Nincs három egy nélkül

Lovászy László Gábor írása a Mandiner hetilapban.

A 2020-as évtized megnyeréséhez már az első három évben tervezni és indítani kell a 2030-ig szükséges reformok legalább négyötödét – javasolja a jegybankelnök. Matolcsy György szerint teljes demográfiai fordulatra és legalább évi 110 ezer újszülöttre van szükség, amire meg is van az esély.

A kormány évek óta minden korábbinál markánsabban ösztönzi a harmadik gyermek megszületését, aminek meg is van az eredménye: a termékenységi ráta 2010 óta közel 20 százalékkal növekedett. Kevés szó esik azonban arról, hogy az utóbbi negyven évben 70 százalékára esett vissza a legalább egy 15 évesnél fiatalabb gyermeket nevelő családok száma, és így felére zsugorodott a két és csaknem negyedével a három vagy annál több 15 évesnél fiatalabb gyermeket nevelő családok aránya.

Mind ez idő alatt körülbelül 30 százalékon stagnált a termékeny korú gyermektelen házaspárok vagy élettársi kapcsolatban élők száma. Ezt behozni már önmagában is óriási kihívás. 200 ezret tesz ki a számuk, ami igen sok. Az ő megnyerésükre dolgozták ki az év elején elindult támogatási rendszer azon elemeit, amelyeket már egygyermekesek is igénybe vehetnek. Az egyik ilyen a lakásfelújítási támogatás, amelyhez az év végi módosítás nyomán februártól már önerő sem szükséges. A másik fontos intézkedés a csecsemőgondozási díj felemelése 2021 nyarától a jövedelem százszázalékos szintjére. További jelentős segítség a családi otthonteremtési kedvezménnyel vásárolt lakások illetékmentessége is, valamint a január 15-én bejelentett, 25 év alattiakat érintő adómentesség. Ezek mind hozzá­járulhatnak a gyermekvállalási kedv erősítéséhez.

Ehhez kapcsolódóan azt is fontos látni, hogy 2010 óta a több mint 41 ezer államilag finanszírozott művi megtermékenyítés mintegy 21 százaléka volt sikeres, ami éves átlagban a vágyott élveszületéseknek már közel 8 százalékát teszi ki – ez idáig összesen nagyjából 3200 gyermek jött világra. A lombikkezelések tekintetében is jelentős anyagi könnyítések történtek, amelyek példátlanok Európában.

Az általánosan azonosított és ma már közismert alapprobléma – amelyet a statisztika is alátámaszt –, hogy jelenleg 70 százalék fölött van azon nők aránya, akik a 20–29 éves korosztályba tartoznak, és nincs még gyermekük. Még mielőtt bármilyen következtetést levonunk, vegyünk egy nagy levegőt: még nagyobb kihívással nézünk ugyanis szembe akkor, ha a férfiak gyermek­vállalási hajlandóságáról kell beszélni. A teljes népességen belül tudniillik sokkal magasabb a gyermektelenek aránya a férfiak körében, mint a nőknél. A 40–49 éves gyermektelen férfiak csaknem kétszer annyian vannak, mint az ugyanebbe a korcsoportba tartozó gyermektelen nők. Sőt, a nők gyakorlatilag minden korcsoportban több gyermekkel rendelkeznek, mint a megfelelő korcsoportba tartozó férfiak. A férfiak hajlamosabbak vagy könnyebben képesek új kapcsolatot létesíteni már meglévő gyermek esetén is.

Valójában egy surranópályán haladó, látens trendről van szó: a 15 év feletti férfiak 35,3 százaléka volt gyermektelen 2001-ben, s ez az arány 2016-ban már meghaladta a 40 százalékot, a nőknél viszont a 2001-es 25,7 százalék csak kisebb mértékben, 27,5 százalékra nőtt 2016-ig. Összességében a dinamikát tekintve eltérő módon, de irányát tekintve azonos a trend mindkét nemnél. A különbség még akkor is jelentős, ha tudjuk, hogy a teljes felnőtt női népesség száma magasabb, mint a férfiaké. Ezen nem változtat az sem, hogy a 15–49 éves korosztályon belül a 30–39 és a 40–49 éveseknél a legalacsonyabb a gyermektelenek aránya mindkét nemnél. A 30–39 éves férfiak több mint felének nincs gyermeke, a 40–49 évesek egynegyedének. Nem meglepetés a korábbiak tükrében, hogy ezek az arányok jelentősen magasabbak, mint a nők azonos korcsoportjaiban – náluk egyharmad és egyheted a megfelelő hányad.

Egyértelmű tehát a helyzet: abszolút értékben a 30–39 éves gyermektelen férfiak száma 1,6-szerese a nőkének, a 40–49 éveseknél már csaknem 1,8-szeres ez a különbség. Egy viszonylag friss, 2018-as, a Szalma Ivett – Takács Judit szerzőpáros által publikált kutatás arra mutatott rá, hogy a férfiak és nők gyermektelensége mögött gyakran jelentősen eltérő okok húzódnak meg. Magyarországon még mindig uralkodó tradicionális elvárás, hogy elsősorban a férfiaknak kell a családfenntartó szerepét ellátniuk: ha egy férfi nem rendelkezik biztos anyagi háttérrel – stabil foglalkoztatási helyzettel, lakástulajdonnal –, akkor kevésbé keresett a párkapcsolati piacon, mint bővebb erőforrásokkal rendelkező társai. Ennyiben teljesen érthető és megalapozott az Európa-szerte is gáláns kormányzati otthonteremtési program. Ezzel párhuzamosan a kutatók szerint azonban a stabil anyagi háttér megteremtése után a férfiak már gyakran olyan nőkkel létesítenek kapcsolatot, akik idősebbek náluk, és akár van gyermekük, akár nincs, már nem akarnak gyermeket vállalni. Mindezek tükrében talán nem meglepő, ám szomorú tény az a kutatási újdonság is, amely szerint – bár hazánkban még marginális jelenség – a férfiak körében itthon sokkal markánsabban jelent meg a tudatos gyermektelenség, mint a nőknél.

Visszatérve a demográfiai fordulathoz: a statisztikai adatokból egyértelműen látható, hogy a még termékeny korú gyermektelen párok 200 ezres száma nagyobb sokaság, mint a két 15 évnél fiatalabb gyermekkel rendelkező, szintén még termékeny korú családoké, amelyekből potenciálisan három vagy több gyermekes család válhat. Ha a gyermektelenekhez még hozzátesszük az egygyermekesek szintén 200 ezres táborát, akkor ők együttesen csaknem két és félszer annyian vannak, mint a kétgyermekesek. A harmadik és további gyermekek vállalását támogató eddigi intézkedések egyértelműen közrejátszottak a termékenységi ráta 2010 óta tartó, mintegy 20 százalékos növekedésében, azonban törvényszerűen az első – majd a második – gyermekek megszületésének ösztönzése is jelentősen hozzájárulhat a demográfiai fordulathoz.

A kormány évről évre több forrást biztosít a családok és a gyermekvállalás támogatására egy mind sokoldalúbb, diverzifikáltabb támogatási rendszer keretében. Ennek köszönhetően kezdtek javulni a mutatók. Elsősorban azokat támogatják, akik eleve hajlandók voltak több gyermeket vállalni. Amennyiben marad a támogatáspolitika iránya, és újabb forrásokat sikerül bekapcsolni a rendszerbe, lehetővé válna az uralkodó mentalitás megváltoztatása, és már az első gyermek világra jöttének támogatásával további eredményeket lehetne elérni. Ebbe az irányba tett újabb lépések – mint láthattuk – a csecsemőgondozási díj fejlesztése, a lakásfelújítási támogatás bevezetése, s akár idesorolhatjuk a 25 év alattiak adómentességét is.

Mindez azonban még mindig kevés lehet. A témában fellelhető tanulmányok ugyanis egyöntetűen állítják: a probléma gyökere alapvetően nem, illetve nem csak anyagi természetű, az uralkodó mentalitással is probléma van. Az élő, társas kommunikációt felváltotta a társas magány, amelyet a technika és a közösségi média negatív hatásai tovább erősítettek. Emellett a párok sokszor nem értenek egyet abban, hogy milyen életvezetési stratégiák jöhetnek szóba, a kommunikáció nem terjed ki valamennyi élethelyzet bekalkulálására – vagyis a „jóban-rosszban” rossz tartalmára. Konkrét elköteleződés és megállapodás nélkül márpedig kevés gyermek születik. Mint láttuk, a férfiak eleve kevésbé vállalnak újabb gyermeket, és a hölgyek is egyre inkább a családi munkamegosztástól teszik függővé a gyermekvállalást, ami egy kétkeresős modellben a legalapvetőbb kérdés. A már gyermekes pároknál többnyire akkor születik meg a második vagy többedik gyermek, ha a férfiak átvállalnak valamit a gyermeknevelés fizikai terheiből is. Bár régóta bizonyított tény, hogy a családos és házas férfiak hosszabb ideig élnek, és jobb egészségi állapotban vannak, mint az egyedül élők, az is beszédes, hogy a KSH adatai szerint a házasságot stabilan legalább kétharmad arányban a nők bontották fel az utóbbi harminc évben.

Sokszor a nőket kérdezik, noszogatják a gyermekvállalás kapcsán, azonban a demográfiai eredményhez megfelelő, a családi értékekben hívő és a mindennapi teendőkhöz is értő férfiakra is szükség van. Akik már a húszas éveik közepén számba veszik, hogy milyen terveik vannak, és mennyiben tudják utódaik érdekében a családnak alárendelni magukat.

A szerző a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tudományos főmunkatársa, a Miniszterelnökség miniszteri biztosa

Címlapkép: MTI / MTVA / Oláh Tibor