
Szentségtelen szövetség
Ha az Európai Bizottság folytatja a gyakorlatát, olyanfajta politikai közösség jön létre, amely törekszik bármi áron elnyomni a másként gondolkodókat.
Advent harmadik hetébe léptünk, rohamosan közelít a karácsony és az esztendő vége. Ez az időszak hagyományosan a bűnbánatról, az elcsendesedésről és a számvetésről szól. Ezért indokolt, hogy – saját bűneinkről véletlenül sem elfelejtkezve – számot vessünk, hogyan áll szűkebb és tágabb környezetünk.
Az Európai Unió sajnos régóta rossz pályán mozog. Lehetetlen megmondani, hogy mikor indult a lejtmenet, mert persze vannak szimbolikus időpontok és válságok, de ezek nem értelmezhetők előzményeik nélkül. Egyesek úgy gondolják, hogy a maastrichti szerződés volt az, amely birodalmi ambíciókat adott az EU-nak, mások szerint a föderalista elképzelés már az alapításkor jelen volt. Mindkét állításnak megvan a maga valóságtartalma, de én most egy másik aspektussal foglalkoznék. Merthogy a szervezetrendszer, a jogi és szerződéses keretek egy dolog, de ezek csak eszközök, amelyeket lehet jól és rosszul is használni. Ezért a hangsúlyt arra helyezném, hogy ki használja ezt a – ha úgy tetszik – fegyvert.
Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:
Valami nagyon nem stimmel: ezért beszél mindenki még mindig Orbán Viktorról

José Manuel Barroso volt az első politikus, aki valódi politikai testületet épített fel az eredetileg szürke, bürokratikus, végrehajtó szerepet betöltő Európai Bizottságból. Az egykor a – maoista mozgalomból születő – Portugál Munkások Kommunista Pártját is megjáró politikus nyomta le az elbukott európai alkotmány helyett elfogadott lisszaboni szerződést a tagállamok torkán. Az ő hivatali ideje alatt robbant ki a 2008-as pénzügyi válság, amely a mai napig tartó fogságba taszította az eurózóna szegényebb tagállamait.
A második Barroso-bizottság után következett Jean-Claude Juncker, akinek ámokfutásáról egészen friss emlékeink vannak. A luxemburgi politikus nem csak arról maradt emlékezetes, hogy a létező összes válságot félrekezelte. Alatta kezdődött az EB-nek az a stratégiája, hogy a sikertelenséget politikai vitákkal palástolja. Mennyivel egyszerűbb volt hazánkat pellengérre állítani, mint beismerni, hogy a legelső pillanattól elhibázott volt a hatalmas uniós bürokrácia alapállása migrációügyben! Mennyivel könnyebb a lengyel bíróságok függetlenségét vizsgálgatni, mint szembenézni azzal, hogy az unió közvetlen szomszédságában, Ukrajnában fegyveres konfliktus zajlik!
Sokkal inkább jakobinus felfogás ez, amely szerint a szabadság ellenségeinek nem jár a szabadság”






