Precedensértékű döntést hozott a Kúria Tóta W. ügyében

Dobozi Gergely írása a Mandiner hetilapban.

Az irodalmi Nobel-díjas George Bernard Shaw szerint egy egészséges nemzet a saját identitását – csakúgy, mint egy ember a testi egészségét – adottságnak veszi egészen addig, amíg veszélybe nem kerül. Attól kezdve magától értetődően azon dolgozik, hogy felszámolja a fenyegetést.

Március 24-ei ítéletében a Kúria kimondta, hogy a jellemzően kormánykritikus HVG internetes felületén megjelent, Magyar ember nem lop, csak kalandozik című véleménycikk áthágja a véleményszabadság korlátait a magyar nemzet közösségét „súlyosan sértő, kifejezésmódjában indokolatlanul bántó kifejezések használata miatt”. Az elsőfokú bírósággal egyetértő testület ezért arra kötelezte a szerzőt, hogy távolítsa el a cikkből a sértő kifejezéseket, közleményben kérjen elnézést, és fizessen meg négyszázezer forint sérelemdíjat is.

A véleményszabadság korlátait az Alaptörvény negyedik, 2013-as módosítása pontosította. Ennek értelmében „a véleménynyilvánítás szabadságának a gyakorlása nem irányulhat a magyar nemzet, a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási közösségek méltóságának a megsértésére”. Ez a rendelkezés – szemben az előző, értéksemlegesebb alkotmánnyal – az Alaptörvény vállaltan patrióta szellemiségét tükrözi. Megjegyzendő, hogy a közösség méltóságára vonatkozóan széles körű bírói gyakorlat még nem forrott ki, jelenleg is formálódik. Mindamellett bizonyos, hogy a negyedik módosítás egyfajta kulturális önvédelmi reakció kiindulópontjaként vonult be a magyar jogtörténetbe. Különös jelentőségét az adja, hogy a kisebbségek mellett immár a magyar nemzet, vagyis a többség méltóságát is védi.

Vannak, akik a módosításban, illetve a Kúria ítéletében a sajtószabadság koporsójába vert újabb szögeket látják, ám ez téves kiindulópont. Sem a Kúria, sem az elsőfokú bíróság nem fojtotta el ugyanis a cikkben kifejtett véleményt: az interneten ma is elolvasható a miniszterelnökről és családjáról írt bírálatokkal és a sajátos történelmi párhuzammal együtt. Tegyük hozzá, a Kúria ítélete nyomán a cikk vélhetően korábban is igen nagy olvasottsága mára az egekben lehet. A testület megoldása tehát még liberális mércével is ki kell hogy állja a szükségesség és arányosság próbáját.

Az Alaptörvény megalkotásának egyik célja az volt, hogy időtállóan közvetítse a magyar nemzet tagjai számára az üzenetet: a magyarság elleni gyűlölködő magatartás helytelen, és hogy akit az ilyen megnyilvánulás sért, törvényi védelemre számíthat. De ne gondoljuk, hogy ezt a változást az „illiberális tempó” diktálta volna. Hasonló a helyzet az emberi jogi forradalom bölcsőjének tekintett Franciaországban is. Ott az 1881-es sajtótörvény szabályozza a büntető- és a polgári jog eszközeivel azt, hogy milyen keretek között lehet véleményt nyilvánítani valamely védett csoporttal kapcsolatban – legyen az etnikai, vallási közösség vagy nemzet. Emellett vonatkozó határozatában („Soldaten sind Mörder”) a német alkotmánybíróság is elismeri, hogy a csoportot érő bírálat sértő lehet az egyén számára is.

A különbséget az jelenti, hogy Magyar­országon a probléma kezelése alkotmányos szinten is megtörtént. Az Alaptörvény negyedik módosításának indokolása szerint erre azért volt szükség, mert a gyűlöletbeszédre vonatkozó korábbi gyakorlat korlátozottabb védelmet biztosított azok számára, akiket méltóságukban megsértettek a csoporthoz tartozásuk alapján. Ha ugyanis a korábbi szabályok és gyakorlat mellett valaki sértve érezte magát, csak akkor perelhetett, ha a bíróság úgy látta, a gyűlölködő megnyilvánulás alapján személye egyedileg azonosítható.

Mi történt a konkrét esetben? Tóta W. Árpád leírta, hogy a „az európai lovagok […] seggtől szájig [a büdös magyar migránsokba] állították a pallost”, ezután pedig „a [magyar banditák] bátran hazaszaladtak, és elújságolták, hogy kurva nagy verés jár most már a kalandozásért.” Ezt olvasva két magyar állampolgár úgy gondolta, hogy a leírtak a nemzeti identitásuk kapcsán sértik személyiségi jogaikat.

Ahogyan az elsőfokú bíróságnak, úgy a Kúriának is a „büdös magyar migránsok” és a „magyar banditák” jelzős szerkezetekkel  volt problémája. Az ítéletben azonban nem is ez a következtetés a lényeges, hanem az az érvelés, amelyet a testület alkalmazott. Kimondja, hogy a migráns szó pejoratív(vá vált) jelentése miatt sértő, a szerző pedig tudatosan a sértés útján való szemléltetés szándékával használta – ezért ez a kifejezés a véleményszabadság védelme alatt áll. Ami az egészet súlyosan sértővé teszi, az a büdös jelző emberre való használata, amelyet ha nem például a mosdatlanság kapcsán fogalmazunk meg, alkalmas az emberi méltóság megsértésére, az embert emberi mivoltában való megalázására. Vagyis a képlet egyszerű: jóllehet a szerző – aki rendre önmagára licitál a sértegetéseivel – véleménycikkével tojástáncot járt, valószínűleg nem lépte volna át a véleményszabadság határát, ha mértéktartó marad a magyarokat becsmérlő kijelentései során.

Ha a Kúria máshogy ítélt volna, az ugyanúgy precedensértékű lenne, de más előjellel: rögzítette volna, hogy a magyarokat – dacból, véleményformálás céljából, oktatói célzattal stb. – nyugodtan lehet büdös migránsoknak nevezni, illetve hasonló jelzőkkel illetni. Ezzel egyrészt a mára egyébként is alulárazott politikai közbeszéd újabb mélyütést kényszerült volna elszenvedni, másrészt az Alaptörvény negyedik módosítását és a Polgári törvénykönyv személyiségi jogi rendelkezését üresítette volna ki, s ami talán még fontosabb: az ezeket életre hívó társadalmi igényt hagyta volna figyelmen kívül.

Röviden megjegyzem

Nyitóképen: A magyarok bejövetele. Képes krónika (1360 körül). Forrás: Wikipédia