Nekem 1956 a csalódásról, a cserbenhagyásról szól
A politikusok és a politika megfojtja a normális emlékezést és ünneplést.
Ősidők óta izgalmas kérdés, ki, mikor és milyen értékek mentén adjon magatartási szabályokat egy közösségnek. Az alapkérdés kortól függetlenül ugyanaz: a társadalmi együttélés keretében mely körben, milyen szempontok alapján érezzük szükségesnek, hogy kötelező erejű szabályokkal korlátozzuk a társadalom tagjainak szabad cselekvését. Jóllehet a mérlegelés alapkérdése kortól független, minden kornak megvannak a sajátos kihívásai, amelyek a szabályozás természetének más és más aspektusára irányítják figyelmünket. Így van ez a legújabb technológiák megregulázásakor is.
A technológiai fejlődés, amióta világ a világ, reagálásra készteti a szabályalkotókat, napjainkban azonban ennél többről van szó. Korunk digitális vívmányai a megjelenésüket követő páratlanul rövid idő alatt átfogóan alakítják át egyéni és társadalmi életünk folyását. Érezhető, hogy a folyamatok kibontakozását követően eljött a társadalmi szintű reagálás ideje. A kérdés aktualitását jelzi, hogy az utóbbi időben – egyes nemzeti jogalkotási előkészületek mellett – az Európai Unió több releváns szabályozási koncepcióval is előállt: előbb a digitális szolgáltatásokra és piacokra, köztük az online platformokra, majd a mesterséges intelligencia alkalmazásának regulációjára vonatkozó elképzeléseket tett közzé. A globális cégóriásokkal szembeni közös uniós jogalkotási folyamat megindulása fontos fejlemény, és a koncepciók részletei is tanulságosak, először azonban a szabályozás lényegét érintő távlatosabb következtetéseket érdemes levonnunk. Mit tanulhatunk a legújabb technológiákra vonatkozó szabályozási igények megszületésének történetéből? Két dolgot mindenképp.