Az uniós állam- és kormányfőknek közösen kell dönteniük minden olyan jelentős kérdésről, amelyről az alapszerződések nem rendelkeznek. Egyes EU-s intézmények azonban úgy érzik, joguk és terük van arra, hogy az egyhangúság követelményét felrúgják.
Dermedtség. Pillanatnyilag így lehet a legjobban leírni az Európai Unióban uralkodó állapotokat. Már azt megelőzően is akadoztak a folyamatok, hogy múlt héten a magyar és a lengyel kormány politikai vétót emelt, hiszen a koronavírusjárvány kizökkentette Brüsszelt a szokásos ügymenetből. Ne felejtsük el, hogy az uniós intézmények nem egy valódi kormány hatásköreivel rendelkeznek, így nincsen lehetőségük arra, hogy a gazdaságukat szabályozzák, intézkedéseket hozzanak. Kizárólag kiegészítő, támogató kezdeményezésekkel élhetnek. Békeidőben olajozottan működik a brüsszeli üzem, az Európai Bizottság javaslatokat tesz, a tagállami képviselők egyeztetnek, az Európai Parlament mindenről hangzatos véleményeket fogad el, most viszont láthatóan megbomlott a rend. A bizottság, bár próbálkozik, falakba ütközik, amikor a válságkezelésen túlmenő kérdésekre akarja felhívni a figyelmet. Még a német kormány új migrációs csomagja sem igen érte el az európaiak ingerküszöbét, pedig minden eddigi erre vonatkozó előterjesztés hetekig uralta az uniós közbeszédet. Köze van ehhez nyilván annak is, hogy a tagállamok tudják, öt éve nincs megállapodás a migráció legalapvetőbb kérdéseiről, így ha a közeljövőben sem születik döntés, annak oka nem a válságkezelés prioritása lesz.
Ezt a paralizált állapotot tetézte a magyar és a lengyel kormány bejelentése. Jelezték, nem támogatják az EU-s költségvetésre és a helyreállítási alapra vonatkozó javaslatok elfogadását, tekintve, hogy azoknak részét képezi a számukra jelenlegi formájában elfogadhatatlan jogállamisági rendelettervezet is. A magyar és a lengyel álláspont hosszú hónapok óta egyértelmű volt, valahogy mégsem hitte el senki, hogy a két ország tényleg élni fog vétójogával. Amikor aztán az uniós elit felocsúdott a blokkolás okozta sokkból, ledermedt. Az EU soros elnökségét ellátó Németországnak ugyanis év végéig Yossarian 22-es csapdáját kellene feloldania: két olyan megkerülhetetlen szereplőt – a magyar és a lengyel kormányt, valamint az Európai Parlamentet – kell összebékítenie, amelynek az álláspontja jelenleg pont a másikét zárja ki. A németek tudják, előbbiek számára egy elnagyoltan megfogalmazott, politikai alapokon nyugvó és nyomásgyakorlásra alkalmas jogállamisági feltételrendszer sosem lesz elfogadható, a letisztítását, racionalizálását, politikamentessé való átalakítását pedig az Európai Parlament fogja elutasítani. És bár utóbbi intézménynek a költségvetés elfogadásában csupán egyetértési joga van, ennek megtagadása ugyanúgy megakadályozza az uniós büdzsé véglegesítését, mint bármely kormányfő vétója. Az Európai Parlament – az elmúlt évek tendenciáival összhangban – ráadásul ezt a helyzetet is arra akarja használni, hogy növelje a szerepét, politikai nyilvánosságot generáljon magának.
Kedden Luxemburgban az Európai Unió Bírósága előtt megkezdődött a gyermekvédelmi törvény tárgyalása. Az ügyről Rodrigo Ballestert, az MCC Európai Tanulmányok Műhelyének a vezetőjét kérdeztük.
A lengyel külügyminiszter szerint újabb szakaszba lépett az orosz–ukrán háború.
Elemzést adott ki az Alapjogokért Központ.
A politikus szerint az EU és Magyarország érdekeivel is ellentétes lenne egy gazdasági hidegháború.
A LIBE sajnálatos döntése tiszteletlen a Tanáccsal, mint az Európai Unió intézményével szemben és súlyosan sérti a lojális együttműködés elvét.
Nem csak Ukrajnában terjednek a vadabbnál vadabb pletykák.
A németek a fizetésük 11 százalékát rakták befőttesüvegbe az első félévben, pedig az infláció rendben van, a reálbérek pedig folyamatosan növekednek. A csökkenés 34 milliárd eurós kiesést okoz a gazdaságban.
Az autósok ráadásul számos helyen nyári gumival indultak el.
