagy egy belső-afrikai focicsapat orvosi „csapata” és a német válogatotté. (A politikai-történelmi-gazdasági-éghajlati szórás mellett ne menjünk bele a nyilvánvaló genetikai adottságok – lásd fekete futók – és a sportágpaletta, valamint a versenyszámok arányainak szintén éremátmozgató egyensúlytalanságába se.) De aznap és ott mégis mindenkire ugyanúgy süt a Jóisten napja. Viszont ha már itt tartunk, akkor a média miért nem képes hasonlóan egyenlő feltételeket teremteni?
Egyre távolodik egymástól az Egyesült Államok és az Európai Unió. Előbbi ráadásul egy merőben új kontinens képzel el, ahol egyes országokkal működne csak szorosabban együtt.
A Mandinernél pár éve nem járt sikerrel, amikor igyekezett „kicsit pozitívabbra hangolni” a vele készült interjút.
A Mandiner jelentős növekedést ért el az elmúlt időszakban, és most ismét szintet lép: új videós műsorstruktúrával bővíti kínálatát. Ezekről, továbbá a Mandiner őszi díjátadó gálájáról és a kárpátaljai adománygyűjtés eredményeiről tartott sajtótájékoztatót Szalai Zoltán főszerkesztő.
Valójában fogalma nincs se neki, se a csapatának arról, mit is kezdenének az országgal.
A több mint négyszáz olvasó kvízjátékon vehetett részt, meghallgathatta, mit gondol Schmidt Mária a világról és élvezhette Lotfi Begiék szenzációs koncertjét.
L. Simon László és Ókovács Szilveszter között forrtak az indulatok az új Hunyadi sorozat kapcsán – kritika, vita, történelem és kultúrpolitika egyetlen műsorban.
Egyrészt világraszóló sztárnak érzi magát, másrészt bevallja, hogy már nem a régi. Szerinte nem hívják sehova, majd kiderül, hogy mégis hívják. Rost Andrea operaénekes nehéz esetnek tűnik.
Orbánék patrióta győzelme nagy politikai vereség Friedrich Merz német kancellárnak és Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének. Véget ért az EU-csúcs. De mi következik ebből a belpolitikára nézve? Itt a Mesterterv évadzáró adása.
„Oroszország kész megfontolni, hogy az ukrajnai választások napján...”
