A jobboldali reneszánsz de facto be fog következni – Kövér László a Mandinernek

Szalai Laura interjúja a Mandiner hetilapban.

Milyen virágot választ, ha valamelyik hölgy ismerősének szeretne a kedvében járni?
A feleségem szerint nem vagyok jó ebben a műfajban. (Nevet) Például amikor vendégségbe megyünk, a legtöbbször a virágárusra szoktam bízni, hogy készítsen szép csokrot a vendéglátó hölgynek. Néha azonban én választok. A kedvencem a rózsa, de mást is szívesen veszek attól függően, hogy az alkalomhoz milyen virág illik.

Szabó Tímea párbeszédes képviselő nemrég kapott öntől egy csokrot, amiért csendben végighallgatott egy kormánypárti felszólalást, ám nem volt elégedett a választással, szerinte hígítószagúak voltak a kék szegfűk. Mit szólt hozzá?
Visszautalnék az előző válaszom utolsó tagmondatára.

Az ellenzéki képviselőkkel ebben az ülésszakban sem lett jobb a viszonya. A HVG szerint 2013 óta 159 esetnél 96 millió forintnyi büntetést szabott ki, s csupán elenyésző esetben kormánypárti politikusra. Nem gondolja, hogy ingyenreklámot csinál az ellenzéknek?
Éppen az említett összeg miatt nem hiszem, hogy ingyenreklámról beszélhetnénk. Komolyra fordítva a szót, természetesen tisztában vagyok azzal, hogy részükről ez játsz­ma, amely arról szól, hogy minél jobban provokálják az ülésvezető elnököt, és minél izgalmasabb bejegyzéseket kreálhassanak a számukra oly fontos Facebook-nyilvánosságnak. Ha figyelmen kívül hagynám az összes botránykeltő megnyilvánulást, magam sérteném meg a házszabályt. Az alel­nökökkel együtt kötelességünk, hogy őrködjünk a Ház méltósága felett, néha kordába kell szorítani a képviselők magatartását. Nem a magyar házszabály túl szigorú, vagy én vagyok túlzottan rigorózus, hanem az ellenzék némely tagja kirívóan modortalan, arcátlan és gonosz. Nem érdekli őket, hogy magatartásukkal nemcsak önmagukat, de a parlamentarizmust is lejáratják. Egyébként ezzel a statisztikával a HVG nem fejezte be a munkát. Ajánlom neki, hogy számolja össze: a jegyzőkönyv tanúsága szerint hányszor kiabálnak be ellenzéki képviselők egy ülésszak alatt, és hány alkalommal teszem ezt szóvá. Szabó Tímea esetében is csak a tizedére reagálok annak, ami bekiabálást a jegyzőkönyv rögzít. A liberális demokrácia védelmezőiként önmagukat feltüntető politikusok egyszerűen képtelenek türelemmel elviselni, ha valaki az övéktől eltérő véleményt képvisel.

Ettől még az ellenzék kettős mércét érez, hiszen a miniszterelnöknek szabad Vona Gábort zsúrpubiznia, de Jakab Péternek nem lehet Deutsch Tamást ficsúroznia.Meglepő, hogy a zsúrpubi kifejezés sértő a Jobbik számára. Egy hozzá közel álló, a pártot finanszírozó oligarcha csemetéje azonos nevű portált hozott létre, amely mellesleg az első pillanattól fogva a mi ócsárlásunkkal foglalkozik. Amúgy a ficsúrozás azért is érdemelt szankciót, mert a szövegösszefüggésből is egyértelmű, hogy a kifejezés használójának kizárólag a sértegetés volt vele a célja.

A tavaszi ülésszak vége a pedofiltörvény elfogadásától volt hangos. Az igazán drasztikus lépés nem az lett volna, ha a kémiai kasztrálást is bevezetik? 
Megfontoltuk, ám a kormány javaslatára végül elvetettük. Ez önkéntesen vállalt gyógyszerkezelést jelentett volna, amely a társadalmat és a bűnelkövetőt egyszerre óvhatta volna meg a másként nehezen kordában tartható beteges hajlamok tragikus következményeitől. A bevezetése azonban pillanatnyilag olyan bonyolult jogi és morális problémákat vet fel, amelyek megoldására nem készült fel a magyar jogalkotási és -alkalmazási folyamat.

A törvény végül a homoszexuális propagandát tiltó passzusokkal egészült ki. Ön korábban a pedofíliához hasonlította a követelést, hogy fogadhassanak örökbe gyermeket az azonos neműek. Az új szabályozással elégedett? 
Az utóbbi tizenkét esztendő egyik legfontosabb törvényét fogadtuk el, úgyhogy a magam részéről elégedett vagyok.

Az EU vezetéséről ez már nem mondható el, szerinte megint jogtiprás történik Magyarországon, szégyenletesnek tartja a fejleményeket.
Ha naiv lennék, azt mondanám, őszintén nem értem, mi a problémájuk. Kell némi erőfeszítést tennie az embernek ahhoz, hogy megpróbálja megmagyarázni azt az irracionális, gyűlöletbe hajló dühöt és ellenszenvet, amelyet a törvény kiváltott a nyugat-európai politikusok jelentős körében. Én egyes SZDSZ-es politikusok részéről éreztem először, hogy mindenkinél jobban gyűlölnek bennünket, kiemelten Orbán Viktort. Megvan ennek a lélektani magyarázata: rossz volt a lelkiismeretük, amiért szerepet vállaltak Horn Gyula kormányában, hiszen saját korábbi pályafutásukat, elveiket tagadták meg. 1998-ban kormányra került a Fidesz – amelynek politikai likvidálására tulajdonképpen már 1992-től készültek –, és az ő árulásukkal szemben egy erkölcsileg vállalható, ráadásul sikeres alternatívát mutatott fel. Emiatt a frusztrációjukat ránk vetítették ki. Ugyanezt látom most jó néhány nyugati politikus részéről.

Mire gondol?
Az, hogy felszámolták a homoszexuálisok jogi diszkriminációját Németországban, egyáltalán nem olyan régi történet. Egészen 1994-ig ez a büntető törvénykönyvet is érintette. 1957-ben a Szövetségi Alkotmánybíróság – megerősítve a homoszexualitást diszkrimináló hatályos jogot – kimondta, hogy „enélkül a homoszexuálisokat semmi sem akadályozná, hogy felbolygassák a házastársi kapcsolatokat. […] A természet elleni fajtalanság engedélyezését mindenhol a társadalom biológiai és morális züllése követte.” Nincs tehát alapjuk arra, hogy szemrehányást tegyenek, mintha mindig is azonos értékűnek tekintették volna a természetes és az attól eltérő nemi kapcsolatokat. Mostanra a német – és szinte az egész európai – konzervatív oldal feladta korábbi meggyőződését, és teljesen eloldotta magát a keresztény kultúra erkölcsi talapzatától. Néhány éve Angela Merkel a pártja számára lelkiismereti szavazást engedélyezett a melegházasság ügyében, és bár ő maga nem támogatta a bevezetését, a CDU-képviselők a korábban hangoztatott elveik ellen szavaztak. Nem értem, mi ez a neofita indulat! 1994-ben, amikor Magyarország beadta a felvételi kérelmét az Európai Unióhoz, illetve 2004-ben, a közösséghez való csatlakozásunkkor szó sem volt bármilyen lmbtq-stb.-jogokról, arról, hogy az emberi jogi katalógus részét képezik majd – mi több, egyenesen kötelező lesz erkölcsileg azonosulni és a gyermekeink átneveléséhez hozzájárulni –, mint ahogy arról sem, hogy idegen kultúrájú népesség tömeges betelepítésével kívánják lecserélni Európa keresztény kultúrájú őslakosait. Ha erről szólnak nekünk az elején, lehet, a magyar népszavazás eredménye sem az lett volna, ami.

Ezek szerint Magyarországnak már nincs helye az EU-ban? 
Magyarország az unió tagja marad, ameddig az össze nem omlik. Én – bármennyire hihetetlenül hangzik is – még 1988-ban, a Fidesz megalapításakor sem voltam biztos abban, hogy egyszer meg­érem az oroszok Magyarországról való kivonulását és a Szovjetunió összeomlását. Sőt, arról sem voltam meggyőződve, hogy még az én életemben lesz igazán szabad választás. Most viszont úgy érzem, majdnem biztos, hogy megérem azt, amikor az Európai Unió a jelenlegi formájában megszűnik létezni. Fenntarthatatlan pályán mozog gazdasági, társadalmi, szellemi és erkölcsi értelemben egyaránt. Egyre többen hívják fel a figyelmet az Európai Unió és a Római Birodalom hanyatlása közti analógiára. Mi, magyarok alig több mint száz évvel ezelőtt is láthattuk – és el is szenvedtük –, hogy mi történik akkor, amikor egy birodalmi elit teljesen elveszíti kapcsolatát a valósággal, és nem érzékeli az általa kormányzottak valódi problémáit, érzelmeit, figyelmen kívül hagyja értékeit, érdekeit. Ez történt a Habsburg-birodalomban. Nem drukkolunk annak, hogy vége legyen az uniónak, sőt. Személy szerint nem vagyok biztos abban, hogy ami utána jön, feltétlenül jobb lesz Magyarország számára. Mérlegre téve az elmúlt tizenhét évet, az EU a magyar nemzeti érdekek képviseletére évszázadok óta a legelőnyösebb feltételeket, legnagyobb mozgásteret kínáló konstrukció, de már egyre kevésbé, mivel egyre erőszakosabban, gyorsuló ütemben próbálják egyfajta atlanti birodalommá alakítani.

A normalitás az őrülettel szemben föl fog lázadni, és akkor széthullik az unió, vagy a következő politikus- generáció segítségével megpróbál visszafordulni a jelenlegi útról – mondta fél éve. Melyik irányba mutatnak az események?
A legutóbbi csúcson az EU informális vezetői rétege a széthullás irányába tett lépést. Úgy tűnik, valóban átlépték az őrület határát azon felelős politikusok is, akiknek hivatalukból fakadóan higgadt, alaposan mérlegelt döntéseket kellene hozniuk. Nyilvánvalóan idegesíti őket egy olyan politika sikeressége, amely deklarált elvek és értékek mentén működik. Ezeket valaha ők is ismerték, talán még gyakorolták is, és most alighanem nehezen viselik a saját árulásukat. Talán Mark Rutte holland miniszterelnök urat is más szellemben nevelték. Abban a Hollandiában, amelyben negyven éve még alapvető felekezeti befolyás alatt állt a pártpolitika is, a szülei bizonyára próbáltak neki értékrendet és elveket átadni, csak a politikai karrierje érdekében maga mögött hagyta őket. Az immár totálisan a liberális főáram uralta közegben, amely az unió nyugati tagállamait jellemzi, a legkisebb elhajlást is megtorolják, s ez akár az adott politikus pályafutásának végét jelentheti. Nem irigylem őket.

A mások mellett Orbán Viktor által szorgalmazott európai jobboldali reneszánsznak milyen esélyei lehetnek?
Valóban, a kép esetleg mégsem annyira sötét és reménytelen, mint ahogyan az imént lefestettem. Nem véletlenül kapaszkodik foggal-körömmel az olasz baloldal abba a kormányzati hatalomba, amely mögött már rég nincs semmiféle többségi felhatalmazás. A jobboldal át fogja venni Olaszország irányítását, mindegy, hogy Giorgia Meloninak, az Olaszország Fivérei elnökének vagy Matteo Salvininek, a Liga elnökének a vezetésével. Ezzel európai szinten meg fognak változni az erőviszonyok. Ugyanez bekövetkezhet Franciaországban is, hiszen ma minden korábbinál szorosabb a verseny a centrista és a mögöttük álló balliberális, illetve a radikális, nemzeti jobboldali erők között, s lehet – amint ezt a minapi regionális választás mutatja –, hogy az újjáéledő hagyományos jobbközép lesz a nevető harmadik. A jobboldali reneszánsz a következő egy-két választással de facto be fog következni, és a hatások nem maradnak a határokon belül: nemcsak az európai intézményeket, hanem az egész politikai klímát befolyásolják majd.

Ha már itt tartunk: Európai Néppárt – jobb kint, mint bent? 
Nem örültem a távozásnak, nem is szorgalmaztam, de tény, hogy tarthatatlan volt a helyzet. Folyamatosan provokáltak, megpróbáltak megalázni bennünket szabad szemmel láthatatlan támogatottsággal bíró pártocskák. Ezt nyilván élvezték is, de nem merték volna megtenni a lépést német barátaink támogatása nélkül. Utóbbiak ezt azért nem vállalták fel nyíltan, mert nem érdekük a rossz viszony egy olyan V4-es tagállammal, amellyel gyümölcsöző gazdasági kapcsolatokat tartanak fenn. Eddig számos érdemi, az emberek életét valóban érintő kérdésben – tehát nem az olyan hajuknál fogva előrángatott problémák kapcsán, mint a jogállamiság és az lmbtq-ügy – egyetértettünk, és szövetségest tudhattak bennünk. Csakhogy a német belpolitikai viszonyok miatt a baloldal zsákutcába rángatta a CDU–CSU-t, az pedig hagyta, hogy választási témává váljon egy másik ország szuverén politikájához fűződő viszonya. Így tehát az „elvszerű” politika jegyében, amely általában jellemzi Nyugat-Európa hatalomtechnikai gondolkodását, az lett a cél, hogy a pártszövetség ne váljon a német sajtó céltáblájává. Annak a német sajtónak, amelynek munkatársai legalább háromnegyed részben nyíltan a Zöldeket támogatják. Ennyit a médiapluralizmusról!

Eközben a kormánynak mintha a Kelettel nem lenne ennyi problémája. Kínai és orosz hitelből épülnek beruházások, legutóbb a kínai Fudan Egyetem kampuszlétesítése váltott ki ellenállást. Szükség van az intézményre itthon?
Ha korábban kérdeznek, passzoltam volna a kérdést, de most, hogy látom, milyen cirkusz folyik körülötte, meggyőződésem, hogy jó döntést hoztunk. Az ember könnyen elveszíti a higgadtságát és a vékony úriemberi mázat, amikor hallja a határainkon kívülről érkező véleményeket. Hangsúlyozom, a nemzetközi visszhangokra gondolok, mivel az, hogy mit mond Gyurcsány Ferenc, nem vehető komolyan.

Azt, hogy ő 2007-ben még fényesre nyalta a Tienanmen teret, most meg azzal riogat, hogy Magyarország kínai gyarmat lesz, az ő eszéhez és jelleméhez kell mérni, tehát szóra nem érdemes. Ugyanez igaz a többi ellenzéki szereplőre, aki szintén azért csinálja a felhajtást, mert a megbízói ezt várják el. De nézzük meg azokat az országokat, ahol még szóvá teszik a Fudan-ügyet! Miközben hangosan aggódnak, és féltik Európa biztonságát a kínai befolyástól, dinamikusan nő a Kínával fenntartott gazdasági-kereskedelmi kapcsolataik volumene. Ha maradunk a felsőoktatásnál, se szeri, se száma azoknak a nyugati egyetemeknek, amelyek intézményesített kapcsolatban állnak kínai partnerintézményekkel, urambocsá befogadtak a saját országukba kínai egyetemeket, vagy saját kampuszt létesítettek Kínában az ottani, általuk kommunistának nevezett ország szabályaihoz alkalmazkodva. Ez alapján egyetlen magyarázat van arra, miért merik egyáltalán szóvá tenni azt, amit a magyar kormány saját szuverenitása keretei közt szabadon megtehet: amit nekik szabad, azt nem szeretnék, ha az ő engedélyük nélkül mi is megtennénk. A Fidesz 2010-ben a gazdaságpolitikát, a társadalompolitikát, a nemzetpolitikát és a külpolitikát tekintve új útra lépett, s ez a változás nem csupán meglepő volt a posztkommunista garnitúra alkalmazkodókészségéhez szokott nyugati politikusoknak, de néhány elemében súlyos érdeksérelmet is okozott számukra. A történelem során az említett nyugat-európai országok vezetői rétege a közép- és kelet-európaiakat soha nem vette emberszámba.

Meghódítandó, felosztandó területként tekintett a térségre, ez alól talán egyedül a Magyar Királyság jelent kivételt, mert velünk muszáj volt számolni egészen Trianonig. Lengyelországot háromszor osztották fel, és soha nem vetődött fel bennük erkölcsi, civilizációs aggály, ráadásul ezt minden alkalommal a félázsiainak, barbárnak tekintett Oroszországgal együtt tették meg. A Harmadik Birodalom és a Szovjetunió megtette negyedszer is, majd a második világháború után a lengyel határt eltolták kétszáz kilométerrel nyugatra, odaadták az ország ősi területeit a szovjeteknek, kárpótlásképpen a németektől elvették Kelet-­­Poroszországot, több millió, a szülőföldjéről elüldözött lengyelt pedig áttelepítettek azokra a területekre, ahonnan a németeket üldözték el. Végső soron pedig egész Kelet- és Közép-Európát odalökték Sztálin karmaiba, gyarmati sorsra juttatva az itt élő nemzeteket. Amikor tehát az EU elitjének erkölcsi romlottságáról, irányvesztéséről beszélünk, origóként kikerülhetetlen a második világháború. Akkor a nyugati hatalmak összefogtak a Sátán ellen Belzebubbal, és ezt az erkölcsi problémát a mai napig nem tudják feldolgozni. Ebben megint csak mi tartjuk a kellemetlen látványt mutató tükröt. Valahányszor nem maradunk csendben, és szabad, független néphez illő módon lépünk fel, megsértjük azt a hallgatólagos világrendet, amelyben nekik primátusuk van. Úgy emlékszünk, Európa újraegyesítéséről volt szó, nem Közép- és Kelet-Európa annektálásáról.

Azt mondta tavaly, hogy nem lesz sétagalopp 2022, Brüsszelből és a tengerentúlról is óriási erők fognak megmozdulni, hogy befolyásolják a választás eredményét. Pontosan mire gondolt?
Mindenre fel kell készülni. Egészen biztos, hogy olyan dolgokat fogunk látni, amilyeneket korábban nem – egyébként ez valamennyi választásnál így volt. Már Berlin és Washington is bejelentette az igényét arra, hogy a nyilvánosságon keresztül beavatkozzon a magyar belpolitikába, gondolok itt a Deutsche Welle és a Szabad Európa magyarországi adásaira. Maga az elv, a logika és az arrogancia az elgondolkodtató, ami ezt kíséri. Vajon mit tennének akkor, ha mondjuk a V4-ek bejelentenék, hogy rádióadást kívánnak indítani az USA-ban? Nemcsak a politikusok vonnák fel a szemöldöküket, az amerikai törvények alkalmazói is hazaküldenének minket az ötletünkkel. Németországban is meghökkenést váltana ki, ha egyszer csak megszólalna az „Ungarische Welle” adása, amelyben elmondanánk, mit gondolunk a német viszonyokról: a szólásszabadság diktatúrák idejét idéző elnyomásáról; az energiapolitikájuk irracionalitásáról és kétszínűségéről; arról, hogy a Németország vezérszerepének meggyőződéséből korábban elkövetett bűnökért ma – még mindig – azzal próbálnak vezekelni, hogy az extremitásig vitt liberalizmus élharcosaivá, sőt egyre erőszakosabb terjesztőivé váltak. A baj csak az, hogy ma is ugyanolyan vakhittel és megingathatatlanul csinálnak mindent, miként azokban az időkben, amelyeket feledtetni szeretnének. Különféle, hárombetűs rövidítésekkel jelzett szolgálatok intenzíven jelen vannak és lesznek is nálunk. Minden szóba jöhető, akár illegitim eszközt is fel fognak használni annak érdekében, hogy gyengítsék a kormánypártok pozícióját. Ráadásul ebből 2012 – Charles Gati elhíresült kijelentései – óta már nem is nagyon csinálnak titkot.

Borkai Zsolt, Szájer József esete – a mostani ciklusban voltak ügyek, amelyek enyhén szólva nem vetettek jó fényt a pártra. Mit gondol, morálisan milyen állapotban van most a Fidesz?
Természetesen megütött mindannyiunkat, ami Borkai Zsolttal történt, hiszen egy élet munkáját tette tönkre a meggondolatlan és erkölcsileg elfogadhatatlan cselekedeteivel. Az ő szempontjából ez tragédia, és minden normális ember, még ha nem a Fidesz tagja is, nem kárörömmel, hanem sajnálattal viszonyul hozzá. Nagyjából ugyanez a helyzet Szájer József esetében is. Szinte megmagyarázhatatlan, ami történt vele. A cselekedetét elfogadhatatlannak tartom, és politikai értelemben károsnak a Fideszre nézve, ám ettől még Szájer Józsefet tisztelem azért, amit európai parlamenti képviselőként, országgyűlési képviselőként, a rendszerváltozás szereplőjeként, jogtudósként letett az asztalra. Ezzel együtt a pofonok pozitív hatással is bírnak. Fel kellett dolgoznunk azt a dilemmát, amelyre korábban nem gondoltunk: hogyan viszonyulunk azokhoz az emberekhez, akik a sorainkban vannak, és megsértették a törvényt vagy az erkölcsi normákat. Induljunk ki abból, milyen jó, hogy nálunk még vannak erkölcsi normák! Ismerünk olyan baloldali politikust, aki Borkai Zsoltéhoz és Szájer Józseféhez hasonlítható botrányba keveredett a saját exhibicionista hajlamai következtében. Néhány hónapnyi bujdosás után úgy tért vissza, hogy Horn Gyula emlékezetes vállrándítása juthatott eszünkbe, amikor a pufajkás múltjával szembesítették: „Na, és?” A baloldal azért tart itt a nyugati elvbarátaival együtt, mert soha nem voltak ilyen típusú erkölcsi problémái.

Tizenkét év kormányzás után nem tenne jót a Fidesznek az ellenzéki szerep?
A Fidesznek – pihenésképpen – talán jót tenne, de az országnak biztosan nem. A mostani ellenzéknek semmilyen néven nevezhető elképzelése nincs a kormányzásról, csak jópofának gondolt bemondásokkal próbálja traktálni a nagyérdeműt, amelyek ráadásul egymással is szöges ellentétben állnak. Ebben a kakofóniában az a taktika, hogy mindenki a maga célközönségének megfelelő, vonzó, minél radikálisabb, erősebb állításokat tegyen. Abban bíznak, hogy ezen választói csoportok mechanikusan összeadódnak, ám egyelőre nem látok esélyt arra, hogy ebből akárcsak választói többség tudna lenni, nemhogy kormányzóképes parlamenti erő. Bár a 2010 előtti tapasztalat esik a legnagyobb súllyal a latba, nem kell addig visszamenni az időben, elég, ha megnézzük, mi zajlik egyes önkormányzatokban 2019 ősze óta. Azokon a településeken, ahol az ellenzéki koalíció győzött, botrány botrányt követ, belső konfliktusokat, a tartalékok felélését, az eredmények amortizálását tapasztalhatjuk. Pótcselekvésként pedig ostobábbnál ostobább ötletekkel állnak elő, amilyen a szivárványszínű műanyag BLM-szobor a Ferencvárosban, az úgynevezett méhlegelők vagy éppen a fővárost benzingőzbe fullasztó biciklisávok és dilettáns módon kezelt beruházások. A magyar választók persze dönthetnek úgy, hogy az utóbbi kell nekik, a demokrácia sajnos veszélyes üzem. Mindazonáltal 2010-ben, 2014-ben és 2018-ban az emberek azt üzenték, hogy egyszer és mindenkorra elegük van a Gyurcsány vezette baloldal böszmeségéből, márpedig a baloldalon minden és mindenki a régi.

Egy esetleges következő Fidesz-kormánynak mit kell másképp tennie?
Minden ciklusban új kihívások jönnek, 2018-ban a covidot sem láttuk a horizonton, ahogyan 2014-ben a migránsinváziót sem. Mindaddig, amíg az EU nem képes világos és egyértelmű, a V4-ek álláspontjával gyakorlatilag megegyező döntésre rászánni magát, vagyis amíg nem próbálja meg a migrációt előidéző problémákat helyben megoldani, és nem zárja le a külső határokat, addig ez a kihívás velünk marad. Most, hogy Afganisztánból kivonulnak az ameri­kaiak, mindenkit imádkozásra biztatok, nehogy elinduljon egy újabb embertömeg Európa felé, annak ugyanis beláthatatlan következményei lehetnek. Sokan mondják, hogy a covid sem fog eltűnni teljesen, sőt rendszeres járványokra kell felkészülni. Azért el is gondolkoznunk a Jóisten humorán: végre egy évszázad után összeszedtük magunkat, Magyarország az utóbbi csaknem tizenkét évben történelme egyik legsikeresebb évtizedét tudhatja maga mögött, közben a világ körülöttünk kezd szétesni. Ezért is nőtt mára a magyar politika jelentősége nagyobbra, mint amekkora az ország méretéből és súlyából fakadna.

Sajtóhírek szerint ön is a Fidesz jelöltjei között lehet az államfői posztra. Szívesen folytatná a munkát a Sándor-palotában?
A Fidesz sok külső szemlélő számára furcsa képződmény, nehéz megérteni. Ennek egyik oka, hogy akik a közösségünkben egy bizonyos szintig eljutottak, szinte kivétel nélkül nem ambíciótúltengésben, hanem inkább ambícióhiányban szenvedtek. Például amikor 1998-ban kormányzási lehetőséget kaptunk, nem az volt az első gondolatunk, hogy ki a riválisunk, akit ki tudunk fúrni egy bársonyszék elnyerése céljából, hanem az, vajon meg tudunk-e birkózni a feladattal. Sőt, egy idő után az a mondás terjedt el nálunk: aki nagyon akar valamilyen pozíciót, éppen azzal bizonyítja, hogy biztosan alkalmatlan rá. Áder János elnök úr mandátuma még jó néhány hónapig tart, az alkotmányos szabályok értelmében a jelölésnek még nincs itt az ideje. Ha a megfelelő időben felkérést kapnék, akkor sem lennék nagyon lelkes, soha nem volt bennem ilyen típusú ambíció. Más kérdés, hogy Áder János barátomat sem kergették az asztal körül gyerekkorában a köztársasági elnöki tisztségért, mégis vállalta, mert úgy érezte, ez kötelessége, és becsülettel teljesítette is. Szinte mindenki így gondolkodik erről a közösségünkben: ha szembe kell nézni valamivel, nem térünk ki a feladat elől. Ahogy azonban mondtam, nem látom, hogy ennek most realitása lenne.

Hogyan telik majd a nyári szünet? 
Zalában és Pápán a feleségemmel biztosan el fogunk tölteni néhány napot a szüleinknél. Törleszteni szeretnénk a pandémia miatti adósságainkat, hiszen az elmúlt időszakban legfeljebb maszkban, az udvaron találkoztunk egy-két rövid látogatás során. Ezenkívül augusztusban néhány rendezvényre Erdélybe vagyok hivatalos, ahol protokolláris kötelezettségeim teljesítése mellett ottani barátaimmal is együtt lehetünk kicsit.

Nyitókép: Földházi Árpád