Kétarcú filantrópia: ellentmondások a globális vállalatok aktivizmusában

Dobozi Gergely és Joób Kristóf írása a Mandiner hetilapban.

Rendkívül látványos a globális ellátási láncú multinacionális társaságok aktivitása identitáspolitikai kérdésekben. A cégek marketingstratégiája a negyedik hullámos feminizmustól kezdve a genderproblémán keresztül a rasszizmusig sok témakörre kiterjed.

Csak hogy néhány példát említsünk: az Adidasnak külön Pride-kollekciója van, ezenkívül 2025-ig csaknem százhúszmillió dollárral készül támogatni a Black Lives Matter mozgalmat. A számos divatmárkát (Zara, Bershka, Stradivarius stb.) tömörítő Inditex-csoport koherens diverzitásmarketing-stratégiával bír, büszkén hirdetve, hogy a konglomerátum egyik kisebbséget sem hagyja az út szélén. Az olyan neves autómárkák pedig, mint a BMW vagy a Volkswagen az lmbtq személyek jogvédelme jegyében – a Pride-ra tekintettel – szivárványszínűre festették emblémájukat. Bár az is igaz, hogy a nevezett autómárkák nem voltak vakmerők, és kínosan kerülték az ilyen jellegű akciókat a fizetőképes közel-keleti piacokon, ahol az uralkodó muszlim kultúrát sok helyen kendőzetlen homofóbia jellemzi.

A látványos identitáspolitikai akciók mellett viszont kevés publicitást kapott a Corporate Europe Observatory (CEO) Feloldozva, avagy a cégek lobbija az emberi jogi és környezet­védelmi alapú felelősségre vonás ellen című, júniusban megjelent tanulmánya. Ebből kiderül, hogy a nagy társaságok hozzáállása korántsem ilyen példás, ha saját munkavállalóik jogairól vagy éppen a környezetvédelemről van szó.

Emberi jogok, munkavédelem, profit

A tanulmány lényege, hogy minden ambiciózus célkitűzés és a karakteres alapjogi relevancia ellenére az Európai Unió helybenhagyhatja a laza munka- és környezetvédelmi szabályokat, így mentesítve a multikat a működésükkel kapcsolatos felelősségre vonás alól.

Sokáig nem így tűnt. Tavaly áprilisban maga Didier Reynders,az Európai Bizottság igazságügyi biztosa ígérte meg, hogy új uniós átvilágítási (úgynevezett due diligence) szabályok rendeznék a globális értékláncokkal bíró multik működését. Ezek megfelelő garanciák mellett lehetővé tennék, hogy az EU-ban kereskedő multinacionális cégek globális ellátási láncaik teljes széltében és hosszában megtartsák az európai civilizációt jellemző emberi jogi és környezetvédelmi minimumsztenderdeket. Reynders fellépése egy európai bizottsági jelentést követett: ebben a jelentéstevők feltárták, hogy az EU-ban tevékenykedő társaságok működésük során a releváns emberi jogi és környezetvédelmi szabályok notórius megszegőinek bizonyultak.

Az igazságügyi biztos nem tévedett: a korábbi szabályok valóban elégtelennek bizonyultak. A multiknak ugyanis mindeddig kizárólag egy önkéntes alapon érvényesülő keretszabályozásnak, az úgynevezett vállalati társadalmi felelősségvállalás (corporate social responsibility – CSR) sztenderdjeinek kellett megfelelniük.

A jelenlegi sztenderdek elégtelenek

A CSR-rendszerrel kapcsolatban általánosságban azt tartják a legnagyobb problémának, hogy a profitorientált szemléletmódot a magasztosság mázával önti le, miközben a CSR-t alkalmazó cég továbbra is környezetszennyező, illetőleg az emberi jogokkal ellentétes tevékenységet fejthet ki. Alkalmazása közben mindvégig a profit arat győzelmet az alapelvek felett.

Ennek szembetűnő és tragédiába torkolló példája az, amikor az európai tulajdonú cégeknek nagy tételben gyártó bangladesi Rana Plaza nevű textilgyár a benne dolgozó munkásokat maga alá temette, 1134 dolgozó halálát és további 2500 munkás súlyos egészség-károsodását okozva. A Rana Plazában gyártanak olyan neves európai vállalatok is, mint az Adidas, a Zara, a H&M vagy a Mango. Szomorú adalék, hogy noha ezek a cégek előszeretettel növelik eladásaikat a feminizmusra és a genderre épülő marketingkampányokkal, például a bangladesi textilipar esetében a női munkaerő jelentőségét aligha lehet túlbecsülni. Ezekben a gyárakban – ideértve az egykori Rana Plazát – a dolgozók nagyjából 80 százaléka nő.

A nyolcemeletes épület 2013-ban kevesebb mint kilencven másodperc alatt temette maga alá azokat a dolgozókat, akik a tragédia előtt időről időre jelezték a cégvezetésnek, hogy félnek felvenni a munkát a repedező falak között. A menedzsment az aggályokat következetesen elhessegette, a dolgozókat pedig azzal fenyegette meg, hogy a tiltakozás miatt éhbérük csökkentésével vagy akár munkájuk elvesztésével számolhatnak. Sokan legyinthetnek, hogy mindez 2013-ban történt, s hogy azóta a munkavállalói érdekképviselet nyilván sokat fejlődött. Akik így gondolják, bizonyára az idén májusi lejáratú (három hónappal meghosszabbított), Bangladesh Accord című munkavédelmi dokumentum erejében bízhatnak, amelyet épp a Rana Plaza-tragédia után írtak alá olyan multinacionális társaságok, mint a korábban említett Adidas és H&M. Mégis sokat elárul Banglades helyzetéről e téren, hogy idén tavasszal öt erőműi dolgozó vesztette életét akkor, amikor a rendőrség tüzet nyitott a szegényes minőségű munkakörnyezet miatt tiltakozók egy csoportjára.

Megtorpanni a cél előtt

Mindezt figyelembe véve visszásnak tekinthető a jelenség, amikor egyes milliárdos sportolók az erkölcsi fölény biztos tudatában, az évszázados rabszolgaság és elnyomás elleni demonstráció gyanánt abban a felszerelésben térdelnek – és térdeltetnek – hosszú perceken keresztül főműsoridőben, amelyet sokszor vállalhatatlan körülmények között dolgozó emberek gyártottak. A dolgok állása szerint még a fentiek ellenére is az látszik körvonalazódni, hogy az Európai Bizottság enged a cégek lobbi­erejének, az ellátási láncok elmaradottabb régiókban található végpontjain pedig minden marad a régiben. A Corporate Europe Obser­vatory ugyanis a bizottságtól közérdekűadat­igényléssel beszerzett információkat összefoglalva arról tájékoztat, hogy a témában hónapokon át győzködték Reynders igazságügyi biztos kabinetjét egyes multik (például a textilipar képviseletében az Inditex és a bányászatban érdekelt Umicore) által megbízott lobbicégek arról, hogy a bizottság térjen el a tervezett szigorú átvilágítási mechanizmustól, és helyette sokkal enyhébb megoldást alkalmazzon a multikra vonatkozóan.

Tudható továbbá, hogy 2020 végén a BusinessEurope nevű lobbicég kifejezetten azt igyekezett írásban nyomatékosítani az igazságügyi biztosnak, hogy a multik „szemmel látható többsége” opponálja az EU szigorúbb szabályozási tervezetét, e vállalatok nevében követelve a tervezet jelentős gyengítését. A BusinessEurope ehelyett kérte egyfajta „safe harbour clause”, vagyis biztonsági klauzula bevezetését, amely pajzsként védené a jogsértően működő multikat a felelősségre vonástól.

Röviden megjegyzem