Túlmisztifikált a jogállamiság fogalma a közbeszédben

Dobozi Gergely interjúja a Mandiner hetilapban.

Beszélgetésünk apropója, hogy elvállalta a Mathias Corvinus Collegium Magánjogi Műhelyének vezetését. Mi jellemzi a tevékenységüket?
Erre a kérdésre választ ad a kurzusom címe: Összehasonlító szemléletmód a magánjogi jogalakítás és jogérvényesítés területein. Ez előrevetíti, hogy az MCC Magánjogi Műhelye ideálképe egy mind fizikai, mind szellemi értelemben a világra nyitott és világot látott elit jogászértelmiséget tételez. Tehetséggondozást végzünk, ezért különös súlyt fogok fektetni arra, hogy nemzetközi szaktekintélyeket vonjunk be az oktatásba, akiknek a közreműködésével hallgatóink kritikus, kérdésfeltevő gondolkodási képessége meg tud erősödni. Felkértem korábbi kiemelten tehetséges tanítványomat, Mernyei Ákost, hogy szakmai tudásával és gyakorlati, nemzetközi szakmai tapasztalataival legyen a segítségemre oktatótársként. Az összehasonlító szemlélet kialakítása egyfajta létformát is feltételez. Oswald Spengler nyomán a saját és az idegen különbségeinek felismerése és megértése teheti a jövő társadalomtudósait, szűkebben jogászelitjét képessé az itthoni jogi közélet, a minőségi jogalkotás és jogalkalmazás gyarapítására. Amikor nagyjából huszonöt évvel ezelőtt egy német szerzetes barátomnak arról áradoztam, hogy majd valamelyik délnémet egyetemen professzora leszek, ő azt mondta: „De neked vissza kell menned a hazádba, hogy ott segíts!”

Ön jogi egyetemi oktatói minőségében tipikusan jogászi arcát mutatja. Maradna ennél a profilnál, vagy esetleg nyitna bölcsész énje irányába?
Igen, tényleg van egy német irodalom és nyelvészeti diplomám is, és amikor csak lehetőségem van rá, ápolom az ehhez kapcsolódó szálakat. Ez lehetővé tesz egy tágabb szerepfelfogást. A kurzusaimon a külföldi, főleg az egyesült államokbeli tanulmányaim során mélyebben megismert felgazdagított jogesetalapú (enriched case method) ismeret­átadásra törekszem, ami az egyes megbeszélt jogesetek tágabb társadalmi, történelmi és kulturális miliőjének megismerését is magában foglalja. Ehhez a bölcsészháttér segítséget ad.

Ez a jogászi és a bölcsészi léten belül is többféle minőséget kíván meg? 
A szellemi értelemben vett határjárás egyfajta kettős életet követel meg. Az ebből fakadó feszültség kezeléséhez némi tervezett önfegyelem kell. Ehhez az önfegyelemhez, illetve hogy magamat szakmai értelemben is kívülről láthassam, hozzásegít a boldog és harmonikus családi lét. A gyakori szakmai „létváltoztatás” azonban tagadhatatlanul nehéz: ugyanazon a napon a hallgatókkal való találkozás után nem mindig lehet természetes könnyedséggel váltani az ügyvédi szolgáltató hivatásrend logikájára. Ha azonban közeleg a határidő vagy az ügyfél számára sorsdöntő tárgyalás, akkor gyorsan kell tudni váltani. De lássuk ennek a folyamatos kihívásnak a mégiscsak meghatározó pozitívumát! Gyakorló jogászként azt a tevékenységet végzem, amelyről tanítok, és fordítva: sokszor abból kiindulva tanítok, amilyen impulzusok értek egy-egy folyamatban lévő ügyben, és ez élővé teszi az oktatást.

Az oktatói hivatás tartalmát egy fokkal elvontabban szemlélve, tehető-e különbség politikamentes és értékmentes oktatás között?
Természetesen igen. Értékmentes oktatást nem tudok elképzelni, politikamentest annál inkább. Tavaly egy Precedens­-interjúban úgy fogalmaztam, hogy a „politizálás nem a tan­órára való. Az az egyetemi oktató, aki közéleti vagy politikai témában szeretne megnyilvánulni, ezt az óra keretein és az egyetem falain kívül – tehát ahol nem a szakmai tekintély tan­órán természetes igényével lép föl – minden további nélkül, szabadon megteheti.” Ma sem látom másként. Az átadandó szakmai anyag mennyisége inkább nőtt, mint csökkent. Attól politizálással elvenni az időt felfogásom szerint nem engedhető meg. Mindamellett az oktatás szükségszerűen értéktartalmakat közvetít.

Így tehát maga a perjog is? 
Igen. A polgári perjog ugyanis nem más, mint alkalmazott alkotmányjog: az alaptörvényben biztosított igazságszolgáltatási alapjogok mint értékek, így a bírósághoz való fordulás és a jogorvoslat jogának a tényleges megvalósítója. Az anyagi magánjog tartalmát képező alanyi jogok a társadalom által elfogadott értékeket jelenítenek meg. A perrendi szabályok feladata általános szinten, hogy biztosítsák a jogrend érvényesülését, az egyén szintjén pedig az, hogy az alanyi jogok érvényre juttatását elősegítsék. Ebből egyenesen következik, hogy a perrendi szabályok kialakítása meghatározó hatással van az értékek érvényesülésére. Egy túlformalizált, nem a jogvita rendezésére, hanem lezárására törekvő perrend könnyen és már rövid távon is a jogalkotó szándékával ellentétes értékerózióhoz vezet.

Az ön által említett jogbiztonság szükségszerűen feltételezi az igazságosságot?
Nem. A perjog társadalomfilozófiai – s nem politikai értelemben vett – konzervativizmusa kényszerítővé teszi ezt a nemleges választ. A jogbiztonságot és annak fontos részaspektusát, a véglegességet a jogerő olyan döntések esetében is érvényre juttatja, amelyek nem megalapozottak. Ebben szintén a perjog értéktartalma, illetőleg értékválasztása mutatkozik meg: a nem bizonyított − vagy akár nem bizonyítható − tényállás esetén is érdemi döntést kell hozni, amely annak a félnek lesz kedvezőtlen, akinek igaza van, de a számára kedvező döntést eredményező tényt nem tudta bizonyítani. Jogerős döntéshez – és ezzel a jogbiztonság megvalósulásához – tehát nemcsak az ön által igazságosságnak nevezett bizonyítottság vezethet, hanem az imént jelzettek alapján a bizonyítatlanság is.

Egy jogállami eljárásrend tehát elsődlegesen fair, nem pedig igazságos?
Az Alkotmánybíróság évtizedes gyakorlata szerint az alaptörvény nem egy érdemben helyes eredményre vezető, hanem a jogállami követelményeknek megfelelő, előre látható és rendezett eljárásra teremt jogot azzal, hogy alapjogként rögzíti a bírósághoz való fordulást. Tegyük azonban hozzá: ezzel a felszabadultsággal fogalmazni csak olyan perrenddel a háttérben lehet és szabad, amely elősegíti a bírósághoz való fordulást, nem pedig akadályozza, továbbá amely minden lehetséges eszközzel biztosítja a valós tényállás felderítését és ezzel a tényleges joghoz jutást, nem pedig szükségtelen formális korlátokat állít ezek elé.

Rule of law, Rechtsstaatlichkeit, état de droit – ez három, angolszász, német és francia, a jog lényegét bizonyos eltérésekkel vizsgáló kontinentális jogelméleti koncepció a jogállamiságra vonatkozóan. Ön azonosulna akármelyikkel is?
Túlmisztifikáltnak érzem, ahogyan a fogalom megjelenik a közbeszédben. Számomra a jogállamiság egy adott legitim szuverén által alkotott jogrendszer léte, amelyben az azt alkotó szabályösszesség – legyen az akár az angolszász típusú esetjogi, akár a kontinentális, kódexek által megtestesítve – ténylegesen átfogóan hatályosul, vagyis a jogalanyok, ideértve magát a szuverént is, különbségtétel nélkül kötve vannak hozzá.

A jogállamiság biztosításában tehát a polgári perrendtartási kódexnek is nagy jelentősége van. Köztudott, hogy ön a 2016-ban elfogadott törvény végleges szövegével kapcsolatban határozott kritikát fogalmazott meg. Idén e szöveg felülvizsgálata esedékes. Hogyan értékeli a fejleményeket?
A segíteni akarás és a jó szándék vezérelt, ugyanúgy, mint a kódex 2016 előtti szakmai előkészítésének hároméves megfeszített munkája során. Változatlanul meggyőződésem, hogy a törvény azokban a részeiben mutat diszfunk­ciókat, amelyek nem vették át a polgári perrendtartás szakértői javaslatának megoldásait. Ennek megfelelően most örömmel látom, hogy a módosítás tervezete több ilyen tényleges hibát orvosol. Ne feledkezzünk meg arról, hogy a törvény felülvizsgálatának egyik kiindulópontja – az igazságügyi kormányzat előre kommunikált szándéka és a mi kritikánk mellett – éppen az ügyvédség és a bíróságok részéről sokszor egybehangzóan megfogalmazott gyakorlati problémaösszesség volt. Ennek egy szegmensét egyébként a Kúria elnöke által felállított joggyakorlat-elemző csoport véleménye is részletesen bemutatja. Összefoglalva, a jelenleg elfogadás előtt álló törvénymódosítás az első lépés a helyes irányba, és bizonyosan továbbiak fogják követni a szakma részéről érkező jobbító szándékú hangok hatására.

Általánosságban milyen kéréssel fordulna ennek kapcsán a jogalkotóhoz?
Ha már az Egyetem téren ülünk egymással szemben, és az MCC kapcsán beszélgetünk, akkor hadd fogalmazzak ezekre szabva: mind az egyetemek jogalkotás-előkészítésben hagyományosan kiemelt szerepet játszó jogi karai, mind pedig a minőségi jogalkotás támogatására is szakosodott MCC kutatóhely számára megtiszteltetés és egyben kiemelten kezelt feladat lesz a jövőben az, ha megfelelő időben a tényleges szakmai támogatás kérésével megkeresi őket a jogalkotó.

A hazai igazságszolgáltatás elemzése után röviden térjünk át az uniósra. Személyes tapasztalat birtokában milyen benyomásai vannak az Európai Unió Bíróságával kapcsolatban?
Az utóbbi években valóban többször tárgyaltam Luxembourgban. Friss személyes, féli képviselői benyomásaim alapján a következőket érzem hangsúlyosnak: egyrészt a jogkereső tipikusan a saját, nemritkán évtizedeken átívelő ügyének és az annak alapját adó hazai jogrendszer kimerítő ismeretanyagával érkezik a bíróság elé. Ezzel szemben a döntéshozó fórum olyan tagokból áll, akik összefoglaló anyagokból, a pertörténet töredékéből ismerik az ügyet és az arra irányadó jogrendszert − ez alól jórészt csak az ügy előadásával megbízott főtanácsnok képez kivételt. Saját tárgyalásaimnak ennek megfelelően az egyik meghatározó élménye és tapasztalata, hogy a felek, illetőleg a felek képviselői gyakran sokkal jobban informáltak az adott üggyel kapcsolatban, mint maga a bíróság, ami a szakmai kihívások mellett értelemszerűen torzíthatja a tárgyalás lefolyását – vagy akár az eljárás végeredményét. A legutóbbi tárgyaláson a hangfelvétel tanúsága szerint lényegében összevesztem az eljáró tanács elnökével, kiváltva ezzel a tárgyaláson éppen bent ülő, hozzávetőleg ötventagú olasz látogatócsoport nagy derültségét. Annál pozitívabb meglepetés volt aztán, amikor kézhez vettük a számunkra kedvező tartalmú ítéletet.

Ha már torz eredmények: hogyan értékeli, hogy a lex CEU-ügyben az Európai Unió Bírósága a bírói aktivizmus egyértelmű jeleként a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) joganyagát közvetlenül alkalmazva jutott arra a következtetésre, hogy Magyarország az uniós jogot sértette meg?
Az ítélet tárgya nem tartozik a szakterületemhez, ezért kifejezetten a kérdésre szűkítve válaszolok: engem meglepett az ítélet. Valóban, a döntés erősen támaszkodik a WTO jogára, azon belül is a szolgáltatások kereskedelméről szóló általános egyezményre. A kifejezetten külkereskedelmi jellegű ügyeken kívül azonban alig ismeretes olyan eset, ahol a bíróság hivatkozna erre az egyezményre, és különösen ritkaságszámba mennek az olyan ítéletek, amelyekben az egyezmény ilyen döntő befolyással lenne az ügy kimenetelére. Ismert ugyanakkor, hogy az Európai Unió Bírósága az EU autonóm kereskedelempolitikai intézkedéseit még akkor sem szokta megsemmisíteni, ha az adott intézkedést a WTO vitarendezési fóruma − lásd például az úgynevezett banánvitát − a világkereskedelmi jogba ütközőnek minősítette. Szintén meglepő, hogy esetünkben a bíróság anticipálja az esetleges vitarendezési eljárás lehetséges kimenetelét, és azt megelőzendő határoz úgy, ahogy határoz. Az eredmény pedig akkor kifejezetten érdekes, amikor tudjuk, hogy az az állam, amely a vitarendezést kezdeményezhetné – az USA –, éppen hogy blokkolja a WTO vitarendezési fórumaiba az állandó választottbírók kinevezését.

Ahogy már kiderült, képzettsége és érdeklődése alapján is egyfajta hídszerepet tölt be két világ, a jogásztársadalom és a bölcsészet között. Ajánlana néhány érdekes művet e két világból?
Ezzel nagyon feladja a leckét, olyan, mintha most kezdenénk az interjút. Ezért visszafogottan csak néhány kedvencet, a beszélgetésünkhöz kapcsolódó kötetet ajánlok. Az enriched case methodhoz: Kevin M. Clermont Civil Procedure Stories (történetek polgári eljárásokról), a kettős élethez és a határjáráshoz: E. T. A. Hoffmann Scuderi kisasszony és az Az ördög bájitala, Thomas Manntól a Doktor Faustus, Søren Kierkegaard Vagy-vagy, Hamvas Béla Patmosz című kötetének esszéi és persze mindehhez Oswald Spengler A Nyugat alkonya. Jog és kultúra együtt: Bodo Pierothtól a Recht und Literatur (jog és irodalom) és Kuncz Ödöntől az Életem. 

Címlapkép: Ficsor Márton