A nagy romlás

Van ez az elmélet, a nagy felcserélés teóriája, amelyet elsősorban Renaud Camus-höz, ehhez a melegaktivista művészből lett kultúrpesszimista, későtradicionalista francia íróhoz kötnek. A délfrancia várkastélyában visszavonultan élő Camus, akivel évekkel ezelőtt nagyinterjút is közölt lapunk, jól bánik a szavakkal, talán túl jól is. Vízióját, miszerint a mai korban az égvilágon minden lecserélődik – beleértve a fehér embert is –, a sóhajtozó kultúrkonzervatívokon túl a nettó összeesküvéselmélet-hívők és a radikálisok-szélsőségesek is osztják, akik szerint a nagy felcserélésről minden bizonnyal titkos szeánszokon döntenek a világ titokzatos főgonoszai. De világunk és az emberi természet sokkal bonyolultabb ennél: az általános emberi ostobaság – és pláne a lustaság vagy éppen a pénzsóvárság – mindenképp nagyobb szerepet játszik a minőség általános lecserélésében, a romlás és a hanyatlás fokozódásában, mint az afféle sátáni kacajjal és kézdörzsöléssel elképzelt hókuszpóki mesterkedések.

Hogy is fogalmazott Camus az interjúnkban? „Úgy hiszem, a posztindusztriális modernitás emblematikus motívuma a felcserélés, a helyettesítés művelete és ténye: felcseréljük az igazat a hamissal, a valódit a hamisítvánnyal, a bennszülöttet a kívülről érkezővel, a természetest a mesterségessel, a költségest az olcsóval, a bonyolultat az egyszerűvel, Velencét a Las Vegas-i Velencével, Párizst a pekingi Párizzsal, Versailles-t Disneylanddel, a valós világot a turisztikai másolattal, a követ és a márványt a forgácslappal, a fát a műanyaggal…” És így tovább.

Vegyük észre, a saját fotóblogján egyébként obskúrus műkincseket, düledező középkori templomokat és várromokat fotózó Renaud Camus – akire akár szélsőjobbos terroristák is hivatkoznak a világ körül – ártalmatlan, ámde pesszimista (vagyis pontos), metaforaként is értelmezhető víziót fogalmaz meg korunk egyik legfőbb, ám jelentőségéhez képest nem eléggé kitárgyalt jellegzetességéről: a nagy romlásról.