A test teológiája

Hanna-Barbara Gerl-Falkovitz írása a Mandiner hetilapban.

A Szinódusi Út újabban kiemelten foglalkozik a „szexuális kisebbségek” és a mind ez idáig elutasított szexuális praktikák elfogadhatóságának kérdésével is. A szinódus célja annak megvizsgálása, hogyan lehet új morális kereteket felállítani. A test teológiája ezért szolgálhat különösen most forradalmi üzenettel, II. János Pál pápának e példátlan értekezését mégis inkább egyfajta értetlenkedés veszi körül.

„A test teológiáját még meg kell vizsgálnunk alaposabban. Én kissé szkeptikus vagyok azonban. […] A nemi különbség túlságosan össze van kötve benne a Szentháromság és az istenképűség tanaival. Az egyház soha nem tanított ilyet. Az egyház mindig az egyes emberekben és nem a nemi komplementaritásban látta meg az istenképűség kiteljesedését” – nyilatkozott Reinhard Marx kardinális még szeptember elején. Ámde helytálló ez a kritika?

II. János Pál pápa 1979 és 1984 között írt híres eszmefuttatásai valójában az emberi szeretet üdvtervben játszott szerepét boncolgatják; eszerint a szeretet a testre vonatkozóan világos, vakmerő és magával ragadó üzenetet jelent. Ez a felfogás rendkívül vonzó ma a fiatalok szemében, akik a nemiséget először is mély vágyódás formájában kezdik megismerni. A Genezis szerint a mindent meghatározó „kezdet” a házasság ősszakramentumával kezdődött, ezt követték Jézus erőteljes kijelentései annak felbonthatatlanságáról, és ne feledjük Pál apostol szavait a feltámadásról, valamint annak magyarázatát sem. Az Énekek éneke az emberi szerelem legszebb ókori dicshimnusza, amely teológiailag mély kapcsolatban áll Tóbiás könyvével.

A szöveget olvasva gyorsan kiderül, miért is beszélünk forradalmi megközelítésről: eszerint nemcsak minden egyén, hanem valójában a férfi és nő csodálatosan kibontakozó közössége is Isten képét sugározza vissza. Való igaz, hogy a bűneset rányomta súlyos bélyegét, mindazonáltal a feltámadásban a férfi és a nő is visszanyerheti a test – egészen a lélekig – áttetsző tisztaságát a puszta ösztöntől űzött egocentrikus kielégülések és kontrollvesztés béklyói nélkül. Az írás legmélyebb gondolata, hogy a nő és a férfi szerelemközössége az Atya, a Fiú és a Szellem szerelemközösségének lenyomata: a férfi és a nő nemcsak egymás számára titokzatos, a tulajdonképpeni nagy titok sokkal inkább abban áll, hogy az isteni „egymásért és egymásban” való élet éppen az emberi nem kettősségében fejeződik ki. Másként fogalmazva: a férfi és nő kettőssége már önmagában is érzékelhetővé teszi, hogy Isten egyúttal maga a szeretet is.