Vita után – vita előtt?

Leimeiszter Barnabás írása a Mandiner hetilapban.

„Ez volt a legrosszabb vita, amelyet valaha láttam. Valójában nem is volt vita – ez egyszerűen szégyen volt. Egy dolog biztos: az amerikai nép veszített ma este” – fejtegette Jake Tapper CNN-es műsorvezető Donald Trump és Joe Biden szeptember 29-ei elnökjelölti vitája után. Tapper álságos szörnyülködése persze nem ér többet egy mosolynál: neki és a napi huszonnégy órában hisztérikus Trump-ellenes propagandát közvetítő csatornájának hatalmas felelőssége van abban, hogy az amerikai politikai kultúra és közbeszéd az utóbbi négy évben beláthatatlanul mélyre süllyedt.

Való igaz: az első Trump–Biden-csörtét nem minősíthettük éppen színvonalasnak. Míg a rémesen öregnek és fáradtnak tűnő demokrata jelölt előre betanult szólamokat adott elő a kamerába meredve, a kampánycsapata által feltehetően folytonos letámadásra biztatott elnök állandóan közbekotyogott, belefojtotta a szót a másikba. Trump megmutatta, hogy energikusabb a riválisánál, ám erőszakossága aligha hatott meggyőzően a bizonytalanokra – emellett annak is megalapozott, hogy Bident áldozatként állítsa be a fősodratú sajtó. A vita előtti, Biden demenciáját bizonygató szövegei pedig végső soron a demokrata jelöltet hozták könnyű helyzetbe: az alacsonyra tett lécet – nagyobb bakik nélkül vigye végig az estét – megugrotta, a média nem is késlekedett győztesnek kikiáltani őt, noha nem adott koherensebb válaszokat a moderátori kérdésekre, mint Trump.