Felvidék: összefogni, de hogyan?

Veczán Zoltán írása a Mandiner hetilapban.

Egy ideig még kerülgette egymást az erőteljesebb etnikai alapokon szerveződő Magyar Közösség Pártja és a szlovák–magyar vegyes pártként az előbbiből 2009-ben kiszakadó, Bugár Béla-féle projekt, a Most-Híd, aztán elszánták magukat, s augusztus 20-án ünnepélyesen aláírták a komáromi nyilatkozatot. Ebben egyfajta együttműködési minimumot rögzítettek, amelynek mentén felszámolnák a felföldi magyar politikum évtizedes megosztottságát, és egyesítenék a kettő, jobban mondva három pártot – ugyanis a folyamatban szerepet vállalt a Mózes Szabolcsnak, a Pozsonyi Magyar Szakkollégium igazgatójának a nevéhez fűződő, Összefogás nevű formáció is.

A nyilatkozat viszont fontos elvi kérdéseken túl – Szent István-i örökség, a magyarság mint államalkotó nemzetrész, demokratikus és európai elkötelezettségek, az identitás megőrzése és a politikai pluralizmus a leendő párton belül – nem tartalmazott konkrétumokat. Kíváncsiak voltunk, hogy látják a helyzetet a pártok vezetői.

Ami a technikai részleteket illeti, annyit megtudtunk, hogy még a nulladik lépésnél tart az ügy: egyelőre azoknak a munkacsoportoknak a kijelölése zajlik az egyes pártok részéről, amelyek a leendő, még név nélküli formáció struktúráján és a tartalmi részeken fognak dolgozni. A tagok jelölése az MKP részéről már megtörtént – mondja lapunknak Forró Krisztián elnök. Ő a megegyezés kulcsának látja, hogy mindkét pártnál új vezetőség tárgyalhatott róla. A határidőt firtató kérdésünkre azt feleli, hogy még a 2022-ben esedékes helyhatósági választás előtt fontos lenne, hogy létrejöjjön az erős és egységes felvidéki politikai képviselet, mert ennek hiányában bizony már a 2021-es népszámláláson meg fog látszani, hogy megroppant a közösség megtartóereje. A pártelnök a megegyezés legfőbb akadályának az elmúlt évtized árokásását érzi. A legfontosabbnak azt tartja, hogy a problémák kibeszélése és egészséges kompromisszumok megkötése után olyan őszinte és hiteles szervezet tudjon létrejönni, amely nem célként, hanem eszközként tekint az elérendő parlamenti mandátumokra ahhoz, hogy a magyarságot képviselje.